Apák, és kis adag Kilimológia
2008. április 1. - John Batki
Pilinszky János a szomszéd házban lakott, a Hajós utca és a Paulay Ede sarkán. Ezt csak jóval később tudtam meg. Azt is, hogy Szép Ernő ott élt 1953-ig ahol a Paulay Ede utca végződik a Liszt Ferenc térnél. Még korábban pedig Krúdy Gyula és Ady Endre, Kóbor Tamás és Bródy Sándor járkáltak a Terézváros járdáin…
- 2008. április 1.
Április elseje, hétfő, itt, valahol New York állam kellős közepén, ahova ma érkezett a tavasz: heves, de mégis langyos szél szárnyain, lehelete elmossa az utolsó lézengő szürkés hófoltokat. Reggel fél héttől fél nyolcig: úszás. Ezerötszáz méter, hatvan kör; oda: mellúszás, vissza:háton. Apámtól örököltem az úszást. Utolsóelőtti, 93. évéig rendszeresen járt úszni, minden reggel. Amikor látása romlani kezdett, én sofőröztem az uszodába, így hát én is elkezdtem úszni. Apám halála óta egyedül folytatom. Úszás közben rá gondolok: ahogy az utolsó években egyre enyhébben nyúlt hátra és hullott a keze feje hátúszás alatt a vízbe. Mikor úsztunk utoljára együtt? Vagy továbbra is együtt úszunk?
Mándy Iván műveit fordítottam az 1990-es években, és egyszer a Rákóczi út robaján átkelve, útban egy mozi felé, kérdeztem, kire, mire gondol a legtöbbet? Apámra—felelte Iván, hetven-egynéhány evesen. Még mindig elcsodálkoztatta, hogy milyen ember is volt tulajdonképpen az ő apja… Akkorra Budapest már nemigen volt…hogy is mondjam,… elnézést, fordítom a könyv és film címét angolból: már akkor mondhattuk hogy ez …”No Country for Old Men”. Nem öregeknek való vidék. Azóta még több az autóforgalom, de már akkor is, - cirka 1993 - olyan zaj és kipufogás vett minket körül, hogy alig lehetett lélegezni, alig hallottuk egymás beszédét. A film Jim Jarmusch műve, Éjjel a földön volt. Winona Ryder mint Los Angelesi taxisofőr, Roberto Benigni mint római. És Tom Waits zenéje. Roppant tetszett Ivánnak. Az is tetszett, hogy miután helyet foglaltunk, bejött a pénztáros és visszaadta a belépődíjat, amit Iván köszönettel zsebre is vágott. – Többször a Művészben találkoztunk, az Andrássy úton, ahol rendszerint ugyanazon a helyen ült, baloldalon a fal mellett. Ott nincs emléktábla (mint az elbankosított Lukács cukrászdában) – de az az igazi Mándy-emlékasztal.
1956. novemberéig ott laktam a Paulay Ede utcán közel a Művészhez (akkor meg “kis-Gerbeaud”-nak hívtak). Pilinszky János a szomszéd házban lakott, a Hajós utca és a Paulay Ede sarkán. Ezt csak jóval később tudtam meg. Azt is, hogy Szép Ernő ott élt 1953-ig ahol a Paulay Ede utca végződik a Liszt Ferenc térnél. Még korábban pedig Krúdy Gyula és Ady Endre, Kóbor Tamás és Bródy Sándor járkáltak a Terézváros járdáin… Az Andrássy úton szemben a Művésszel talán még maradt egy emléktábla jelezni azt a helyet ahol a Három Holló kocsma állott valamikor (nemrégen még Eckermann kávéház volt, most üresen vár valamilyen magas házbért fizető boutique tulajdonosra). A Három Holló elrepült, csak Krúdy (máig is előadásra váró) egyfelvonásosa marad, amelyben Ady visszautasítja Brüll Adél meghívását Párizsba, az első háború kitörésének előestéjen.
A Hajós utcai házban, ahol valaha Pilinszky János lakott, manapság keleti szőnyegeket áruló bolt foglalja el a földszintet. Tarkabarka cafatok Pakisztán és környékéről, kizárólagosan modern produkciók és reprodukciók. Ahogyan a költő hiányzik a házból, ugyanúgy hiányzik minden poézis ezekből a modern szőnyegekből. – Mert vannak régi szőnyegek, amelyekből régi világok zenéje áramlik; szőttesek, amelyeknek arcuk és lelkük van, csak látni kell őket.
Több, mint harminc éve, hogy először felfigyeltem erre a médiumra, amelyben a múlt századok névtelen (?!) nomád és falusi asszonyai kézi munkájából számtalan, tündöklően sokfele mű maradt meg napjainkig. A szín és a design/rajzon keresztül történő vizuális kifejezés mesterműveit láthatjuk egyes kisméretű szőnyegekben - s a kisméretű itt azt jelenti, hogy egy személy munkája. (A nagyobb szőnyegek mind több szövőmunkást alkalmaznak, vizuális minőségük főleg ipari: műhely- és gyári bérmunka.) Ezek a gyapjúfonálból szőtt és csomózott régi táskalapok és imaszőnyegek a “művészeti világ” elnyomott, láb alatt tiprott árvái. Vizuális varázsukról Gauguin óta sokan tudtak a “nagy” festők közül; a Pointillizmustól a Color Field festészetig minden modern stílus megtalálható a régi szőnyegek tradicionális szín- és motívumvilágában.
(Szóval mégis elérkeztünk ide: Bevezetés a Kilimológiába.) Röviden: a motívumok világa nagy terjedelmű, de véges. Ugyanazok a mértani minták jelennek meg középkeleti szőtteseken mint indonéziai textíliákon, afrikai kelméken és amerikai indiánok takaróin. A 19. századbeli anatóliai kilimek nyolc évezreddel korábbi falfestmények és cseréptöredékek motívumait ismétlik. Spanyolország és Portugália középkori szőnyegein a távoli Kína felhői és sárkányai tekeregnek. Továbbá minden egyes vidéknek és korszaknak megvan a saját “couleur locale”-ja, helyi színezete, ami nemcsak a színhasználatra, hanem a motívumok csoportosítására is vonatkozik. Ezeken a paramétereken belül működik az egyéni szövőnő tehetsége, amely legtöbb esetben átlagmunkát, kivételes esetben pedig mesterművet teremt. Az is igaz viszont, hogy a régi idők (nagyjából: az első világháború előtti korszakig) átlagmunkája legtöbb esetben érdekesebb, mint a későbbi műhelyek utánzatai. Az oszmán birodalom tartományaiban sokféle helybéli stílus virágzott; közép-Anatólia falvai és kisvárosai tűzvirágosan csillognak sajátságos imaszőnyegeikkel a szőnyegtudomány – a Kilimológia – térképein.
Hozzászólás
Bocsánatot kérek, ezt a hozzászolást előző cikkéhez szántam. Mire megirtam, megjelent az uj cikke, a technika megpörgette irásomat és nem a neki szánt helyen ért célba.