hirdetés

Az alapítás nehézségei

2015. április 13. - Budapest100

Az ötlet egyszerű: százéves az OSA Arany János utcai épülete (a volt Goldberger textilgyár pénzügyi és tervező központja), találjunk mellé pár szintén százéves házat, nyissuk ki az épületeket és járjuk körbe közösen. Minden, ami ezután jött, meglepetések és megdöbbenések sora volt. – Ezen a héten a Budapest100 szervezői írják a naplót a Literán. Elsőként Tamási Miklós bejegyzését olvashatják. 

hirdetés

Megérkeztek az idei Budapest100-leporellók, hihetetlen, ismét kinyit hatvan épület a városban! Jó lenne legalább a lakóházakba eljutni… Tavaly 13 helyen voltunk a gyerekekkel, igazából válogatás nélkül mert „minden ház érdekes” – ahogy a leporellón áll. És tényleg érdekes volt, a városmajori épületet leszámítva, aminek nem találtuk meg a bejáratát.
Ezen a héten minden nap más-más Budapest100-szervező mesél a Litera-naplóban, én lettem az első mint veterán. Mielőtt rendes veterán-partizán találkozós révületbe esnénk, arra gondoltam, hogy inkább az indulás hátteréről írok. Elsősorban a program elindítójáról, az OSA Archívumról, a munkahelyemről, amiről az olvasók egy része biztos sosem hallott.

Az OSA Arany János utcai épülete, a volt Goldberger textilgyár pénzügyi és tervező központja, 2011 – Fotó: Ránki Júlia

15 éve ülök az archívum különböző szobáiban, ahol az a feladatom, hogy a kollégáimmal nyilvános programokat találjak ki és szervezzek. Ehhez képest ritkán jutott eszembe valami épkézláb és releváns dolog. Évekig mozogtunk a kiállítás/konferencia/előadás/honlapszerű programok körében. Két dolgot nem vettünk észre sokáig. Az egyik, hogy társakra van szükségünk, a másik, hogy ki kell lépnünk a valós térbe – akár építészeti értelemben is. Nem elég a ránk bízott archív iratok (pl. a Szabad Európa Rádió döbbenetes hagyatékának) feldolgozása, digitalizálása és megosztása. Nem elég konferenciákon vagy kiállításokon beszélni a hidegháborús közelmúltról. Ennél húsbavágóbb feladataink is lehetnek. Csak évek alatt jöttünk rá, hogy a közönségünk, a klasszikus egyetemi kutatók helyett lehetne a városlakók érdeklődő köre is. Hogy más mélységű kapcsolat a saját terünkhöz, házainkhoz és lakásainkhoz kapcsolni a huszadik századot, mint mondjuk a Fővárosi Tanács VB irataiban statisztikai adatokat olvasgatni.

Az OSA Arany János utcai épülete, a volt Goldberger textilgyár pénzügyi és tervező központja, 2011 – Fotó: Ránki Júlia

Az első (és máig tartó) ilyen kísérletünk a Budapest100 volt 2011-ben. Az ötlet egyszerű: százéves az OSA Arany János utcai épülete (a volt Goldberger textilgyár pénzügyi és tervező központja), találjunk mellé pár szintén százéves házat, nyissuk ki az épületeket és járjuk körbe közösen. Minden, ami ezután jött, meglepetések és megdöbbenések sora volt.
Meglepetés, hogy egy adott évben több mint száz új ház épült Budapesten. Meglepetés, hogy ezek jó része áll. Meglepetés, hogy a postaládákba dobott leveleinket olvasva több mint negyvenen eljöttek hozzánk az alkalmi lakógyűlésekre. Ezt később már lakótalálkozóknak neveztük, érthető okokból. Megdöbbentő, hogy a lakók azonnal értik, amit kérünk (nyissuk ki a házakat) és gondolkodás nélkül fejest ugranak velünk a programba. Meglepetés, hogy pár hét alatt egy ilyen esemény megszervezhető. Megdöbbentő, hogy mennyire szegények a lakóközösségek, ezért minden fillér segítség számít. Megdöbbentő, hogy milyen fizikai különbségek vannak az egyébként egykorú és sok szempontból egyívású házak állapota között. Meglepetés, hogy közintézményeket is találunk a programhoz, nyitott intézményvezetők sora áll mellénk. Megdöbbentő, hogy milyen keveset tudnak a lakók a házuktörténetéről, és az a kevés gyakran a legendák kategóriájába tartozik. Ebben van változás: az évek során a házakban élő lelkesebb polgárok maguk is kutatni kezdték a történetüket és ebben együttműködnek az önkéntesekkel. Nincsenek, vagy csak nehezen elérhetők a tervek, fotók, regiszterek, építési naplók. És meglepetés, hogy minimális reklám ellenére több mint tízezer érdeklődő rohan a házakba nézelődni, beszélgetni, csodálkozni. Mintha évek óta csak erre vártunk volna. 2014-ben már 20 ezer látogató volt 2 nap alatt.

Budapest100 a Falk Miksa utcában – Fotó: Blaumann Edit

És erre vártunk mi, „archivisták” is. Egy valós felületre és jelen idejű programra. Ahol miközben keserű/szép történetek mondhatók el és ki, a lépcsőházkorlátot is rendbe lehet hozni. Ami ezután jött – a Budapest100 évről évre, a tavalyi Csillagos Házak program vagy a most szerveződő Párbeszéd a Várért akció – csak folytatás. Természetes és következetes folytatása a civil, felelős, korszerű és kíváncsi városlakói szerepnek.
Két dolgot olvastam április 8-án reggel, majdnem egymás mellett szerepelt a két hír. Az egyik, hogy a főpolgármester-helyettes (állítólag rajongónk) Budapest100 kiállítást nyit meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban. A másik, hogy a főpolgármester (akinek sem a Városligeti Múzeumi negyedről, sem a Palota hauszmanni újraépítéséről sokáig nem volt mondanivalója a nyilvánosság számára) a tavalyi személyi keretéből Zalatnay Sarolta koncertjét támogatta. Friss értesülésem szerint a szervezőknek sikerült elérniük, hogy a főváros idén támogassa a Budapest100 programját.

Nekem is van két hírem, kevésbé aktuális, viszont totál kudarcos. Az első, hogy 2014 novemberében szerettük volna lezárni egy napra az épp 50 éves Erzsébet-hidat, hogy a modernitásról beszélhessünk. Nem sikerült. A másik, hogy évek óta szeretnénk a Vár polgárházait kinyitni egy napra, hogy bejárhassuk a láthatatlan udvarokat és kerteket. Tavaly majdnem fogadott a kerületi polgármester, hogy elmondhassam a tervet, aztán inkább lemondta, mint érdektelent.
Hát, így élünk egymás mellett.

A Budapest100 önkéntesei (Lénárt András, Tamási Miklós, Kiss Gergely), 2011

Budapest100 - Százéves házak Budapesten

Tamási Miklós

Budapest100

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.