Árkádiai kör
2011. október 21. - Győrffy Ákos
Egyébként sem tudok zongorázni. Hangszőnyegeket generálok vele,
összekötve a már említett élemedett visszhangosítóval és egy szintén
nyugdíjazás előtt álló Korg multieffekt-pedállal. - Győrffy Ákos naplója péntekről.
- 2011. október 21.
(péntek)
Ismét Budapesten, ezúttal azonban nem a Dankó utcában (ott majd holnap ismét), hanem Pestújhelyen Zolinál, akivel együtt zenélünk a Bajdázó nevű zenekarban. Van még egy harmadik tag is, Mile Zsiga, aki gitározik és énekel, de a mai szeánszhoz ő nem kellett, mert néhány instrumentális darabot vettünk fel.
A zenekar két éve működik ebben a formában, főként Zsiga verseire és szövegeire zenéltünk eddig. A dolog mostanában kezd elmozdulni másfelé is, tágulóban a zenei univerzum, kicsit több helyet kap az elektronika, kicsit visszahúzódik az ének. Kanna és looper itt jól megfér egymás mellett, mint ahogy a mákgubó és a matuzsálemi korú Roland visszhangosító is. Anyáméknál, a régi szobámban próbálunk hetente, és azt veszem észre, hogy egyre fontosabb mindhármunknak ez az egész.
A Bajdázó börzsönyi zenét játszik, ami azt jelenti, hogy nem tudom, milyen zenét játszunk. Van benne sok minden. Népzene, ambient, blues, rockabilly, folk. Az egyik szintetizátort a hajléktalanszállóról hoztam, ott porosodott egy szekrény tetején évek óta. Billentyűzetének legalább a fele nem működik, de nem is kell, hogy működjön, mert nem arra használom, hogy zongorázzak rajta. Egyébként sem tudok zongorázni. Hangszőnyegeket generálok vele, összekötve a már említett élemedett visszhangosítóval és egy szintén nyugdíjazás előtt álló Korg multieffekt-pedállal. Ehhez jön még a looper, amin jobbára a Börzsönyben felvett hangmintákat tárolunk. Szélzúgást, patakcsobogást, madarak hangját. Vagy ahogy a hó ropog a bakancs alatt. Vannak hagyományos struktúrájú dalaink szép számmal, de az utóbbi időben ráálltunk erre a, hogy is mondjam, meditatív, atmoszférikus megszólalásra. Rajongóink számát nyilván drasztikusan csökkentjük majd ezzel az elmozdulással, de nincs mit tenni, ez a szónikus rengeteg vonz bennünket egyre mélyebbre.
Az alant hallható darabot ma délelőtt vettük fel a (a fotó Zoli házi stúdiójában készült), és a kedves Olvasó kedvéért mindjárt fel is lőttük a Youtube digitális égboltozatára. A címe: Árkádiai kör. Barkács-ambient a Börzsönyből, vagy hogy ki ne hagyjam a mai napon sem: barkács-ambient a nyúl füléből.
Az alant hallható darabot ma délelőtt vettük fel a (a fotó Zoli házi stúdiójában készült), és a kedves Olvasó kedvéért mindjárt fel is lőttük a Youtube digitális égboltozatára. A címe: Árkádiai kör. Barkács-ambient a Börzsönyből, vagy hogy ki ne hagyjam a mai napon sem: barkács-ambient a nyúl füléből.

Hozzászólás