hirdetés

Álomnapló 6.

2010. július 31. - Nagy Gabriella

Szégyellem magam, hazudok, alakoskodom, szörnyű érzés.
hirdetés

Egy külvárosi udvarban vagyok. Olyan, mint nagyapáméknál. Megöltem egy kislányt. Véletlen volt, egy rossz mozdulat, elesett, betörte a fejét, és meghalt. Megijedtem, nem mertem elmondani senkinek. Pár percig tartott ez az erős érzés és a megnémulás, aztán benne ragadtam a hazugságban. Álmomban többször visszajön, hogy ha akkor azonnal elmondom, egész másképp alakul minden… De nem mondtam. Emlékszem, hogy már hazudtam ez ügyben, igaz, más okból. A baleset előtt ugyanis szerelmeskedtem egy férfival. A kettő valahogy összekötődik a fejemben. Egyiket sem szabad elárulnom. Magam okolom, azt gondolom, azért esett baj, mert a férfival voltam. Körém gyűlnek a rokonaim, szeretnek, de hazudok nekik. Végig hazudok mindenről, közben félek, mit fognak érezni, ha kiderül. Ezer bizonyíték van ellenem, leginkább nálam, a férfiról készült fényképek például. Egyszer véletlen kipakolom eléjük a táskámból a képeket, nem veszik észre, az orruk előtt kell visszarakosgatnom sunyin, de hálaisten nem kapcsolnak, nem tudják, hogy az a bizonyíték. Álmomban tudom, hogy a kerti csapnál, a slagbemenetnél van a többi, például egy falevél, amire rátaposott a kislány, ott van rajta a nyoma. De ott van még egy csomó minden, amiből rá lehet jönni a vétkemre. Megtalálják, kikotorják, nézegetik. Rá kell jönniük, gondolom rémültem, de nem kapnak észbe. Nem tudom, ki nekem ez a kislány, de leginkább rám hasonlít. Ott áll mellettem az anyja, szeretné tudni, mi történt, ott áll a lánya, aki az én testvérem. Mind nagyon bíznak bennem.
Nekem adnak mindent, csodálatos virágokat, gyerekjátékokat, ezer színes kincset, és én hatalmas szatyrokba pakolom az ajándékaikat, hogy elvigyem. Néhány dolgot hagyok, azt mondom, kell majd a gyerekeknek. Rakosgatok, pakolok, de állandóan kihull valami a szatyrokból… Kapkodok, mániásan teszek-veszek, csak hogy közben ki ne derüljön a baj. Nézegetik a bizonyítékokat is, de nem hiszik el, mintha velem lennének a hazugságban. Szégyellem magam, hazudok, alakoskodom, szörnyű érzés. Megy az idő, kérem őket, hívjanak nekem egy taxit, de olyat hívnak, amit ők szoktak. Megijedek, hogy ha abban a kocsiban kihullik valami a szatyorból, mindent tudni fognak. Nem fognak kegyelmezni nekem, és igazuk lesz. Megfordul a fejemben, hogy bevallom, hogy mégis elárulom, mi történt. De nem teszem. Kérek egy másik kocsit.
Megjelenik anyám testvére, keresztanyám, szétesett az arca, sír. Azt mondja, mindig félreteszi nekem az ajándékokat, de sosem megyek érte.
Csöng közben a telefon, hív a férfi, vár kint az utcán, siessek. Azt felelem, megyek, csak míg a taxi megjön, addig maradnék. Érzem magamban a vágyat, hogy rohannék, itt hagynék csapot-papot, és a bűntudatot is, hogy közben mit veszítek.
Gyereket akarok tőle, de nem szeret.

Egy későbbi álmomban apám tanítgatott. Sok ember közt ültünk, mindenki feje fölött lebegett magasan egy csecsemő. Köldökzsinórszerű madzagon függtek, apám azt mondta, mindannyiunkhoz tartozik valaki.

Aztán volt egy másik álmom is nemrég. Szintén társaságban voltam, és valaki a kezembe adott egy bebugyolált gyermeket. Kicsi baba volt, alig hittem el, kezembe vettem, boldog voltam, éreztem – ahogy azóta is megmaradt bennem az érzés – a testét, a súlyát. És hogy az enyém.
A másik pillanatban feltűnik egy meztelen kisgyerek, már nagyobb, mondom is álmomban, hogy nagyjából hét-nyolc éves már. Olyan, mint egy kis állat, talál valami ételt, és rámászik enni. Ott áll mellettem a szerelmem, morfondírozunk, hogy a miénk-e. Valahol úgy élt eddig a gyermek, hogy nem tanult meg semmit, ami emberi. Járni sem tud. Megfogom, felemelem, és segítem lépni. Kislány. Járás közben, míg fogom a kezét, és érzem dülöngélő testét, belém kapaszkodik, belém vájja a körmeit, ami fáj. Vad és kicsit félelmetes. És akkor azt mondom, hogy nem, én ezt nem fogom tudni végigcsinálni.

Vagy hogy is van, talán jön egyszer egy másik, felszabadító, boldog álom, ami megsúgja mégis, hogy ha még lehet, hogyan kell, és szabad-e... ezt vagy bármit is végigcsinálni...  

 

Nagy Gabriella

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.