hirdetés

Ami felfüggeszthető

2005. május 26. - Antal Balázs

Van, ami folytatható. Mondjuk felállok valaki mellől egy kocsmában, és hetek múlva, mikor visszamegyek, ő akkor is ugyanott ül. Van ami meg sehogyse hozható vissza. A kislányom ma felállt. Egyetlen pillanatba szorította kilenc hónapja összes kicsi erejét, és megkapaszkodva a szekrény sarkában, felhúzódzkodott. Mit csináltam közben?
hirdetés

Megzavartam egy színészt a szövegfelmondásban. Nem tehettem róla, az irodában gyakorolt, ahol én is dolgozom. Matematikusokkal ebédeltem egy izzó katlanban. Azután megittunk egy sört is egy ugyancsak fülledt helyen. A nemzetközi vasúti pénztár meglátogatása után a piac felé vettem az irányt. Végigszaglásztam a zöldségeket, helyenként innen-onnan ugyanaz a zene szólt, vagy egy másik ugyanolyan, mint amit pár napja a városon kívüli erdőkben sétálva is hallhattam. Aztán bementem a csarnokba, el a hűtőpultok előtt, jobbról is, balról is karok nyúltak felém, hogy kóstoljam meg a sajtjukat, de én nem kóstoltam. Betoppantam egy rögtönzött szerkesztőségi ülésre (nota bene, azt is megzavartam) a piac mellett egy italmérésben. Kiterítettem a papírjaimat az irodában és elmélyülten dolgoztam kicsit. Aztán önjelölt szemináriumot tartottunk egy barátommal saját magunknak egy sörrel és tonikkal bezárólag. Közben két zavarás is volt, hogy ne unatkozzak. És végig mozdulatlan volt a hőség, csak hogy estére eszetlen nagy szél legyen. Nem volt azért ez igazi felállás, írta később a feleségem, inkább csak amolyan feltámaszkodás.
Szakaszosan élek. Utazástól utazásig osztom be a napjaim, megpróbálok egy-egy teljességet benyomni a masszív dátumok közé. A táskákat sohasem pakolom ki egészen. Úti ruhám mindig menetre kész. A barátaim eleinte azt hitték, majd elmúlik, utóbb lassanként a találkozásaink múltak el, és elkezdték betűk alakját ölteni magukra a régi arcok, ahogy a legtöbb dolog, ami körülvesz engem. Két helyen élek, tehát két helyen hagyok félbe és kezdek el újra dolgokat. Ez most az, amelyikben benne van a torony, az iroda, az utazás és a Lányos Apák Klubja. Amelyikbe időnként egy-egy hosszú alvás is belefér, vagy mondjuk hosszas üldögélés különféle barátságos helyeken, ahol italozni lehet. És közben röpül az idő.
A matematikusok megkérdeztek, hogy is nézne ki egészen pontosan egy konferencia mifelénk. Hogy miről is beszélhetünk ott. Mi lehet egy előadás témája mondjuk. Nem jöttek túlzottan izgalomba, mikor felvázoltam. Mostanában matematikusokkal élek, de nem ők traktálnak engem tudományukkal, hanem én őket különböző, sebtiben kieszelt mesékkel. A legjobbat persze nem itt eszeltem ki. Az egy hosszú szigligeti éjszakán történt, ahol fafaragónak adtam ki magam, a barátomat meg szobrásznak. Még mondtam is a srácnak, aki ette a nokedlit, és aki azzal kezdte, mikor mellénk telepedett, hogy élve eltemetett bennünket a barátaival (és épp ezért kapta a mesét), hogy az én tesómmal ne kekeckedjen, mert egész nap a talaj szilárd avagy puha rétegeiben turkál, iszonyatos alkarja van és az ujjai olyan erősek, hogy el tudja roppantani velük az ecsetet is. A srácnak azonban nem nagyon volt ideje, hogy elhiggye mindezt, mert tesó azon nyomban kihívta szkanderezni, a srác meg lenyomta, mint a pintyet. A történet azonban itt sem futott zátonyra, folytattuk reggelig még. És mikor újra találkoztunk emberünkkel, kezdtük megint. Utálhattak minket.
Gyűjtögetem, mi maradt erre a városra még a hátralévő egyetlen napban. Találkozók és megbeszélések. Utánajárás ajándékoknak. Pakolászás. A kikászálódás az ágyból, mely az időzónaváltás miatt két hét után is nehéz, mint feküdni a számítógép mellől; otthoni idő szerint megyek. A szembeni újságosnál a napi sajtó beszerzése. A szalagcímek elolvasása, míg a villamosra várok. Elzakatolni a sportcsarnok és a stadion mellett, bepislantani a sétatérre, de közben fél szememet rajta tartani a folyón. A színháznál a transzparensek megfigyelése. Az ismerősök lajstromozása, rá- és felismerések, egy-két bemutatkozás. Meg a séták oda és vissza meg föl és le. Ezek bármikor felfüggeszthetők, azzal a félig sem megnyugtató érzéssel, hogy legközelebb, néhány hét múlva, ugyanonnan folytathatók tovább. És közben arra gondolni végig, hogy holnapután már vajon hol is leszek.
Estére ideért a vihar szele, de aztán elment, ezúttal nem lett eső. Valami viszont meggyulladhatott valahol, ahol nem figyeltek, égésszag terjedt a szobában szerteszét. Gyors ellenőrzés, de nem mi pörkölődtünk. És talán akkor ma már nem is fogunk.
Ami felfüggeszthető
2005. 05. 26. – Antal Balázs

Van, ami folytatható. Mondjuk felállok valaki mellől egy kocsmában, és hetek múlva, mikor visszamegyek, ő akkor is ugyanott ül. Van ami meg sehogyse hozható vissza. A kislányom ma felállt. Egyetlen pillanatba szorította kilenc hónapja összes kicsi erejét, és megkapaszkodva a szekrény sarkában, felhúzódzkodott. Mit csináltam közben? Megzavartam egy színészt a szövegfelmondásban. Nem tehettem róla, az irodában gyakorolt, ahol én is dolgozom. Matematikusokkal ebédeltem egy izzó katlanban. Azután megittunk egy sört is egy ugyancsak fülledt helyen. A nemzetközi vasúti pénztár meglátogatása után a piac felé vettem az irányt. Végigszaglásztam a zöldségeket, helyenként innen-onnan ugyanaz a zene szólt, vagy egy másik ugyanolyan, mint amit pár napja a városon kívüli erdőkben sétálva is hallhattam. Aztán bementem a csarnokba, el a hűtőpultok előtt, jobbról is, balról is karok nyúltak felém, hogy kóstoljam meg a sajtjukat, de én nem kóstoltam. Betoppantam egy rögtönzött szerkesztőségi ülésre (nota bene, azt is megzavartam) a piac mellett egy italmérésben. Kiterítettem a papírjaimat az irodában és elmélyülten dolgoztam kicsit. Aztán önjelölt szemináriumot tartottunk egy barátommal saját magunknak egy sörrel és tonikkal bezárólag. Közben két zavarás is volt, hogy ne unatkozzak. És végig mozdulatlan volt a hőség, csak hogy estére eszetlen nagy szél legyen. Nem volt azért ez igazi felállás, írta később a feleségem, inkább csak amolyan feltámaszkodás.
Szakaszosan élek. Utazástól utazásig osztom be a napjaim, megpróbálok egy-egy teljességet benyomni a masszív dátumok közé. A táskákat sohasem pakolom ki egészen. Úti ruhám mindig menetre kész. A barátaim eleinte azt hitték, majd elmúlik, utóbb lassanként a találkozásaink múltak el, és elkezdték betűk alakját ölteni magukra a régi arcok, ahogy a legtöbb dolog, ami körülvesz engem. Két helyen élek, tehát két helyen hagyok félbe és kezdek el újra dolgokat. Ez most az, amelyikben benne van a torony, az iroda, az utazás és a Lányos Apák Klubja. Amelyikbe időnként egy-egy hosszú alvás is belefér, vagy mondjuk hosszas üldögélés különféle barátságos helyeken, ahol italozni lehet. És közben röpül az idő.
A matematikusok megkérdeztek, hogy is nézne ki egészen pontosan egy konferencia mifelénk. Hogy miről is beszélhetünk ott. Mi lehet egy előadás témája mondjuk. Nem jöttek túlzottan izgalomba, mikor felvázoltam. Mostanában matematikusokkal élek, de nem ők traktálnak engem tudományukkal, hanem én őket különböző, sebtiben kieszelt mesékkel. A legjobbat persze nem itt eszeltem ki. Az egy hosszú szigligeti éjszakán történt, ahol fafaragónak adtam ki magam, a barátomat meg szobrásznak. Még mondtam is a srácnak, aki ette a nokedlit, és aki azzal kezdte, mikor mellénk telepedett, hogy élve eltemetett bennünket a barátaival (és épp ezért kapta a mesét), hogy az én tesómmal ne kekeckedjen, mert egész nap a talaj szilárd avagy puha rétegeiben turkál, iszonyatos alkarja van és az ujjai olyan erősek, hogy el tudja roppantani velük az ecsetet is. A srácnak azonban nem nagyon volt ideje, hogy elhiggye mindezt, mert tesó azon nyomban kihívta szkanderezni, a srác meg lenyomta, mint a pintyet. A történet azonban itt sem futott zátonyra, folytattuk reggelig még. És mikor újra találkoztunk emberünkkel, kezdtük megint. Utálhattak minket.
Gyűjtögetem, mi maradt erre a városra még a hátralévő egyetlen napban. Találkozók és megbeszélések. Utánajárás ajándékoknak. Pakolászás. A kikászálódás az ágyból, mely az időzónaváltás miatt két hét után is nehéz, mint feküdni a számítógép mellől; otthoni idő szerint megyek. A szembeni újságosnál a napi sajtó beszerzése. A szalagcímek elolvasása, míg a villamosra várok. Elzakatolni a sportcsarnok és a stadion mellett, bepislantani a sétatérre, de közben fél szememet rajta tartani a folyón. A színháznál a transzparensek megfigyelése. Az ismerősök lajstromozása, rá- és felismerések, egy-két bemutatkozás. Meg a séták oda és vissza meg föl és le. Ezek bármikor felfüggeszthetők, azzal a félig sem megnyugtató érzéssel, hogy legközelebb, néhány hét múlva, ugyanonnan folytathatók tovább. És közben arra gondolni végig, hogy holnapután már vajon hol is leszek.
Estére ideért a vihar szele, de aztán elment, ezúttal nem lett eső. Valami viszont meggyulladhatott valahol, ahol nem figyeltek, égésszag terjedt a szobában szerteszét. Gyors ellenőrzés, de nem mi pörkölődtünk. És talán akkor ma már nem is fogunk.

Antal Balázs

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.