hirdetés

Árnyékul és holdfényül

2004. szeptember 14. - Ladik Katalin

Azt mesélték, hogy a könyv valami raktárban hever évtizedek óta, mert hivatalosan nem lehet árulni a könyvesboltokban, ezért maga az író visz be időnként néhány példányt az antikváriumba. Így csak nagyon kevesen juthatnak a könyvhöz, de legfőképpen én nem, hiszen a hatvanas évek elején még nem utaztam külföldre, Magyarországra sem, és tudtam, hogy még jó ideig nem is fogok.
hirdetés

Asztalomon felhalmozódott a múlt. Az előszedett könyvek tetejéről, apró tárgyak, jegyzetek kerültek elő. Minden tárgynak emléke van rólam. Megszólalnának, de mondtam nekik, hogy nekem most, ezen a napsütötte szeptemberi délután a jelenre kell gondolnom. Mi van ma? Ma szorongás van. Holnap még inkább szorongás és aggodalom lesz. Tegnap sikerült elkendőznöm, Szentkuthy álarca segítségével. Ma kit idézzek meg, hogy elterelje gondolataimat az egyre súlyosodó gondokról, amelyek a fiam családját és engem fenyegetnek? Még itt mosolyog huncutkásan, szemben velem, azt mondja, csak gondoljak nyugodtan rá, hátha ezzel segít rajtam. Köszönöm, Miklós. Rád gondolok.


Amikor a hatvanas évek elején belesodródtam a jugoszláviai magyar irodalmi életbe, egy alkalommal, néhány fiatal íróval Újvidéken ellátogattunk dr. Bori Imre irodalomtörténész lakásába. A tömött könyvespolcok között, a háttérben állva figyeltem a beszélgetést, amikor ráterelődött a szó Szentkuthy Miklósra. Nem tudtam, kiről van szó. Aztán előkerült egy vaskos és nagy formátumú, puha kötésű fehér könyv. Nem is hasonlított igazi könyvre, mert úgy kellett "felvágni", mint (egy ideig) a Híd c. irodalmi és művészeti folyóiratot, amely Újvidéken jelenik meg. Amíg Tolnai Ottó és a többiek Bori tanár úrral beszélgettek, kezembe vettem a súlyos könyvet. Puhasága, hajlékonysága, egyszerű fehérsége és sérülékenysége meglepett. Illett hozzám. Testemre szabott volt. Jó érzés volt a tenyérnek, még akkor is, amikor már egy kicsit elkezdett izzadni, mert miután belelapoztam és beleolvastam, utána már sehogy sem tudtam letenni a könyvet. Hát még amikor megtudtam, milyen körülményesen lehet hozzájutni, - még szorosabban öleltem magamhoz. Azt mesélték, hogy a könyv valami raktárban hever évtizedek óta, mert hivatalosan nem lehet árulni a könyvesboltokban, ezért maga az író visz be időnként néhány példányt az antikváriumba. Így csak nagyon kevesen juthatnak a könyvhöz, de legfőképpen én, hiszen a hatvanas évek elején még nem utaztam külföldre, Magyarországra sem, és tudtam, hogy még jó ideig nem is fogok. Úgy búcsúztam el ettől a könyvtől, mint egy álomvilág kapujától, amelynek kilincsét egy pillanatra a kezemben tarthattam.
Néhány évvel később Újvidéken járt Vujicsics Tihamér zeneszerző, és azt kérte tőlem, hogy szerezzem meg neki Rejtő Jenő könyveit (amelyek akkoriban jelentek meg az újvidéki Fórum kiadónál), és bármit kérhetek e szívességért cserébe. Nem kellett sokáig gondolkoznom: Szentkuthy Miklós Prae c. művét kértem. Egy év múlva nálam volt a könyv! Felvágatlanul. (Királyi Magyar Egyetemi Nyomda Budapest, 1934.)
1987-ben Szentkuthy Miklós, a nála tett látogatásaimról, néhány kézzel írott levélben emlékezik, emlékeztet. Az első látogatás körülményei: Moldován Domokosnak a Heréltek c. filmjét forgattuk éppen (egy médiumot alakítottam benne), és ő szervezte meg ezt az első találkozásunkat. Akkor és ott, a Szilágyi Erzsébet Fasor 28-as ház kapuja, annak a rejtelmes világnak a kapuja volt számomra, amelynek kilincsét több mint húsz évvel ezelőtt már megérintettem.


Szentkuthy Miklós első levele:
                   1987. I. 16.
Drága, drága Ladikom, Katalinom! – bizonyára nem, nem, nem tudja: ki a fene csoda anonymo az, aki most és mindenkor szerelmetes-szerető hűséggel, izzó-égő szuper-precíz emlékezésekkel (színjátszása könyvtárszobámban!) gondol, megszakítások nélkül, Mirákel-Magára: most köszöni meg legfejedelmibb ajándékait, - de csak szóban és írásban köszöni meg most, mert: abszolút felejthetetlen szavaló-színészi előadása, - FOTÓK a Moldován-féle "Farinelli"-filmből: szerény művemet és műveimet ihlető jelenlét! Levélkémben egy fél-hang sem udvariasság – minden itt szív-igazság és MAGÁRA VÁRÁS.
Szentkuthy Miklós*


Egy levél Nagy Páltól 1997-ből:


                       Montrouge, 1997. április 30
            Kedves Ladik Katalin!
A Veneziapoesia '97 szervezőbizottsága nevében felkérlek, hogy szerepelj a fesztivál budapesti estjén. A performansz és multimédia estet, melynek az "Épülő velencei hajó éjjel" gyűjtőcímet adtuk, 1997. július 9-én rendezzük a MU Színházban IX. Thaly Kálmán u. 29-31.
Ezúttal Szentkuthy Miklós az összekötő kapocs Budapest és Velence között. Figyelmedbe ajánljuk a Prae 18-22. oldalán található leírást. (1934-es kiadás: 10-12.o.) A rendelkezésedre álló idő: maximum 15 perc.
Válaszodat várja és barátsággal üdvözöl
          A Veneziapoesia szervezőbizottsága
                      Nagy Pál


Részlet az ihletet adó Prae műből:


A velencei téli estében egy óriási épülő hajótömb egy szűk laguna-dokkban (valószínűleg efféle helyeken sosem építettek még hajót): a fekete vasfóka magasabb, mint a környező házak. A hajó egyik oldalán nagy fűzöld folt, a hold. Ezen a részén oly élesek az árnyékok, hogy mélyen belenőnek parazita-gyökereikkel a hajó testébe, minden lóbáló zsinór, kötélhágcsó, létra, ottfelejtett gerenda, rögtönzött híd vagy támasztófa kétszer fordul elő, mint egy szótárban ugyanaz az értelem két nyelven: árnyékul és holdfényül. A levegő meleg, de ritka és nagy szemekben esik a hó: a hajó körül a szurokpengévé meredt víz oly csendesen feszül, hogy a hópelyhek pontosan azon a helyen maradnak, ahová éppen estek: egy ideig még láthatók a víz tükrén, amint szikraként még fehérebbekké válnak egy pillanatra, hogy aztán elolvadjanak: az elolvadást valami kedves geometriai ágaskodás előzi meg – mikor a levegőben hintáztak, miniatür és zöld parókaként, akkor csak kis kóc-csomók voltak , de mikor a vizet érintik szúrós csillagágaikkal, akár csak azok a táncosnők, akik üvegszínpadon baletteznek, hirtelen szabályos csillagokká, jeges aszteriszk-szikrákká tisztulnak, hogy csak egy fekete köldök maradjon a helyükön a víz lomha testében, ott, ahol elnyelte őket az üveg-éhű éj.


Hódolatomat Szentkuthy Miklós iránt az Árnyékul és holdfényül c. hangkölteménnyel és performance-szal fejeztem ki akkor. A hangköltemény szövege:




  
  Fekete vasfóka Velencében.
  A hajó bordázatán a hold.
  Rajta a halál kétszer tükröződik:
  ugyanaz a varázslat két nyelven.
  Árnyékul és holdfényül
  ő énekel a hóesésben.


Még mindig tartogatok magamnak ínyenc meglepetésül néhány felvágatlan lapot a Prae-ből. Még sohasem olvastam el az elejétől a végéig ezt a könyvet. Hol itt, hol ott; ahol éppen magától kinyílik, ott olvasok bele, akár egy jóskönyvbe.
Mit tartogat mára számomra a Könyv?


 Az egész természetrajz egy pillanat alatt felfordult körülöttem, mikor a lány ibolya-vágyát hallottam; az összes virágok kipusztultak, de viszont az ibolya felszívott minden kísértetet, Istent és erkölcsi tilalmat magába: mikor azt mondtam, hogy a szeretet mindig mindent akar, nem úgy képzeltem, hogy az Encyclopaedia Britannica minden egyes cikke mellé a tulajdon affektált ex-librisét ragasztja (érdekes, hogy ezekre a nevetséges kis névjegy-plakátokra, a tulajdon naív flastromai, mindig halálfejeket, meztelen nőket vagy  oboe d’amorekat szoktak rajzolni, mintha a tulajdonosság póza s a jelkép lírai ügyefogyottsága szétválaszthatatlanok volnának), hanem úgy, ahogy ez a hülye lány az ibolyát akarta: minden dolog ereje, cifra potenciája belesűrül egyetlen sziromba, mely megtelik a vágy óriási realitásával, ugyanakkor elvesztve minden naív tárgyi jelentőségét, melynek csak addig volt birtokában, míg a szirom a többi dolog között volt. Vajjon virág volt-e ez az ibolya, amelyet ez a lány szedni akart, vagy csak a vágy egy divatos ruhája, melyet egy pillanatra felpróbált; vajjon orrcimpái valóságos ibolyaszagtól reszkettek, mint levelek a szélben, avagy csak izmait akarta mindenáron mozgatni és hirtelen ibolyát említett nekem, csupa megszokásból, mert illik mondani valamit, nem tudtam volna pontosan megmondani. Először megszűnt számomra a "virág" széles és biztos fogalma, utána megjelent a mítikusan egyetlen ibolya s végül úgy éreztem, hogy hazudik.

Ladik Katalin

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.