„Legyél te a bulik szolid csaja, nálam sosincs kaja, csak Sztolicsnaja” – Ludditák

 

          Délelőtt filmes programok zajlanak. Hogyan lehet mozgóképről írni? A szakszerűség és a nyelv gazdagsága összegyeztethető? A fiatalos, de mégis elméleti Apertúra középutat választ, míg a Filmvilágról tudható, nem egy teoretikus lap, de jól szerkesztett szövegei néha képesek igazi kultuszt építeni egy film köré. Én a szubjektív recenzió híve vagyok, a szó legyen okos, de mégis személyes.

          A tegnapi felolvasástól még mindig kicsit leterhelve bolyongok, a zene túl könnyű volt tegnap, nem találom a helyem, de erős leszek, a mai estét irányítani (?) fogom. Dunajcsik Mátyás nehéz beszélgetésbe bonyolódik a Kovács András Ferenc líráját tárgyaló szakmai szemináriumon. Sokszor problémás eldönteni, hol végződik valaminek az eredetije, hol kezdődik az imitáció. Ezzel nekem is problémáim vannak mióta itt vagyok, de semmi gond:  megoldhatónak tűnik a feladat.

          Mizser Attila és Darabos Enikő titkos naplóinak felolvasásáról majdnem lemaradok, sok a bonyodalom. A szobánkba beszűrődnek az este hangjai, valahol mindenki szép.

          „Szombat, megint Mortal Kombat.” (Ludditák) Talán történhet valami, de semmi sem biztos. A mai az utolsó bulis nap, lassan már jó is lesz, hiszen könnyen kiéghetek. Kiugrott bölcsészek a táncos félhomályban. És így tovább, fecsegés, ereszkedés. Kukorelly Endre is egyre kevesebbet járkál, de ülve is fotogén. Karafiáth Orsolya halkan társalog, még pontosan látok, de már elfáradt a szemem. A neurózis a normalitás egyik legegyértelműbb jele.

 

(Kóti Kata fotója)

          Hidegen szemlélem az eseményeket, elegem van már a lelkesedésből. Nem kell mindig kreatívnak lenni. Nekem is vannak problémáim mióta itt vagyok, de semmi gond, nézem a bulimaradékot, nézem a romkertet.