Olyan ez a napló, mint amikor Mikes Kelemen küldözgette a leveleit a nem létező nénikéjének – nem is küldözgette, hanem csak gűjtögette szegény. Gőzöm sincs, hogy olvassa-e valaki – nem igaz, van gőzöm, valaki írt egy mélt, hogy olvassa, másvalakinek pedig én küldtem el a linket, hogy ha akarja, olvassa.

Ma nem csináltam semmit. Az előbb a gyerekemmel beszélgettem arról, hogy a rögtönzős színházban elmesélte, amikor régen katonáztunk – (műanyag katonákkal vívott csatákról van szó saját fejlesztésű szabályrendszerrel), és az egész család kiszorult a nagyszobából, mert a katonázás helyigényes, több napig tart, és állandó veszekedéssel jár –, aztán a színészek eljátszották, amit mesélt, és mindenki röhögcsélt; előtte pedig az íjakról beszélgettünk, még előtte pedig nem is találkoztunk, azelőtt én élelmiszereket vásároltam, még előtte könyvtárban voltam, aztán előtte dél volt, később előtte pedig futottam a hegyen a hóban, na az jó volt, nagy a hó és sima, a hó körül pedig erdő van, az egész előtt pedig aludtam, és vége a napnak.

Könyvtárba jó járni, most egy nagyobb project keretében Martialist olvastam, és nincs választásom, ezt kell magukkal megosztanom, mert nyilván ez érdekel benneteket, és nem pl. a katonázás, hogy

hányszor ütköztek meg a fröccsöntött poliészter hősök,

          mint akháj és trósz dúlt Ilion falain,

s hányszor nem folyt vérük a sík csatatér rögein, mert

          mind csak pévécé – műanyag emberek ők.

Bár az igaz, hogy színes volt a sereg: csupa sárga,

          kék, halványzöld és barna, no meg fekete,

volt köztük vörös és bíbor, halványlila, szürke,

          okker, ciklámen, vajszinü s ultramarin.

S ez még hagyján, mert ami végképp bámulatos volt:

         az, hogy hányfélék, s hogy mi az etnikumuk!

Van köztük kovboj, nagy koltokkal hadonászva,

          lóháton s gyalog is – hős apacsok, dakoták,

páncélos katonák a középkorból buzogánnyal,

          s van szovjet komiszár, náci szakaszvezető.

 
Ezeket a katonákat gyerekkoromban darabonként egy forintért, esetleg egyötvenért lehetett kapni trafikokban – lehet, hogy a lovas katonáért két forintot is elkértek –, mindenesetre nekem több száz összegyűlt belőlük, máig megvannak, vagy ők maradtak meg nekem, vagy én őnekik, aztán a gyerekemmel végigjátszottam újra az egészet úgy, hogy közben csiszolódott a szabályrendszer. A sakk, a célbalövés és egy csomó más készség szintézise lett.

Először is elosztottuk az egészet kétfelé. Ez huzakodással járt, mert minden darab harci értéke más (egyik könnyebben feldől, másik nehezebben, más a súlyuk, van, amelyik kisebb helyen elfér stb. – és még érzelmi preferenciák is voltak. Ez órákig, esetleg fél napig eltartott, hiszen sok tételről volt szó fegyvernemenként (könnyű- és nehézgyalogság, lovasság, tüzérség). Közben egy asztalra fektetett nagy farost lapon tájat építettünk építőkockából, dominóból, volt erdő, víz, domb, de olyan is volt, hogy az egész kizárólag várostrom, akkor a várvédő sereg kisebb. De mennyivel? Lehetett hajócsata is – esetleg minden eddigi lehetőség kombinációja, vagy olyasmi, amiről nem volt még szó, és nem is lesz, mert vagy nincs türelmem leírni, vagy tekintettel vagyok arra, hogy ezt hajadonok és ártatlan ifjak is olvassák, vagy hogy magukat ez az egész nem érdekli.

Aztán mindenki felállította a hadseregét – ezt már tényleg nem mondom el, mert úgysem lehet érzékeltetni, mennyi mindenre kellett tekintettel lenni, a tulajdonképpeni csata és a játékszabályok komplett megértése pedig minden elmondott kis részlettel úgy távolodik tőletek, ahogy K. földmérőtől a Kastély, ahogy mind több időt töltött a környékén.

Martialisról csak azt akartam mondani, hogy ráébresztett: semmi újdonság nincs abban, hogy ma a gyerekek döntően moziban, tévésorozatokból, valóságsókból szerzik a történelmi és kulturális ismereteiket (és inkább innen, mint az iskolából, mert ez érdekesebb), szóval ez egyáltalán nem új. Amikor az amfiteátrumban az elítélt bűnözővel eljátszatták Prométheusz szerepét (kiszögelték, és a beleit megette egy medve, miközben még élt) vagy a vízzel elárasztott küzdőtéren a Leandrost alakító színész (szintén halálra ítélt gonosztevő) vízbe fulladt, újraélve a szerelméért küzdő hős mítoszát – hát ez ugyanígy működött. Akkor kicsit érzékletesebb volt, de mi is igyekszünk, már nem sok kell, és, és, és.

De már tényleg késő van – többet dolgoztam most ezzel a naplóval, mint egész nap a mindennel. Jó éjszakát!

Partizán, te jól vigyázzál;
hagyd aludni a cicát;
és a Csendes-óceánnál
véget érnek a csaták.