Sokszor és sokan kérdezték már tőlem, ki az a Török Zoli. Legtöbben azt kérdezték, mi közöm van nekem hozzá, én vagyok-e ő, vagy ő én, vagy hogy is van ez. Ilyenkor nem igazán tudtam válaszolni, olykor azt mondtam, nem, olykor azt, igen, de legtöbbször csak mosolyogtam. Talán még többen voltak azok, akik azt kérdezték tőlem, ki az a Klára, akit néha Ágnesnek, néha mágnesnek, de négyszemközt mindig csak Bogárkának hívok. Találgattak is, neveket is mondtak, neveket is kérdeztek, kérdezték, én vagyok-e ő, vagy ő én, vagy kicsoda ő egyáltalán. Ilyenkor nem igazán tudtam válaszolni, olykor azt mondtam, igen, olykor azt, nem, de legtöbbször csak mosolyogtam. A legtöbben mégis azok voltak, akik semmit nem kérdeztek, nem is gondoltak, nem is találgattak, csak mosolyogtak. Vagy nem mosolyogtak. De a legeslegtöbbet mi ketten mosolyogtunk: Bogárka, Zoli meg én. 

forrás: www.bikenow.org 

Tegnap múlt pontosan hat hónapja, hogy megismerkedtem Zolival, pontosabban fél évvel ezelőtt beszélgettem Vele először. Mert ismerni, már régebben is ismertem, csak én valahogy nem vettem észre sohasem. Hat hónappal ezelőtt egy romos ház előtt találkoztunk egy kis faluban, az isten háta mögé menekültünk a világ szeme elől. Még soha nem láttam ilyennek: kimért volt és határozott. Azt mondta: józanok, felnőttek és értelmesek vagyunk, simán tudjuk kezelni a helyzetet. De egy perc múlva meg azt mondta: fogjuk magunkat, és menjünk világgá biciklivel. Kérdeztem, hogy miért. Mi változott egy perc alatt? De igazából csak kérettem magam. Másra sem vágytam, csak hogy Vele biciklizhessek. Mondtam, hogy nem. Mondtam neki, hiszen tudja, az autójába sem ülhetnék, nem hogy biciklizni menjek vele. Nincs is biciklim. Meg az uram is megölne érte. Bár ebben már nem is vagyok olyan biztos. Igaz, hat hónapja már semmiben nem vagyok biztos. Csak a Zoliban. Lehet, hogy mégis igent kellene mondanom? Aznap nemet mondtam, de aztán hat hónapig mást sem csináltunk, csak bicikliztünk. Hegynek föl, völgynek le. Sok kátyú volt az úton, de mi ügyesen mindet kikerültük. Bicikliztünk esőben, hóban, napsütésben. Bicikliztünk a csillagos ég alatt, bicikliztünk erdőben, sivatagban, virágos réteken. Ezer olyan helyen megfordultunk, ahol előttünk még senki nem biciklizett. Ha Zoli csöngetett, én ugrottam, és csapot-papot otthagytam, csak hogy Vele biciklizhessek.

És hogy miért olyan jó Vele biciklizni? Ha én azt egyszer elmesélhetném...

Aaron Blumm