Hajnalban ébredtem először, talán hajnal sem volt még, valami munkagép zúgott el a nyitott ablak előtt, némiképp összeraktam, hogy hol vagyok, még mindig rohadt meleg, azt álmodtam, hogy melegem van, és keresek valami kendőt, hogy megtöröljem a homlokom, és ahogy tapogatok magam körül, anyám kendője kerül a kezembe, érzem az arcomon a kendő érintését, még eszembe jut, hogy anyám ebbe szokta törölni a homlokát, ha éjszaka megizzad. Aztán arra ébredtem, hogy a szomszéd indította a motort, kicsit túráztatta, régi motorhang, apám motorjának volt ilyen éles hangja, ahogy meghallottam, szinte az ablak alatt, rögtön tudtam, hogy hol vagyok, itthon, Zentán, az egykori szobámban, az egykori ágyamon, és az egykori szomszéd egykori motorja berreg, aztán ahogy elmegy, és elhalkul a zúgás, a helyére kerül a néhány száz méterre lévő malom hangja is, no, nem patak és nem malomkerék, semmi idill, a zentai malom méretes silóiról és ipari építményeiről van szó, ahogy keresem most a szavakat, a gyermekkori név is beúszik, Molnár Péter Hengermalom, nem tudom, most mi a neve, ahogy arról sem, milyen a hengermalom, és milyen malmok vannak még ezenkívül, mindentudó főszerkesztőnk, Bozsik Péter, középiskolai végzettsége szerint molnár, ha kocsmában lennénk, már átvette volna a szót, és hosszan értekezne nekünk a malmok és molnárok világáról. A malom névadója egyébként kivégzett zentai kommunista volt, ahogy utcánk egykori névadója, Spíró Mátyás is. (Mára Mikszáth Kálmán lett belőle, rejtély, hogy miért kapta ez a zentai városszéli utca a Tót atyafiak írójának nevét. Ha csak nem a jó palócok okán, Zentát jelentős részben palócokkal telepítették újjá a török után...) A kórházban viszont ott van még Gerő István orvos szobra, fénykép mellékelve,

akit a fönt említettekkel együtt akasztottak fel annak idején (lásd a talapzaton a dátumot), ha igaz, amit helytörténetből tanultunk gyerekkorunkban. Épp a kórház okán vagyok Zentán, anyámat jöttem látogatni, műtét után lábadozik, vagyis, ha minden igaz, lábadozni holnap kezd a szó szoros értelmében, holnap teheti meg az első lépéseket a vadi új csípőprotézisével. Egy ideig még csak a kórteremben, esetleg a folyosón, pedig a kórházkert egész kellemes hely, mindig rácsodálkozom a szanatórium jellegű környezetre. Az álmombéli kendő itt került elő, anyám mesélte, hogy az altatástól még kábán folyton azt a kendőt próbálta kitapogatni, amit otthon tart az ágytámlán, karnyújtásnyira, hogy megtörölhesse a homlokát, ha izzad álmában.

Kórházkert Trabanttal, kánikulában

Valamit csinálni kéne ma, mondom Encsi lányomnak a délelőtti látogatás után, hogy legyen miről naplót írni. Pedig rohadt meleg van, nemigen késztet semmi aktivitásra, legszívesebben bevenném magam a szobába, és olvasnék. Domonkos István Kitömött madár című regényéről kellene már vagy fél éve megírni egy tanulmányt, hoztam magammal a cuccot, kötetet, jegyzeteket, eredetileg konferencia-előadás volt Veszprémben, de lekéstem vele a konferenciakötetet, most az újvidéki Hídnak szánom, Faragó Nellinek is már sokadszor ígérem meg, hogy küldök neki szöveget, ez a Domi-tanulmány nem is igen kerülhetne adekvátabb helyre.
Egyelőre annyi az aktivitásunk, hogy beülünk fagyizni a zentai pláza kávézójába, leírni is furcsa egykori városom nevét a pláza helyhatározójaként. Kissé furcsán is mutat ott, a zentai Tisza-parton, bár kétségtelenül szép a panoráma innen, épp az átellenben, a bánáti parton fürdőzőkre látni az üvegfalakon keresztül. Finom a fagyi, és van vifi. Ha hoztam volna laptopot, megnézhetném a többiek naplóját, Emese úti beszámolója volt az utolsó, amit olvastam. Megbeszéljük, hogy délután elmegyünk strandolni, akkor megnézzük a látványt fordított irányból is. Ha túlélem a strandolást, lesz folytatása a naplónak.

Testek, tornyok, Tisza, meg egy pláza

Túléltem, még jó, hogy ott volt a pláza, különben összezavar ez az időutazás. A plázát leszámítva tiszta retró a hídfő alatti strand, a nyolcvanas évek elején jártam ide sokat Hangya Józsi barátommal, strandpapucsban lebiciklizni a hídfőhöz a lábamban van. Átúszni oda-vissza, feküdni a homokon, nézni a csajokat, hogy visszanéznek-e. Most egy szép arcú, kellemesen telt fiatalasszony néz ide, mintha egy félbehagyott köszönés is lett volna, ismerősnek ismerős, de fogalmam sincs, hogy kicsoda.
Hangya Józsi, miután hazajött Magyarországról, fóliázni kezdett, itt még csak kevesen csinálták akkor, aztán, miután elvált, vett egy tanyát a Zenta és Kanizsa közötti tanyavilágban, és ott rendezte be a birodalmát. Fölhívom, estefelé kimegyünk hozzá, a Csalogánynál kell letérni Oromhegyes felé, Tótfalu, aztán elfogy az aszfalt, még három kilométer földúton, aztán meglátjuk a fóliasátrakat.

Csalogány, Tolnai Ottó novellája egy régi Exből, kötelező olvasmány, most azonnal

Viszonylag könnyen megtaláljuk, közben fényképezünk bácskai olajkutakat, fúrótornyokat a kukoricásban. Szépen, szorgalmasan hajlonganak a kutak, mint a kapáló asszonyok.

Tótfalu, Texas: kukorica, olajkút, búza, tarló, olajkút, megint kukorica, megint olajkút

Hangya barátom mit sem változott, haja, ami megmaradt a hippifrizurából, az még fekete, és persze rövidre vágva, körbevezet a birtokon, itt van nála a fia, nyári pénzkereset, neveléssel egybekötve, egyébként egyedül él itt, ennek megfelelő állapotok: körülötte minden szál növény nyomatja a maga dolgát napról napra, hasznos és haszontalan, van, amit kapálni kellene, van, amit gyomirtózni, van, amit felkötözni, van, amit egyszerűen kitárcsázni, annyira fölgazosodott, az öntözőrendszer szerencsére magától működik, a víznyomás mozgatja a berendezést, a májusban elfagyott dinnye helyén sárgarépa sarjad, a fóliák alatt paprika, paradicsom, uborka, megjön a szomszéd a lóval, hogy akkor most megekézné a paprikát, közben meghallgatom, hogyan vitte el a róka a növendék pulykákat, egy maradt, az is stresszes. A házban lefényképezem Józsi régi bakelitlemezeit, több mint 300 rock-, jazz-, blueslemez, meg minden egyéb, ami menet közben érdekelte. Közben elmeséli, hogy nem megy a Bűn és bűnhődés, már vagy hatodszor kezdett neki, nem is tudja, honnan ez a kényszer most épp Dosztojevszkijra. Grecsó Krisztiánt olvasta nemrég, az tetszett. Ez? Ez a vendégszoba. Íróasztal, matrac – alkotóház.
Öreg este lett, mire hazaértünk. Apám még ébren, vár bennünket. Két jó, népies mondat. Nem Mikszáth, inkább olyan XX. századi népiesség, retró. Apámnak van két báránya. Az egyik különbözik, a másik egyforma. Amelyik különbözik, az a Cukri. Amelyik egyforma... – na jó, ennyi volt mára. Mindenki vissza a helyére, életbe, irodalomba!

Ladányi István

Ex Symposion