Az eső mosott, de azért a koncert maradt
2008. július 17. - Becsey Zsuzsa
Csaltam egy kicsit, a gyímesbükki határkő kiállítás a csíki nagybányaival keveredett, bár mackó felhívta figyelmem, hogy csak őt ne. Dehát neki is tetszett a fotó, és most nincs itthon. Különben is áttűnéssel akartam, hogy alig kivehető... dehát itt nincs hozzá programon. Legalább látszik, hogy már mosolyog.
- 2008. július 17.
Ma sem garantált, hogy összeszedettebb leszek, mint tegnap.
Valóban, sem otthonülés, sem... eső az volt.
„más kép” XIX. Bálványosi nyári szabadegyetem és diáktábor, Tusnádfürdő, 2008 július 15-20.
Koporsó, Balkán Fanatik, Deák Bill Gyula „Eltemettem mindent ami fájt” (éjszakai koncert) De még estig sok az idő. Délelőtt 10 óra, apám „világmárkás” autójával* tartunk Csíkba, első célpont, a nagybányai művésztelep kiállítása... ha már a Szentendrei Művészetmalomba lusta voltam elmenni. Tény, hogy régi lemez ez is. De itt, és ezúttal, apám kedvébe járunk. Mellébeszélés nincs, tartani kell a kitűzött cél felé. Olykor vita árán, végül mindig békesség.
*tudni kell erről az autóról, hogy amikor elhangzik e tűntetően nemes jelző, a család 4 éves kislánya is nevet. Apám, ha egyszer száját nyitja, s szinte nincs megállás, folyamatosan szól, mit szól, harsog, ilyenkor a család hasát fogja, nevetéstől, sokktól, mikor melyik, hogy olykor kapálózva, kis lélegzethez, csendhez jusson. Apám 68 évesen érte el örökké vágyott álmát, hogy új, szép autóhoz jusson.
Helyenként esik, máshol tompább napsugár. Kellemes, kifejezetten, ez a hűvös idő. Érdekes, egészen feltűnik, hogy így a zenével a dombok, fák, erdő, mező, falvak között, a közérzet is mennivel üdítőbb. Mint amikor ugyanez zsúfolt, kis vagy nagyobb városközpontban, siető emberek, átjárók, házak, főterek között.
Székelykapuk a Csíki Székely Múzeum udvarán,
A kiállítás és Glatz Oszkár: Est a havason.
Csaltam egy kicsit, a gyímesbükki határkő kiállítás a csíki nagybányaival keveredett, bár mackó felhívta figyelmem, hogy csak őt ne. Dehát neki is tetszett a fotó, és most nincs itthon. Különben is áttűnéssel akartam, hogy alig kivehető... dehát itt nincs hozzá programon. Legalább látszik, hogy már mosolyog. És a csík is eltűnt válláról. Különben hűvös, az idő. (A család ebben a pillanatban, ez csupán kitérő, Réty falu szívében, nagyszüleimtől maradt kertet ápolgat. Én írok. Különben nem leszek meg időben a leadással. Tegnap is épphogy. Éjszaka érkeztünk a tusnádi koncertről. És még reggel át kellett fésülnöm, aztán az van, hogy mindig kicsit több lesz, mint szabadna. Különben testvérem szállított a nem világmárkás kocsijával az esti koncertre, ami ugyanebből a 4 éves kislány szájából, jobb, mint a tata világmárkása, mert ott legalább le lehet húzni az ablakot. Apám komolyan veszi a dolgot, nem hagyja. „Szívem, itt is le lehet, csak gombbal.” Merthogy ez modern, nem akármilyen autó. Mindegy, a kislányt úgysem lehet meggyőzni.
Megkérdezem apámat, milyen márka is ez az autó, Opel Corsa. Kijavít, 2007-es.
A kiállításhoz hadd fűzzek, ha már itt.
Nosztalgiázás a Csíki Székely Múzeum udvarában. Legszebb gyermekkori emlékek egyike, régizenekoncert, fesztivál. 13 éves vagyok, Szentivánéji álom, ahol Titánia szerepét játszom. Énekelek, furulyázom. Hosszú rózsaszín ruhámban, amit Török Csorja Viola varrt, a sepsiszentgyörgyi régizene alapítója, tanára. Megtetszem a filmesnek, aki mellesleg a legkedvesebb, legszebb, legismertebb művész nemcsak a környéken. Előadás után fotóra hív. Süt a nap, mindenhol mosoly, de a legboldogabb, arcomon. Különösen boldog voltam azon a napon. Néha ma is érzek hasonlót, hogy fel tudnám emelni a magasba, a világot. Hogy mindenki boldog. Nagy, kerek világ ez. Szinte súlytalan. Már ideje, pontosabban másfél éve, mióta mindennap, szinte hivatásszerűen írok, azt kell hinnem, nem véletlenül történnek Pesten az utcán is meg velem szokatlan dolgok. Amikor emberek szólítanak meg, és szóba elegyednek velem. Vagy amikor én őket. Ez is előfordul. Ilyenkor sugározhatok valami földöntúli fény, boldogságot, arcomon. Tény, hogy néha csak úgy minden ok nélkül mosolygom. Van hogy közben igen messze, túl, vagyok, valahol, nem is a szembejövőre. Igaz, volt egy különös esetem is. Majd talán elmesélem valamelyik elkövetkező írásomban.
Hol is tartottam? Mert mindig, ha nem vagyok szigorú magammal, elkalandozom. Hiszen a kiállításról, nagybányai művésztelep képeiről szerettem volna írni. Közöttük kicsit nosztalgiázva, dehát tehetek én róla, hogy közben ennyi sok emlék?
Nos, a képek.
Alig készítek el egy fotót, na persze tudtam, mert mackó mondta, hogy nem szabad fotózni, illedelmesen rámszól az olvasó diák fiú, aki felügyel, különben csak a kattanásra ébrednek fel, a túlsó szobában is a lány a regényből. Barátságos, ha nem bontaná meg ez idillt az egyenruhás fegyveres, szigorú, merev biztonsági ember. Dehát ugye kell, szükséges, az egyensúlyra billenéshez. Különben már-már azt hinném, csak álom. Olvasó felügyelők, akik csupán kattanásra ébrednek, mozdulnak, néznek fel. Bunuel kellene, ebből igazán jó filmet csinálni.
Nos, a fogadó, bejárati szobában inkább csoportképek, még csak a nagybányai művésztelep felé vezető út. Itt még sok figura, ember, enteriőr, nincs táj, természet, növény. Konkrét, kiemelt eseményen a hangsúly. Sötétség, még nem világosodtak ki a színek. Valósághű, realista ábrázolás, pl. Glatz Oszkár: Bányászok reggeli imája, Thorma János: Kocsisok között, vagy Október elsején. 1900-as évek legeleje, de még kicsit előző korszak vége. Ha Európát, a francia művészetet tekintem, kis eltolódás. Ott már akkoriban előrébb.
Nos, kicsit beljebb, itt egy képen ámulok, belül mosolygom is, hogy ugye a felállított szabályok..., van azért kivétel :), de hiszen ez a kép szinte teljes sötétben. Háromkirályok. Csupán a kék lovak villannak ki. Szinte kikacsint ez a kép a kiállításon. Hivalkodva, hogy csak véletlen ott, különleges engedéllyel. Különben szeretem a kivételeket. De akkor most kicsit komolyabban, ahogy illik. Kiket is látni?
Impresszionista hatás, pl. Réti István: Tájkép figurával, Ferenczy Károly: Nyári nap (Majális), Thorma János: Nyár, itt már a korai korszak, foltszerű festékfelvitel, kivilágosult, megvilágosult színek. Természet és figura összhangban, azaz a figura még többnyire beleolvad a táj idillbe. Megemlítem itt még Koszta Jószef (Domboldalon) különös sötétjeit, zöldekben, itt-ott megvillanó fények.
Aztán a neósok, újvadak, későbbi korszak, itt már nem annyira az impresszionizmus, inkább posztimpresszionista, fauvista, expresszionista, új klasszicista, futurista-kubista, síkszerű formák térhatással, az Ember, Nagy Imre, Perlrott Csaba Vilmosnál pedig Táj és ember ábrázolás. Aztán az erős, expresszív hatású fekete vagy színes körvonal, egy következő teremben. Jellegzetes itt Tihanyi Lajos: Nagybányai táj. Aztán már a formák a körvonalak határai mentén határozottan elkülönülnek. Közben két művésztelep vezető is váltja egymást, Hollósi Simont követi Mikola András.
Tetszik itt, még ebben a második teremben (mert azért vissza-visszatérek egyik teremből másikba) Ferenczy Károly Orpheusza, a hegedülő fiú, legszívesebben mackó fejét ebbe applikálnám, de akkor köztünk örök harag. Mackó ugyanis nem szereti, ha nyilvánosan mutogatom, úgy értem képbe dolgozom. Határozottan tiltakozik. Mindenesetre a látszat, ez. És én most, itt, ezt tiszteletben tartom.
Aztán harmadik?negyedik terem, itt már az épületek is belesimulnak a természeti táj, emberek közé. Büszkébb épületek, vagy a dombok alatt apró házak. Jellegzetes ezek között az egészen pasztelos, lilák rózsaszínekkel kék-zöld körvonallal Boromisza Tibor: Patakparti házak. Tovább, Tihanyi Lajos, Ziffer Sándor, különös vonalak, mozgás, körkörös zsongás, Van Gogh hatás. Sárgákkal.
Közben engedélyt kapok mackótól, hogy azt csinálhatok a képével, arcával, amit akarok, nagy segítség, ugyanis akkor nem kell átírnom a szöveget sem. Megenyhült. És segít is. Mindig figyelmes, különben én szórakozottabb, eszembe sem jut, hogy ismertető füzet is van, ideadja, s itt képek is.
Egy idősebb hölgy, inkább olyan nénike, beleköt egy képbe, Keresztlevétel a címe, hogy nem a figurákra irányuló fény a lényeg, hanem a szőke Krisztus.
Maradandó Ferenczy Valér, a mester fiának egy munkája, Erdőben, a nyers, hideg-világos zöldekben (vastagon felvitt festék) nő fehér napernyővel. Szeretem a pipacsos képeket is, itt egy, Bötsök Samu: Reggeli napsütés. Igaz, megvallom, Miro, a későbbi avantgard csupán pipacsra utaló képét hajszálnyival jobban szerettem. Amikor a pipacs úgy van a képen, hogy valójában sincs. Van is nincs is dolgok mindigis kedvenceim.
De most már túlságosan is elkalandoztam. Illene ebből a képből kilépnem. Pedig nem beszéltem még Aba Novák jellegzetes sötét fenyő zöldjéről, Nagy Imre látványosan hatásos kevert színeiről, sárga-narancs, zöldes-kék-lila egymás mellett meleg-hideg árnyalatairól.
Kicsit most sietek, hogy beleférjen minden a tegnapiból.
Második állomás, Gyímesbükk, az 1000 éves határkő.
Csíkból tehát Gyímesbükk felé.
Gustave Klimt és Csángóvidék, dombok alatt, között házak. Bárányok, tehenek dombok hátán. Apró kicsi növendék fák, bokrok, fenyők elszórva, hasonlóan apró vörös tetejű házak, zöldessárga fű, patak. „Szűz táj”, mondja apám. Aztán hogy így apróbb, nagyobb fenyők, „akár a sakkfigurák”, teszi hozzá.
Aztán hogy csonkafülű, levágottfülű székelyek, mondja, ezek a csángók, s hogy bűntetett székelyek, mert nem voltak hajlandók jobbágynak menni. Elbújdostak, szabadon szerettek volna élni.
Mackónak látnivaló, mindent észrevesz, először látunk székelykaput téglából.
Gyímesbükk, Deáky András fogadó az 1000 éves határnál,
A magyarság történelmi emlékhelyével.
Szintén Gyímesbükk, Deáky András fogadó udvarán
Rákóczi vár az 1000 éves határnál. Tetejében apám mackóval.
Ez itt Tusnád, a tábor házikóiból
Már visszafele, apám vezetés közben kiszól az út közepén magában ballagó tehénhez: – Mi van, te boci, olyan vagy mint a rendőr, az is az út közepén áll. Időnként dúdolgat. Van hogy a család keserűségére, de ez is csak megszokás, irritáló olykor apám önfeledt boldogsága. Szórakozottság?...most is valaki rászól. Hagyjon mást is, a fiatalabbakat, szóhoz jutni.
Most látom, hiszen alig írtam az esti koncertről. És így is legalább 7500 karakter lettem, régen túl a megengedett limiten. Majd holnap, mondogatom. Kárpótolok mindent. A teljes valóság az, hogy szeretem. Hogy itt a Netnaplóban igazából mindent lehet. Hogy szabad. Szinte lebegni. Mert nem ám úgy van például a Magazinban :)
Hozzászólás