hirdetés

Az erőszak természetrajza – verselemzések

2017. november 30. - a szem

Számomra az az egyik legfontosabb tapasztalat a trauma-elbeszéléseket olvasva, hogy az erőszak nem magyarázható egyszerűen vagy kizárólag egy-egy elkövető gonoszságával vagy pszichés problémáival, hanem a lehetősége eleve beleíródik egy hatalmi, tekintélyalapú struktúrába. – Itt a szem negyedik netnaplója.

hirdetés

Borbély András: A #metoo-mozgalom újra előtérbe állította a hatalom és a szexuális zaklatás, elnyomás kérdését. Noha a kampány önmagában számos területet hagy homályban és ellentmondásokat is szül, a kérdés súlyossága miatt fontosnak tartjuk, hogy reagáljunk rá. Ezért választottuk ki Follinus Annának a Literán megjelent, Az erőszak természetrajza című szövegét, amely – ahogyan azt a szerző egy interjúban elmondja – nem csak az erőszak és a gyógyulás pszichés lehetőségeinek elemzése miatt fontos, hanem azért is, mert az elszenvedett erőszak az irodalmi tehetséggondozás gyakorlatához kapcsolódik. A következőkben arra teszünk kísérletet, hogy kiemelünk a szövegből egy-egy általunk fontosnak tartott mozzanatot, és azok értelmezését a hatalmi visszaélésekkel kapcsolatos gondolatainkhoz, tapasztalatainkhoz kapcsoljuk.

Gegő Virág: A versértelmezésemet általános szintről indítanám: a #metoo-bejegyzéseket, a hozzájuk fűződő kommentárokat, cikkeket és nyilvános leleplezéseket olvasva elsőként az fogalmazódott meg bennem, hogy itt paradigmaváltás történik. Vagyis egy olyan problémát kezdünk széles körben tematizálni, amely eddig nagyon kis nyilvánosságot kapott, és kivételként tekintettünk rá. Számomra az az egyik legfontosabb tapasztalat a trauma-elbeszéléseket olvasva, hogy az erőszak nem magyarázható egyszerűen vagy kizárólag egy-egy elkövető gonoszságával vagy pszichés problémáival, hanem a lehetősége eleve beleíródik egy hatalmi, tekintélyalapú struktúrába. Vagyis mindig van egy beosztott, egy tehetséges, fiatal író, egy diák, egy gyerek, egy feleség vagy akár férj, akinek a főnöke, támogatója, tanára, szülője, férje vagy felesége szexuálisan (vagy más módon) visszaélhet a fölérendelt pozíciójával. Amit fontosnak tartok kiemelni, hogy az alá-fölérendelt viszonyt nem csak anyagi kiszolgáltatottság, cselekvésbeli korlátozottság, hanem a tudás egyenlőtlen eloszlása is jellemzi az alárendelt szempontjából, vagyis, ha valakire az alárendelt szerepe eleve ki van osztva, onnan nehéz átlátni a hierarchiát és problémaként tekinteni a visszaélésre.

Follinus Anna verse ennek a felismerésnek a pszichés folyamatát tárja fel lírai természetrajzként. Az első rész első szakasza (a továbbiakban I/1) a test sebének kitakarását, a trauma felidézésének helyzetét állítja elénk, amely nem lehetséges a fájdalom, a trauma és az alávetettség megalázó helyzetének újbóli átélése nélkül („A test vonyít, ha kínja újraéled,/ ha régvolt poklába lerántják megint”, „mert akaratod alájuk temetve/ önnön magára mint árnyékra tekint”). A felidézés pillanatában tehát találkozik a traumát elszenvedő múltbeli én és az azt racionalizálni képes jelenbeli én, akinek szembe kell néznie saját kiszolgáltatottságával ahhoz, hogy szavakba önthesse azokat – azt hiszem, hogy azok, akik #metoo-bejegyzések íróin objektivitást, szakmai szempontokat, az erőszakkal és a hatalmi pozíciókkal kapcsolatos definíciókat kértek számon, a megszólalásnak ezt a kétélűségét hagyták figyelmen kívül. Pedig ebből pozícióból válnak átérezhetővé azok a hatalmi mechanizmusok, amelyekből az áldozat önellentmondásai erednek: „Hiába mondtál nemet, elsöpörték./ Úgy formáltak át, hogy azt hidd, te vagy ott,/ pedig ádáz és elmebeteg csörték/ ellenére sem lett önvoltod halott.” (I/2) A saját helyzeted elszenvedőjeként mégsem láthatod az ellentmondás alternatíváját, ha azt valaki megtagadhatja tőled. A verssorokban felidézett hatalmi gesztusok így magát az identitást formálják át, aminek a legmélyén elrejtett szenvedő lénnyel nagyon nehéz szembesülni.

Meglátásom szerint nem csak komoly pszichológiai súlya van annak, hogy Follinus Anna a versében megmutatja a szenvedő lényét, oly módon, hogy a szövegben újraéli traumáját, amelyet így már saját identitása részeként képes kezelni („Deformációk sorát úgy hordozod,/ mint mások sajátos arcvonásaik"- I/3). A vers politikai tétje, hogy megteremti az olvasó számára a szolidaritás, az áthelyeződés lehetőségét a kiszolgáltatott pozíciójába. A dögkútba való alámerülésre késztet, hogy aztán az oda dobott állatok, állataim szemébe nézzek.

Ugron Nóra: Elgondolkodtat, amit Virág mond elemzésének felvezetőjében a #metoo-kampány kapcsán: „egy olyan problémát kezdünk széles körben tematizálni, amely eddig nagyon kis nyilvánosságot kapott, és kivételként tekintettünk rá.” Ez valóban így van, és közben még sincs így. Susan Brownmiller 1975-ben megjelent Against Our Will (1) (nincs magyar nyelvű fordítása) című művében a nemi erőszakot különböző történeti korokban vizsgálja, figyelmet fordítva annak strukturális jellegére és a kultúrában, médiában való jelenlétére. A mű bevezető fejezetének sokat idézett soraiban azt jegyzi meg, hogy „a történelem előtti időktől napjainkig, úgy hiszem, a nemi erőszak kritikus szerepet játszott. Nem több vagy kevesebb, mint egy tudatos megfélemlítési folyamat, amely révén minden férfi minden nőt (kiemelés az eredetiben) állandó félelem állapotában tartja.” (saját fordítás – 15.) A továbbiakban pedig többek között arról beszél, hogy a nők a szocializáció és kultúra révén – például a Csipkerózsika és Piroskához hasonló szereplők révén – beletanulnak a nemi erőszak áldozatának szerepébe (309.).
Mindössze két évvel később, 1977-ben a fekete feminizmus egyik programszövegében, a The Combahee River Collective Statement című nyilatkozatban a szerzők arra mutatnak rá, hogy az elnyomás rendszerének különböző formái – például a faji/etnikai, a nemi, a szexuális, az osztálybeli – összefonódnak (interlocking). A feminista mozgalmakban ez gondolat paradigmaváltást jelentett, amelyhez kapcsolódóan az interszekcionalitás(2) elmélete is megszülethetett a kilencvenes években.

Tehát visszatérve a kiindulópontomhoz rendszerszintű nemi és szexuális elnyomásról és erőszakról beszéltek már, ugyanakkor a #metoo-jelenség kapcsán a szociális média segítségével minden eddiginél látványosabb módon érzékelhettük, ahogy ezek az elnyomó rendszerek, a zaklatás mennyire mindennapi szinten jelen van az életünkben és mennyire szerteágazóan és egymásba fonódóan – akár férfiakkal is az áldozati oldalon. Ugyanakkor Virágnak mégiscsak nagyon igaza van: bár a témában rengeteg a – főként nemzetközi – szakirodalom, a közbeszédre, a magyar nyelvű közbeszédre és médiára mégsem jellemző, hogy a különálló eseteket összekapcsolva, szisztematikusan feltárja. Vajon miért van ez így?

Nyitva hagyom a fenti kérdést és áttérek a versre. Egy másik kérdéssel indítanék: hogyan beszélhető el a szexuális erőszak? Úgy tűnik, hogy a tapasztalat egyszerre elbeszélhetetlen és beszélésre kényszerítő, amivel szemben dolgozik az elhallgattatás. A vers szakaszaiban meghatározó szerepet kap a szexuális erőszak és zaklatás testi jellege, illetve a saját testtől való disszociáció érzése, amely talán a következő két sorban csúcsosodik: „Kifeszült rongyként feküdtél az ágyon,/ míg testedből rabolták öntudatod” (III/1). A tudat leválik a testről, a vers érzésvilágát pedig erős korporeális, materiális és tárgyi képek uralják: „körömmel tépték a verset belőled”(II/1), „erdőd mélye helyett csak kontúrja zsong” (III/1), „arcodon kisebzik az önvád” (III/2), „tenyeredbe gyűjtve megannyi tört fényt/ szentjánosbogarat formázol éjre” (IV/3), „tüdődre ültetne fákat”(V/3). Ezek a képek az olvasóban is testi érzéseket váltanak ki, olvasás közben nem elgondolod, hanem az arcodon, tüdődben és gyomrodban érzed. Érzed a nem is tudod, hogy mit. Fizikailag leszel rosszul tőle – és az áldozat kínjainak ez csak egytizednyi tükröződése egy jéghideg fekete tó felszínén. Az olvasó bármikor kihúzhatja a lábát a tó vízéből… de a nadrágja vizes lett.

Borbély András: Úgy olvasom a szöveget, bár ez csak az egyik lehetőség, mint az erőszak hatásainak pszichés analízisét az áldozat szempontjából. Töredékesen emelek ki egy-két sort, az olvasó talán össze tudja kapcsolni őket. (Közben az is eszembe jut, hogy még mindig többet tudunk és beszélünk az áldozatokról, mint az elkövetőkről, akiket hajlamosak vagyunk arctalannak tekinteni. Ez a szöveg az erőszaktevő pszichés anatómiájának feltárásához is segítséget nyújthat.)

A deformációk személyiségjegyként való rögzülésének megfogalmazása az I/2-ben: a másik szó szerint végzetes nyoma a saját arcomon. Fekete Anna Mikor megütöttek című verse ugyanezt a visszájáról fogalmazza meg: egy részt letörtek belőlem és ez a rész örökre az elkövetőnél marad. Ez a mozzanat Follinus Anna szövegében is megjelenik később, amikor arról beszél, hogy a róla szóló fotókat megőrizték az abuzátorok. Mindez a traumatikus tapasztalat idő- és térbeli kiterjedését mutatja, pontosabban a traumatikus tér és idő megképződését, amely innentől minden más tapasztalatot is átszínez. Végzetes nyom.

Aztán: „a kínnak nincs tere, csak fala” (I/4.). Nagyon pontosan mondja azt, ahogyan elfogy a tér ebben a traumatikus folyamatban. Legyen szó családról, munkahelyről, oktatási intézményről, vagy akár a tágabb társadalmi közegről, minden ajtó bezárul, a szavak nem jók semmire, a test csak „másnak való”, noha kívülről úgy tűnik, szabadon járunk-kelünk és beszélhetünk. Többek között ezért végtelenül hamis, amikor az abúzus-történetek kapcsán azt hánytorgatják fel, hogy miért nem tett az illető akkor és ott följelentést. Azért, mert elfogy, hiányzik a tér, csak falak vannak, én magam vagyok a fal, saját magamat kellene leomlasztanom.

A hallgatás és a csönd közti különbségtétel a III/3 végén. A „hallgatás” itt még az erőszak hallgatása, az erőszak tér- és hangnélkülisége. A „csönd” – a versből ez később derül ki – már a gyógyulás egyfajta tere, saját csönd, a saját idő visszaszerzését jelöli, ahol tudok maradni, csöndben.

Végül a „méhen kívüli emlék” (IV/2) az a szóösszetétel, ami számomra megrázóan pontos. A trauma és a transzcendencia kérdését érinti (ahogy a „bolygótlan hold” is a vers vége felé): egy identifikálhatatlan külpont keletkezését, önmagamtól való távollétet. Az elszenvedett erőszak sokszor „spirituális” élményt eredményez, ön-kívületet – de ez egész más, mint az az ezotéria vagy spiritualista ideológia, amivel az abuzátorok igazolják tetteiket, s amiről ez a vers szintén beszél.

 

(A képek Bede Kincső munkái.)


(1) Susan Brownmiller: Against Our Will. Men, Women and Rape. Penguin Books, 1977.

(2) „Az «interszekcionalitás» fogalmát Kimberly Crenshaw fekete feminista jogásznő honosította meg a társadalomtudományi diskurzusokban, annak jelölésére, hogy a különböző társadalmi, egyenlőtlenségek, hierarchiák és hatalmi relációk – mint pl. az osztály, az etnikai vagy nemi rezsimek – közötti dinamikus kölcsönhatást értelmezze. Az interszekcionalitás elméleti és módszertani kerete a feminista ismeretelméletben a 90‐es években állt össze egy új kutatási paradigmává, ami hatással van a kortárs feminista szempontú szociológiai és közpolitikai kutatásokra is.” Forrás: http://www.szociologia.hu/interszekcionitas/

Az interszekcionalitás pontosabb meghatározása, leírása itt olvasható.

a szem

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.