Miután megtudtam, mi vár rám a mai munkanapon, gyorsan elrohantam a kiadóból, hogy zsűritagként vegyek részt az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) azon összejövetelén, amelyen „Az Év Gyermekkönyve-díjak” kerültek megszavazásra. Mivel mind a heten előre leadtuk nagyjából megegyező voksainkat, viták nélkül alakult ki a végeredmény, amelyről egyelőre nem áll módomban beszámolni, hadd legyen meglepetés a Könyvfesztiválon.

          Amikor elkezdtem a gyermekirodalommal foglalkozni, még nem voltak díjak, elismerések, de gyerekkönyv-recenziók és kritikák sem igen akadtak. Szinte „rangon alulinak” számított meseírónak lenni, s még a legnagyobbak sem kaptak annyi elismerést, amennyi feltétlenül járt volna nekik. Teljes értetlenség vett körül 1986-ban, amikor sorra bekopogtam az irodalmi folyóiratok szerkesztőségeibe, és a frissdiplomások önérzetességével bejelentettem: gyerekkönyvekről szeretnék írni. Volt, ahol annyira meglepődtek ezen, hogy beleegyeztek (így jelentek meg még abban az évben az első gyerekkönyv-kritikáim az ÉS-ben, ahol akkoriban csak úgy emlegettek: „megjött a mesés kislány”), de a legtöbb helyen a szerkesztők sajnálkozva tárták szét a karjukat. Aztán jött a Holmi, ahol szintén örömmel fogadták a gyerekkönyvekkel kapcsolatos írásokat, majd a Népszabadság, amely elsőként közölt heti rendszerességgel gyerekkönyv-recenziókat. A helyzet azonban ma is messze van az ideálistól. Míg Nyugat-Európában egyetemi tanszékeket és intézeteket tartanak számon a gyermekirodalom első számú műhelyeiként, nálunk a gyermek- és ifjúsági irodalom amolyan mostohagyerek, kutatása és oktatása nem tartozik az irodalomtudomány elismert szakterületei közé. A frankfurti egyetemen például még a japán képregényeknek is külön szeminárium dukál, nem beszélve az olyan témákról, mint pl. a lányregények apaképe vagy a gyerekeknek szóló irodalmi utópiák. Ezzel szemben nem hiszem, hogy Bencének a közeljövőben felajánlják, hogy tanítson mangapoétikát a szegedi egyetemen.

 

 

          IBBY-zsűrizés után visszamegyek a kiadóba, és ahogy a pályázati anyagokhoz a kéziratokat rendezgetem, kezembe akad Centauri kötete. Körülbelül másfél éve figyeltem fel a beküldött kéziratok között a regényére, a Kalandos Télre. Ez a „felfigyelés” azért nagy szó, mert irdatlan mennyiségű kézirat áramlik a kiadóba nap mint nap, és ezek között csak elvétve akad egy-egy figyelemre méltó, tehetséges írót sejtető alkotás. Centauri regénye kifejezetten az volt, ezért fel is vettem vele a kapcsolatot, s azt javasoltam neki, hogy kezdjen el publikálni folyóiratokban. Talán ennek is köszönhető, hogy tavasszal végre megjelenik az első kötete. Szeretem, ahogyan ír, ahogyan egy történet mélyére ás, és tetszik az a világ, amelynek szereplői körülveszik őt. Sokáig egyébként azt hittem, hogy egy ismert személy rejtőzködik a név mögött, mert Centauri semmit nem árult el magáról; a mai napig nem tudható, hol lakik, mit csinál, mi az „igazi” neve. De a legfontosabbat sikerült megtudnom róla: volt egy Gerbeaud nevű lova és különös kapcsolat fűzi a madarakhoz. Időnként kapok tőle egy-egy madaras fotót, amelyekből kiderül számomra, hogy ezek a repülő lények olyan közel engedik őt magukhoz, ahogyan csak keveseknek adatik meg. Az ő hattyú-fotója szerepel a Parti Nagy-Sárbogárdi Jolán szerzőpáros könyvborítóján, egy sirály-fotója pedig Farkas Péter emlegetett könyvének borítója lesz.

          Este már éppen leülnék a gép elé, amikor észreveszem, hogy valaki mászkál a kertben. Mercy az, az indiai barátnőm, aki úgy érezte, ide kell ma jönnie. Négy éve érkezett Magyarországra, és az első ház, ahová bekopogott, a miénk volt. Azóta erős lelki kapcsolat van közöttünk. Leül a konyhában, és rólam kezd beszélni. Misztikus az egész, mert hetek óta nem találkoztunk, mégis teljes pontossággal sorolja éppen aktuális kétségeimet életem további alakításáról, és kertelés nélkül megmondja, mit kellene tennem. „Te lenni hindu nő” – vált át magyarra a búcsúzásnál, s mire mondanám, hogy én csak szeretnék az lenni, már el is tűnik a fák közt. Elképedve állok, és azon merengek, miért éppen ma este kaptam az élettől ezt az ajándékot?