„Egyedül vagyok a Dagoba rendszerben.” (Big Bad Kafka)

          Bajtai András kortárs költőt álmában megkínozták. Juhász Ferenccel küzdött a Fehér Bárányért. Ma Freud napja van. Próbálom megtalálni aktuális apámat, de kudarcra vagyok ítélve: a vécébe menekülök, kezemben a hermeneutikai kétely. Dunajcsik Mátyás élettársa szeretnék én lenni, bár nem tudok franciául, és nem vagyok eléggé szalonspicc. A szobánk egy test tudatalattija, Nádas Péter csókolja leheletünk, újabb nap Szigligeten.
          Megyek körbenézek a bozótban, hátha Kertész Imre lábnyomaira bukkanok. Lehet, hogy a Római Szobában bujkál, intarziás rökamién nyugtatja kínzó bánatát. Legyen ő az apám: a buli kígyó végre saját farkába harap. Az ünnepi reggeli elfojtott indulatokat hoz a felszínre, éhségroham glaszé kesztyűben, és közben senki nem gondol Arany János bűzölgő sipolyára. A betegségkultusz lassan felfénylik, beköpik a húst a légypeték, vajon amputálhatom valamelyik testrészemet a kávé előtt? Nem hagyok semmit a tányéron, apámat keresem, tudom, hogy valaki meg fog büntetni este.
          A mai napom a radikális önkísérletek körül bonyolódik, egyszerre próbálok érinthetetlen és közhelyes lenni, de ennek se lesz jó vége. A Nádasdy szemináriumon az álomtematika van terítéken. Lehet irracionálisan írni, vagy csak pontosan? Dunajcsik Mátyás német idézeteket helyez el a beszélgetésben: a szemtelen, suttogja halkan Nádasdy Ádám. Kínrímek úsznak be a szobába, szárnyukkal verdesik az ablakot és rászállnak a lányok arcára. Az olvasáshoz zenét is hallgatunk, a pianínó diszkrét hangja tölti meg a szalont, az az érzésem, mintha a belvárosban lennék, csak otthon hagytam a pszichiáteremet.
          Véletlenül kizárom magamat a szobámból, ezért megpróbálok beilleszkedni a közösségbe. Sürgősen otthont kell teremtenem, mert így nem tudom kikerülni a projekciót. A könyvtárszobában mindennapi botrányainkról zajlik egy konferenciabeszélgetést, sajnos lekésem az elejét, de az ajtóban a feldúlt Szigeti Csabába ütközöm. A tanár úr tapintatosan, de határozottan közli: „Mindenkit meg fogok buktatni, aki Kosztolányival cicázik.”
          Váratlanul elkezdődik az éjszaka, nincsenek átmenetek, a szorongáspalota körfolyosóin mindenki a romantikát keresi, de nincsen más csak rockendroll. Pollágh Péter  körül szalonkabátja lobog, szeme alatt még mindig ott van a libidó nyoma. Pestről fiatal medikákat rendeltünk, a holnapi idegvonattal meg is érkeznek majd, náluk vannak a legfrissebb gyógyszerek, nálunk meg a legrégibb közöny. Gerevich Andrást, a JAK leendő elnökét, filmes múltjáról faggatjuk. Miért kellett sürgősen elhagynia Londont, miért nem szerepel többször a tévében, és egyáltalán, hová tűnt ebből a világból az a bús rokokó nemiség. Diszkó is van meg bálterem, kiugrott bölcsészek a táncos félhomályban. Nagy Gabival keringőzök, mivel évekkel ezelőtt megmérgezte a véremet egy kóbor táncosnő, mozgásom nehézkes, de ettől még kiszámíthatatlan vagyok. A bakelit recseg, Farkas Zsolt a mikrofonnál: Ki vagy és hol táncolsz?. Valaki ópiumos jódtinktúrát kevert az italomba, ezért pánikrohamot kapok, le kell rohannom a táncparkettről.  
          Nem találom meg apámat mielőtt elájulnék, hordágyon szállítanak haza, Freud szerint mindenki hazudik: szeretnék hermafrodita lenni. Az egyik szobatársam Tisza Kata arcát tetováltatta a mellére, ha vetkőzik mindenki csendes. Dunajcsik Mátyás lefekvés előtt arról beszél, milyen érzés magabiztos nőnek lenni egy rokokó fővárosban, kócos mélakór, üvegszemek, mintha egy öreg Juhász Gyula mesélne szőke vicceket.