Amatőr
2006. április 28. - Pollágh Péter
Mindig gyűléseket kell tartani. Partikat, ahol érezheted, hogy bődületesen kívánatos vagy és szellemes: olyan, mint más. Ahol nem csinálsz semmit, csak évődsz, hozott anyagból fogyasztasz, fogyasztod el, amid van. Kigurulnak a gyöngyök is, bár disznók baszottul nincsenek, csak komplexusok. Aztán lehuppannak a földre vagy a fotelba (a komplexusok), s beszélgetni kezdenek. Hát persze, hogy jól szórakozom. Hát persze, hogy ennél többet érzek.
- 2006. április 28.
Menjünk Észak-Budára lakást nézni. Élvezzük a HÉV-et: zöld, mint egy postás, vagy egy krokodil. Váltsunk egy ismeretlen lánnyal pár mondatot. Érezzük: kedves, de nyugtalanítson a belőle áradó meggyötört liberalizmus. Ez az egész sírnivaló, altruista pára. Tippeljük azt: gyógyult (?) drogos. Ne tévedjünk, bíztassuk, aztán köszönjünk el szépen, induljunk haza Kertész Imrét olvasni. Dühöngjünk, hogy nem értik, dühöngjünk, hogy ignorálják. Jöjjünk rá újra: Kertész itt a botrány. Vegyünk elő Nemes Z. Márió-verseket, gondoljuk át, hogy mutatjuk be májusban a Literán.
Menjünk. Emberektől el. Legyünk józanok, mint egy kávé. Legyünk belterjesek. Nézzünk egy írót. Egy jót. Aki már belehalt. Keltsük fel. Nézzük vissza, ide. Nézzük, kétlábú kételyként hogy imbolyog.
Akinek ennyi emléke van, az ihat rá – azt hiszi.
Az bemehet: isten és deviancia, küldetés és irónia közt, egyre beljebb. Azt hiszi.
Az emberektől nem lehet elmenni. Mindig gyűléseket kell tartani. Partikat, ahol érezheted, hogy bődületesen kívánatos vagy és szellemes: olyan, mint más. Ahol nem csinálsz semmit, csak évődsz, hozott anyagból fogyasztasz, fogyasztod el, amid van. Kigurulnak a gyöngyök is, bár disznók baszottul nincsenek, csak komplexusok. Aztán lehuppannak a földre vagy a fotelba (a komplexusok), s beszélgetni kezdenek. Hát persze, hogy jól szórakozom. Hát persze, hogy ennél többet érzek.
Író. Amatőr áron ment el. „Félni, hogy áron alul: / eléggé olcsó félelem” (Peer Krisztián).
Az író régóta vél hallani hangokat. Rakjuk gondolatainkat sznob hacukába! – hallja az író újra. Állítólag hacuka nélkül csak csontvázak. Ez tetszik neki, csontváz. Egy csontvázat szopni, és a húst érezni.
Nem mondta senki, hogy kurva legyen, mégis így alakult. Széttenni a lábát azoknak, kik már eleve terpeszben vannak. Egyik nap kitalálni: „dzsigoló”, másik nap kitalálni: „bohémélet”. Harmadik nap meg kitalálni, hogyan talál vissza. Beszállni egy autóba, s elképzelni, hogy az csak egy beakadt autó, beakadt a hóba, jégbe, s ő beszáll, hogy megmentse. Kocsifülke. Ő áll minden fülkefényben, ha ki bírja húzni magát. De itt csak görnyedni lehet. Belehajolni. Egy tányérba. Bele egy alkuba.
Gyönyör az nincs, csak szórakoztatás. Asszem, ez Magyarország.
Író. Írja, írja, ez a rohadt dolga: „Az író nem jelent semmit. Az író megfelel: marketing vagy csősz, csak ellenség ne legyen. Az író, akárha sör: felnyitható. De üveg alatt élni mért nem akar? Húzni kéne, de kihúzza, díjjal, délibábbal, de kihúzza. Dominó-dicsérettel: körbe a formán, egyformán. (Formaírók: Forma 1 helyett forma hány?) Tulajdon nyavalygásának rajongója. A nyavalygás pedig nem mondat. Íróiszonyom van. Önismerőket keresek. Hány év ment kukába – hogy írók közt kerestem? Találjuk ki az írót – kínosabb már nem lehet. Hogy jut eszébe, hogy megfeleljen? Az író felel, az rendben; de mi az a „meg”? Pedig az író megfelel. Az ész megáll, hogy az író megfelelhessen. És megfelel.”
Tehetséggondozás: az egzotikum maga. Tehetségfárasztás, na az egy kedves, magyar szó.
Látom őt egy díjátadón. Alig lehet elférni az egóktól. Kalap szar vagyok – mondja –, de nélkületek nem sikerült volna! És leteszi a tollat. A fejéről le.
Szeretni: mézeskalács, kemény tükörrel.
Hozzászólás