hirdetés

Alternatív medicina

2012. március 9. - Turóczi Ildikó

Minden gyermek előtt egy-egy lavór, a mosdószappant kézről kézre adják, a nagyobbak segítenek a kisebbeknek, azaz a nagyon kicsiknek. Törölközőre nincs szükség, hideg nincs, a bőrük megszárad percek alatt. - Turóczi Ildikó szabadnaplója.

hirdetés

A zuhogó eső ellenére Patience-nek csudajó kedve van. Hajnalban kel, serénykedik. Az eredménye egy bőséges reggeli: papayaszeletek, olajban pirított kenyér, paradicsomszószos, marhahúsos spagetti. Három részre osztom: a harmadát Ivónak adom, a harmadát megeszem, és a harmadát félreteszem ebédre. A papaya most érik, íze a sárgadinnye ízére emlékeztet.

A levegő páratartalma nagy, a házikók átázott fűkötegekkel fedett teteje ontja a nedvet ki- és befele. Bentről sűrű köhécselés hallatszik, a füst és a párától nehéz levegő teszi. Azt nehéz lenne megmondani, hogy mennyi ennek a szerepe a csecsemők és kisgyermekek elhalálozásában. Nehéz azért is, mert ez utóbbiról sincs pontos számadat, azaz semmilyen sincs. Jó volna már nem statisztikákban gondolkodni. Vajon mennyi idő alatt, és hogyan kellene/lehetne átstrukturálnom a gondolkodásmódomat? Vajon mennyi idő kellene ahhoz, hogy ne életben, halálban, betegségben gondolkodjam, hanem például ételben? Abban, hogy legyen elég a fufu reggelre és ebédre, legyen tüzelő az üst alatt, és a többit bízzam a szellemekre… Bár szemerkél az eső, gyalog megyünk. Az úton nagyokat köszönünk egymásnak, a gyaloglás újabb előnye. „Omo zeli” a jó reggelt jelenti, így köszöntenek. „Omo zeli szó” – válaszolom, ami hasonló jó reggelt jelent. Én boldog vagyok attól, hogy vidám kíváncsisággal, a saját nyelvükön köszönnek nekem, ők attól boldogak, hogy én hasonlóképp cselekszem. Van, aki kezet ráz velem, van, aki tapsol örömében, van, aki átölel. A fizikai kontaktus, az érintés fontos, természetes. Mi elég későn jöttünk rá erre, annyira későn, hogy már tanítjuk, tanuljuk, mint elvesztett gyakorlatot. Azon kapom magam, hogy egyre többet gondolok haza, egyre többször teszem egymás mellé az itt és ott viselkedésformáit. Azt érzem, hogy ez nem jó. Mert itt és most nincs értelme, logikája, racionalitása, és haszna sincs. A séta a meditáció, az önmagunkba fordulás remek eszköze. Egy újabb előny.

Az eső eláll, az ég kitisztul, nagyokat villámlik. A bőséges reggeli és teázás után nem bírom tovább, pisilnem kell. Bozótkultúrám még nincs. Mary segít, nem messze van a latrina, elkísér. Az idő és az időben mért távolság relatív, ezt már tudom. A legközelebbi latrina félórányi járásra van. Három oldalról zárt, a bejárat nyitott. Magántulajdon. A család otthon van, az asszonyka mos, a családfő a kisfiával játszik a gyűjtőgödör feletti betonlapon. Készségesen megengedik a latrina használatát, üdvözlöm az átleselkedő szomszédasszonyt, ő visszaint, és végre megkönnyebbülök. Itt és most eldöntöm, hogy a reggeli teázás gyönyöréről nem mondok le, és amíg lesz saját latrinánk, addig a „kórházunk” mögötti bokrok nekem is megfelelnek. A döntésem végleges marad. Néhány udvarias szóváltás, és a megszokott fotózás után indulunk vissza. A betegek türelmesen várnak, megértően fogadják, hogy a fehér orvos „csak ott tud”. 

Latrina

A tegnapi kisgyerek jut eszembe, akinek légzési elégtelensége volt, jó lenne tudni róla. Otthonába látogatunk. A kunyhóban irdatlan kosz, ablak nincs, ajtó kettő is. Mi a hátsón megyünk be, az első a belső udvarra néz. Mary már kiáltaná is el magát, hogy érkezésünkről hírt adjon a háziaknak, amikor megpillantom a fal melletti padon alvó gyermeket, és csendre intem. A gyermek egy piszkos ingecskében, ujjával a szájában, a kemény bambuszpadon csendben lélegzik, tehát jól van. Arcocskája fufutól maszatos, a fejecskéje kicsit lelóg a padról. Anyukája az udvaron ül, asszonytársaival tereferél. Látogatásunk nem lepi meg, mosolyog, és elmondja, hogy a hagyományos doktor szerint sikerült a gyermekeket meggyógyítani, az együttes munka most bevált: ő a szellemeket tartotta távol, és mi művelhettük a saját gyógyszeres medicinánkat. Az amulett és a szerek együtt – ez nem is rossz. Az eredmény evidens: ha ugyanabban az időben történik a kétféle gyógyításmód (amiben most mi jelentjük az alternatív formát), és a két gyógyító fél egymás munkáját elismeri, mi több szükségesnek tartja, akkor ennek egyetlen haszonélvezője maga a beteg. 

Alszik a gyógyuló gyermek


Délután felső szomszédból érkezik üzenet: lépjek fel, mert valaki beteg. A házikóban a megszokott kép fogad. A legnagyobb lány a tűzhely előtti kisszéken ül, nagy üstben kukoricafufut főz, egy félbe vágott, kiszárított calabash-al egyszeri adagokra porciózza. Az olajos zöldségétel is ott van egy kisebb edényben, ki-ki kedve szerint meríthet belőle. A falak mellett bambuszpadok, és ágyak. A belső udvaron is a megszokott kép: esti mosakodás folyik. Minden gyermek előtt egy-egy lavór, a mosdószappant kézről-kézre adják, a nagyobbak segítenek a kisebbeknek, azaz a nagyon kicsiknek. Törölközőre nincs szükség, hideg nincs, a bőrük megszárad percek alatt.

Készül a fufu


A bejárati ajtó melletti padon jajgat a beteg, egy középkorú, molett nő. Rosszul lépett, és eldagadt a bokája. Az érintett területet rugalmas pólyával és pálma törzséből hasított lécecskékkel már rögzítette valaki. Nem is engednek hozzányúlni: rám a gyógyszeres fájdalomcsillapítás miatt van szükség. A nő lába ödémás, kerülete kétszerese a másikénak. A kezelés ez esetben „csontos” asszony dolga, aki erre szakosodott, és tudását az őseitől tanulta. Öt órára jön ismét, mondják, és a fájdalomcsillapító azért kell, hogy a páciens bírja ki a kezelést. Rendben, bólintok, és adom a kért szert. Ellenében azt kérem, hogy a kezelésen ott lehessek én is. Szólni fognak, ígérik.

A csontdoktor asszony barátságosan fogad. A páciens lábáról lefejti a pólyát, a végtagot egy melegvizes lavórba teszi, szappanos kézzel helyreigazítja a törött részeket. A beteg üvölt fájdalmában, az egyik kezével a férjébe, a másikkal belém kapaszkodik. A kezelés után visszakerül a pólya a rögzítőkkel együtt.
Esteledik. Az ajtót bezárjuk, az eső is elered, ülünk a szobában, beszélgetünk. Az ortopéd nevű orvosról nem hallott senki, de elhiszik, hogy köze van a nemzetközi standardokhoz. A földimogyoró elfogy, aludni készülünk, amikor valaki kopog az ajtón. A szomszédasszony küld néhány tojást – köszöni a látogatást, és a gyógyszereket.

Turóczi Ildikó

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.