hirdetés

Az archaikus könnycsepp világa

2014. december 12. - Turós Margaréta

A hófehér ruhák világítanak a gyertyák fényében, Buddha nagyon boldog lehet ennyi szépségtől, akkor is, ha ma már fog nélkül tekint le az örökkévalóságból. Mintha egy láthatatlan szál egy pillanatra elszakadna ég és föld között. -Turós Margaréta naplója péntekről.

hirdetés

A repülőtéren száris alkalmazottak pasztellszínekben fogadnak. Azt hiszem, hogy egy verőfényes szép kozmikus időben Isten megalkotta a földet, és amikor látta mennyi igazságtalanság és nyomor veszi körül ezt a csodálatos tájakkal megáldott bolygót, lehullt egy könnycseppje, s így született meg Sri Lanka, a „könnycsepp alakú sziget”. Ez a sziget úgy Ádámé, mint Buddháé, kétezer ötszáz éves történelemmel bíró csodaföld.

Amint a busszal megyek Colombóból Kahawa felé, látom, hogy itt mindenki kedvesen mosolyog, a gyermekét cipelő asszony, a biciklis, zsákokat szállító öreg, a hófehér ruhás iskolások. A buszban egy öregasszony átadja a helyét egy angol, fehér férfinak és én elképedek. Még mindig a fehér istenek idejét élnénk. Felszállok egy vonatra, azzal megyek tovább pár száz kilométert. A vonat meg sem áll, csak úgy ugranak le és fel róla a szingaléz James Bondok, az ablakból meseszép tájat látok, hatalmas zöld kókuszpálmákkal, aloé verakkal, bambuszokon csüngő emberekkel.

 

A vonatjegy olcsóbb, mint nálunk egy buszjegy és hoznak valami újságpapírba tekert háromszögű süteményt és zöld levelekbe tekert rizst, amit megvehetek negyed euróért. Igaz kétszer leesett, de hála Istennek van gravitáció itt is.

A kis Minoli homlokán tetoválás, mellettem ül anyukája ölében, apukája áll. Kérdem mi is az, az informatikus, nem misztikus apuka mondja, hogy megvédi, és tisztán tartja az arcot. Milyen jó lenne néha nekünk is, hogy annyi arcunk közül legalább egy legyen tiszta.

Leszállok Galleban, látom, hogy a törvényszék mellett, a halpiac szomszédságában, az ügyvédi szobák az utcára nyílnak, és mindenki benéz: jogerősen elítélt rabok dolgoznak, vannak úgy harmincan, megállás nélkül ásnak a harminckét fokos melegben.

Két őr áll mellettük, távol, ülnek a padon és bámulják a tengert. Miért nem szöknek meg a rabok? Két dolog miatt, mert a következő életükben akkor ugyanezt kell tenniük, illetve mert a sziget kicsi és előbb-utóbb megtalálnák őket, akkor meg duplán ülhetnek. Nincs hova menni, ezért élni kell és értékelni az átélt pillanatot. Eldöntöm, hogy négy órát buszozom Kandyba.

Kandy egy gyönyörű város, hatalmas tóval a közepén és kis zöld erdővel fölötte. Itt van a Buddha Foga Temploma. Egy fognak ekkora tiszteletet adni, még csak nem is egy szent jobb, egyetlen fog, aminek ez a gyönyörű templom épült.

Mindenhol füstölők és gyertyák. Este hatkor a dobok megszólalnak és valami különös transz alakul ki. Az emberek felsétálnak az emeletre, ahol a buddhista pap megáldja őket. Mindenki lótuszvirágot visz és elhelyezi a szentélyen.

A hófehér ruhák világítanak a gyertyák fényében, Buddha nagyon boldog lehet ennyi szépségtől, akkor is, ha ma már fog nélkül tekint le az örökkévalóságból.

Mintha egy láthatatlan szál egy pillanatra elszakadna ég és föld között.

A koldusasszony az utcán ugyanúgy hisz az „örök élet” megváltásában és reméli, hogy a következő életei során már soha többé nem lesz koldus. De nem sok itt a koldus, hiszen Sri Lanka lakóinak 70%-ának van háza és munkája. Az öregek, amikor meghalnak, ráhagyják házaikat a fiatalokra, mindenki épít házat, fából, tehéntrágyából, kőből.

Még öt óra és estére érek Noreliába.

Norelia a hegy csúcsán van, amíg Kandyban harmincöt fok van, három óra buszozás után egyből csak tíz fok. Noreliában él a legnagyobb tamil közösség és mellette van pá kilométerre Sita temploma. Sitát, az indiai királynőt elrabolta a sri lankai majomkirály és odavitte az erdőbe. Ám Rámán, az indiai király utánajött és hazavitte. Azt persze senki sem kérdezte Sitától, hogy „akar-e visszatérni a kasztrendszerbe, innen gyönyörű erdei szabadságból?”

Az indiaik Depawalikor ide özönlenek az aprócska templomhoz, mert ilyen jelentősége van ennek a helynek. Sri Lankán az ember együtt él a természettel, magától értetődő módon „benne él” vele, s általa – az élet egy folyamatos ajándék.

Fontos a holnap is, de az élet a mában zajlik. Minden pillanatért mosolyognak.

Olyan ez, mint amikor egy antropológus elment egy törzshöz és azt látta, hogy szinte mindenki éhezik, sok a beteg, de ők mosolyognak és boldogok. A pillanatnak szólt, hogy még ezt is ajándékba kapták. Az antropológus megértette, hogy ők nem a jövőben gondolkodtak, hanem a jelenben.

Beszélek egy sofőrrel, akinek a barátnőjét besodorta a Cunami –, a mai napig hallja azt az éjszakai telefoncsörgést, a nő utolsó segélykiáltását a szomszédos településről, a tragédia éjszakáján; pedig eltelt nyolc év, és a férfinak ma már gyermekei és saját családja van.

Egy sri lankai nő órákig keres velem egy helyet, ahol aludhatok, aztán bólogat, megfordul és elköszön. Még egymás nyelvét sem tudtuk. Ilyen kedves emberekkel még nem találkoztam.

Fáradtan fekszem le panzió ágyába, beszívom noreliai hegyi levegőt és tudom, hogy különöset álmodom, mert ezen a szigeten mindenki álmodik, azt mondják egy archaikus tudatalattival bír, ami mindenkit inspirál.

Ha egyszer az ember eljut ide, már soha nem felejti el, úgy ivódik bele minden pórusába, mint a levegő, és biztos, hogy visszavágyódik.

Sri Lanka- island of tears and smiles from margareta on Vimeo.

 (A fotókat és a videót a szerző készítette.)

Turós Margaréta

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.