Ötkor kelek, próbálok nesztelenül készülődni, surranok ide-oda a recsegő hajópadlón. Kávé, vitaminok, aztán csörögve beindul a dízel, kifarolok az útra, bezárom a kaput, és irány az egyenes. Még az idén érvényes a józsefvárosi parkolójegyem, megállok a Somogyi Béla utcában, aztán hetessel megyek tovább a Keletibe. Hétkor indul az IC, ez az örök, szerdai IC, amellyel Miskolcra járok már tizenegy éve, reggel megyek, este jövök, úgynevezett Intercityoktató vagyok, kár, hogy ez nem egy rímes mondóka.
           A büfékocsi még nincs nyitva, megállok a peronon az újsággal, egy Népszabi, egy Magyarnemzet. Mogorva büféslány matat odabenn, nyúzott, koravén tini, ezt még sose láttam, nyilván valami nyári szezondiák. Öregúr érkezik barna zakóban, sárga ingben, kezében egy üveg vörösborral, kérdezi, nincs-e nálam valami, amivel kinyithatná. Hangsúlyozom, reggel hét óra van. Röstelkedve bevallom, hogy nem hoztam dugóhúzót, az öregúr is rosszallóan csóválja  a fejét. Zörög a büfékocsi ajtaján, mogorva lány válasza nemleges. Erre egy kiálló csavarfejjel próbálja benyomni a dugót, hiába. Zsémbelve távozik.
Amikor már megy a vonat, és a büfékocsiban ülök, újra megjelenik, és vesz egy üveg vörösbort, ezek szerint az elsőn valahogy szerencsésen túljutott, ki tudja, talán egy másik utasnál akadt dugóhúzós svájci bicska, elvégre sok derék ember utazik keletmagyar direkcióban.
           Mogorva büféslánytól hamandeggset rendelek, riadtan írja fel, látom, így írja: hex. Tíz perc múlva megérkezik a kajával, három darab szétfolyt tojássárgája lötyög a sületlen fehérjetengerben, amelyből megszáradt, felpöndörödött sonkaszeletek sziklái meredeznek. Kicsit szétfolyt, mondja, ugye nem baj? Zsigeri filantrópiám először kedveskedésre buzdít, végül aztán az éhes hím győzedelmeskedik, és visszazavarom a büféslányt valami gorombasággal.
          Újabb tíz perc, és megint hozza a tányért, kicsit reszket, alázatosan csúsztatja elém. 
          Ezen a három sárgájából már csak egy folyt szét, és a fehérje sem áttetsző, kegyesen bólintok tehát. Nyúzott tini megkínzott sóhajjal el.
Kilencre érek be az egyetemre, a matrózbúzos vizsgázók már ott toporognak a szobám előtt. Bemenekülök, bezárkózom, fél óra csönd, ami alatt bekalapálom a gépbe a keddi naplót.
         Délig vizsgáztatok, sorban vonulnak az arcok, félrekalapált, belapított, vagy éppen belülről szinte felfúvódott fejek, tömpe, görbe, kifordult, magába roskadt orrok, jobbra-balra ferdülő, cserepes, nyálhabos szájak, dekoltáltak és begomboltak, dezodoráltak és stressz-szagúak. A vizsgák végére nagyon ki tudok készülni, összeszorul a gyomrom, amikor az új ádozat leül a székbe, vele izzadok, vele hantázok, alapvetően az összesnek ötöst adnék, megköszönve egyáltalán az igyekezetet, hogy belelapoztak Lukiánoszba, elolvastak egy Ovidius-elégiát, csatáznak a szerepek. No és, kérdem, kábé mit írt akkor ez az Ovidius? Néma csönd, nyelés, kézmozdulat, nyelés, rámnézés. Na, csak úgy körülbelül. Milyen jellegű szövegeket, vers, próza, filozófia? Próza… makogja bizonytalanul. Értem, mondom, értem. Próza. Na, és kinek volt úgy kábé a kortársa? Mondjuk kivel sörözhetett inkább együtt, Dantéval, Augustus császárral, vagy Kékfogú Haralddal?
            Látom, hogy a Kékfogú Harald nagyon bejön neki, ez egy úgynevezett beugratós kérdés, gondolja, hát hiszen olyan kurva egyértelmű, hogy két híres ember, két író sörözik együtt, Dante és Ovidius a Piazza Venezián, ez annyira kézenfekvő, hogy csak beugratós lehet. Kékfogú Haraldot választja tehát, mert Augustus császár mitológiai szereplő, költői fikció. (Tudom, mert rákérdeztem.)
          Hármassal elengedem.
          Kettőre végzek, beírom az eredményeket a Neptunba, aztán taxit rendelek, és irány megint a pályaudvar. A vonaton hív P., a rendező, hogy hogy állok a Bányatóval, alakul-e a forgatókönyv, azt füllentem, hogy remekül alakul. Meg is beszélünk vasárnapra egy komolybb talákozót, úgyhogy a hét megint be van táblázva, csütörtöktől vasánapig forgatókönyvírás.
          Három tízes IC-vel vissza Pestre, hetessel a Blahára, a kocsiban ülök fél hatra, dugóban araszolás a Szentendrei úton, Kisorosziba érek hétre. Tehát a mai napon utaztam insgesamt hét órát.
          Este át Misivel a kocsmába, megiszom három Becherovkát, aztán otthon még egy nehány birspálinkát a teraszon Mártival, amikor a gyerekek már lefelküdtek.

Péterfy Gergely