Utolsó nap Szentgyörgyhegyen. A délutánunk úgy alakul, hogy elmegyünk kétszer is Wass Albert szigorú szobra előtt a tapolcai Wass Albert Könyvtár előtt. Este kolozsvári illetőségű házigazdámmal a birspálinka helyes fogyasztásának szabályai mellett erről beszélgetünk. Literátus családból jön, de Wassról 15 éve Magyarországon hallott először, amikor a MIÉP felvetette az író posztumusz állampolgárságát. Azóta olvasta csak. Szerinte Berkesi András és Szilvási Lajos között van a helye. Nyírő más, róla tudtak, bár nem volt benne a top 50-ben ő sem. Sok volt benne a kulőr lokál. Igaz, ők nem székelyek, hanem kolozsváriak, büszke polgári kultúra.

Már az első kupicánál felmerül, hogy ha már mindenáron új irodalmi kánont szeretne magának a politikai jobboldal, lehetne honnan meríteni. Konzervatívok, népiek, határon túliak vannak még bőven, igazán jók is. Ráadásul olyanok, akikről nem derülne ki utóbb, hogy elpityeredtek a meghatottságtól, ha kimondták Goebbels nevét. Nem is kéne hozzá nagyon más, csak néhány jó ízlésű, olvasott ember. A Mandiner szerkesztőségében egy hétvége alatt összedobnának egy használható olvasmánylistát.

Még egy kis birs, és végigmodellezzük mi is. Kiderül, hogy már az Erdély-vonal sem lenne egyszerű feladat. Már ha az esztétikai szempontokat a politikai önreprezentáció feltételeivel együtt akarjuk teljesíteni. Tamási nem jó, már benne van a kánonban, mainstream a maga módján. Ráadásul publikálhatott a kommunisták alatt is. Ellenkánonhoz mellőzött, lehetőleg 40 évig agyonhallgatott szerző kell, akit újra fel lehet fedezni. Ezen az alapon kiesik Áprily, Dsida, Jékely. Nézzük a többit! Kemény Zsigmond túlságosan ódon, nehéz olvasni. A Varjú nemzetség érthető, de Kós Károly öntörvényű, ráadásul német. Hunyady Sándor dekadens és urbánus, a pedigréje sem az igazi. A Fekete kolostor nemzetközileg is felépíthető lenne, de Kuncz Aladár túlesztétizált, nem alkalmas politikai kánonépítéshez. Reményik Sándor majdnem tökéletes: irredenta versek, de jók, viszont túlságosan sok a vallásos téma, megunnák.

És akkor egyszerre mondjuk Bánffy Miklóst. Erdélyi gróf, történelmi család: egy pont. A Monarchia utolsó udvarmestere, a konzervatív úriember eszményképe: két pont. Horthy külügyminisztere, de angolbarát: három pont. Antifasiszta, a kiugrásról tárgyal, ezért a németek lebombázzák a kastélyát: négy pont. Megmentette a szétlövéstől Kolozsvárt: öt pont. A háború után a románok elüldözték Erdélyből: hat pont. A kommunisták mellőzték, szegényen halt meg Budapesten: hét pont. Teljesen érthető műveket írt, de nem lektűrt; a most újra kiadott Erdély-trilógiára önmagában kampányt lehetne építeni: nyolc pont. Nemcsak író volt, hanem grafikus, díszlet- és jelmeztervező, színházi szakember, az Operaház és a Nemzeti Színház intendánsa: kilenc pont. Anekdotikus elemekben bővelkedő életrajz párbajjal fűszerezve, kultuszépítéshez ideális: tíz pont. (Az Ábel-trilógiához készített illusztrációi miatt pedig bónuszpontot is érdemel. Olyan szervesen kapcsolódnak a regényhez, mint Josef Lada Švejk-rajzai a Hašek-műhöz.)

A birs elfogy, a lelkesedés reggelre is megmarad. Van tehát egy tízpontos jobboldali grófunk, akiről nem lenne ciki utcát vagy művelődési házat elnevezni. Esetleg könyvtárat szoborral. Jó, újratemetni nem kell, így korlátozottan használható kampányban, de azért fel lehetne turbózni valahogy. Persze van vele baj is, hűtjük le egymást. Amikor lemondott a külügyminiszterségről, visszatelepült kisebbségi magyarnak Erdélybe, és felvette a román állampolgárságot. Szerette a polgárpukkasztó dolgokat: ő szervezte az utolsó magyar király, IV. Károly koronázási ünnepét, és világháborús rokkantakat vonultatott fel a sír mellett. Túlságosan szerette és értette a modern művészeket, hagyta, hogy Bartók színre vigye a Fából faragott királyfit az Operában, még díszletet is tervezett hozzá, később el is csapták zavaros ízlése miatt. Nagyon nem volt elragadtatva a magyar hatóságok viselkedésétől Erdély visszacsatolása után. Pacifista volt a háború idején. Nem maradtak utána antiszemita írások sem. Nyilván van a célcsoportban, akinek az ilyesmit nehéz lenne elmagyarázni, de ezeket a kis hibákat csak el lehetne kenni valahogy.

Elégedetten csomagolunk, mint aki jól végezte dolgát, aztán elindulunk haza. Csak az autópályán veszem észre, hogy a laptopom töltője ott marad Szentgyörgyhegyen. Az útközben vásárolt multifunkciós csoda nem működik. Már csak 8%-on a töltöttség, amikor kétségbeesett segélykérésemre a Facebookon jelentkezik valaki. Megyek a póttöltőért a jótét lélekhez, innen is köszönöm. Tökéletesen passzol. A házon emléktábla: itt élt Kaffka Margit. Otthon véletlenül rábukkanok, hogy a Bánffy által szerkesztett Erdélyi Lapok milyen szép, értő kritikát írt róla. Vajon Kaffka olvasott Bánffyt és ha igen, tetszett neki? Adyról tudjuk, hogy nagyra tartotta, Karinthy pedig úgy vette bele az Így irtok ti-be, hogy látszik, komolyan vette. „Bámulatosan biztos kompozició és elsőrangú olvasmány” - írta fő művéről amúgy szigorú kritikájában Szerb Antal.

Bánffy Miklós, leírom még egyszer. Vajon hová kéne elküldeni a könyveit és az életrajzát, hogy valakinek eszébe jusson?

Nyáry Krisztián