hirdetés

Indul a Bárka

2011. június 13. - Bárka folyóirat

Ezen a héten a Bárka folyóirat szerkesztői írják a műhelynaplót. Elsőként Elek Tibor, a Bárka vezérevezőse írja a netnaplót.

hirdetés

Már megint nyílt színi netnaplózásra kényszerülök (lásd, kedves Olvasó, a néhány évvel ezelőtti itteni nyafogásomat!), holott még magamnak sem szoktam naplózni, nemhogy mások számára. Szerencsére most, a Bárka-csapat tagjaként (vezérevezőseként), csupán a hétfői napomról szükséges beszámolnom.

Reggelizés közben, Pécs egyik szállodájának éttermében, Kukorelly Bandival megvitattuk (vázlatosan), hogyan is áll mai kultúránk és irodalmunk (hellyel-közzel egyetértettünk: szarul), hány osztatú is (szerinte, szerintem kettő, miközben szerinte négy, de szerintem valójában még bonyolultabb), hogyan is van az avantgárd és a konzervatív poétikával, milyen régi sérelmeink is vannak egymással szemben. A kiadós reggeli és jóízű csevely úgy ért véget, hogy mi Évával felálltunk, mert végeztünk mindhárman, s mert láttuk, hogy Bandi barátunk egy új kihívás vonzásába került (megismerkedni a mögötte ülő ifjú színésznővel), s bizony nem is méltatott már búcsúszóra sem bennünket.


Izgalmas eszmecsereként éltem meg délidőben, jóllehet csak tanúja voltam, a Nyílt Fórum szakmai beszélgetését Az esélytelenek színháza címmel Székely Csaba Bányavirág című darabja kapcsán. Felütésként Závada Pál és Bérczes László különböző megközelítéssel és módszertannal, de egyaránt rendkívül izgalmas és probléma-centrikus bevezetőt tartott azon kortárs darabokat példaként említve, amelyekben származási, vagyoni, társadalmi, családi stb. hátrányból induló, esélyt kapni látszó, de azzal élni nem tudó hősök sorsa elevenedik meg, például itt, a POSZT-on is szereplő művek közül, a Nehézben vagy a Szutyokban, s nem utolsó sorban, az igazán figyelemre méltó műként bemutatott, a Nyílt Fórum Füzetek 2011-es kötetében közzétett Bányavirágban.

Az elmúlt napokban más irodalmi programokon is részt vettem már, mert az elképesztően gazdag művészeti programkavalkádban (az egymással sokszor párhuzamosan zajló rendezvények közül) a színháziak mellett természetesen az irodalomiakra vagy irodalomközeliekre próbálok odafigyelni leginkább. Így voltam tanúja szombaton egy JAK-os beszélgetésnek a Jókai téren, amelyen Lanczkor Gábor és Szálinger Balázs beszélt Urfi Péter moderálása mellett egymás és saját műveiről, a színházhoz, drámához való viszonyáról. Bár mindkét szerzőt kedvelem, megvallom őszintén, egy félóra után továbbálltam, némi keserű szájízzel, hogy ilyen unalmas (ráadásul modoros) lenne az irodalomról való beszédünk (pedig még zenei közjátékok is voltak), hogy lehet, kívülről azok is ilyennek tűnhetnek, amelyeknek én is részese szoktam lenni. Üdítőbb élmény volt viszont, szintén szombaton délután Zalán Tibor Szása I Szása című új művének felolvasószínházi bemutatása a Dramaturg Céh szervezésében. Talán azért is, mert láttam már tavasszal a DESZKÁ-n, de akkor egy botrányosan amatőr produkcióban (szóvá is tettem anno a tudósításunkban), itt viszont nagyon profi változatban, gratuláltam is ma a nyílt fórumos beszélgetés után a rendező Pinczés Pistának és a dramaturg Lőkös Ildinek, de Tibornak is megírtam épp ma reggel, amikor válaszoltam levelére (amelyben arról érdeklődött, hogy a hét közepén, amikor Csabára jön, el tudunk-e végre menni együtt horgászni). A hét közepén azonban én még mindig Pécsett (csütörtökön ráadásul Pesten is leszek), így a közös horgászatról ismét le kell mondanunk.

De mit is keresek én a POSZT-on? Elsősorban az elmúlt évad legszínvonalasabb színházi előadásait, ugyanis elvileg a POSZT köztudomásúan ezek seregszemléje és versenye kíván lenni. Én pedig nagyon szeretem a jó színházat. Egyik első publikált írásom is színikritika volt (Ratkó József: Segítsd a királyt! című remek drámájának nyíregyházi bemutatójáról a debreceni Egyetemi Életben) és kezdettől máig sokat foglalkoztam drámaírókkal, a kortárs drámairodalommal. Ha jobban belegondolok, tulajdonképpen csak azért nem lett belőlem igazi, gyakorló színikritikus (is), mert mindig vidéken éltem, s csak keveset jó színházak közelségében. Békéscsaba ilyen szempontból az utóbbi évekig alig jöhetett számításba, nem úgy a Gyulai Várszínház, amelyet a nyolcvanas évek közepétől, a Gyulára költözésemtől figyelemmel kísérek, évekig szerkesztettem a színház műsorfüzetét, számtalanszor írtam az előadásairól, évadjairól, sőt az irodalmi fesztiválokkal, humorfesztiválokkal és a Shakespeare-hez valamilyen módon kapcsolódó jeles írókkal folytatott beszélgetésekkel magam is aktívan bekapcsolódtam a munkájába.

A színház iránti vonzalmam és az érintett szakmai előzmények miatt igazán nem is kapálóztam az ellen, hogy három évvel ezelőtt, a megyei önkormányzati intézmények átszervezése részeként, a megyei könyvtártól a Bárka is átkerüljön a Békés Megyei Jókai Színházhoz. Ráadásul láttam, hogy Fekete Péter igazgatói tevékenységével, a színház életében is új korszak kezdődik, s hogy a színházzal való együttműködés kölcsönösen hasznos lehet. Nem is csalódtam, a színházban rendezett irodalmi estek, beszélgetések, a két legutóbbi csabai drámaíróverseny megrendezésében való részvételünk, a tavaszi alkalmával kiadott külön Bárka-szám (amely az egy nappal korábban megírt három drámát is tartalmazta) csak a leglátványosabb jelei a közös munkának. Ezek után talán már az is természetes, hogy a Bárkában és a Bárkaonline-on az elmúlt években külön színházi rovatot indítottunk (amely ugyanakkor elsősorban nem a mi színházunkkal foglalkozik), hogy már nem csak a Gyulai Várszínház és a csabai évadjairól írunk, de ott vagyunk a fontosabb színházi fesztiválokon idehaza és a határon túl is, vagy ha személyesen nem is vagyunk ott, közlünk róluk tudósításokat, ritkán még egy-egy rövidebb színművet is közzéteszünk. Ezért is örültem annak, hogy Szabó Tibi magánéleti okokból történt távozása után Darvasi Ferit sikerült a Bárkaonline élére meghívnom, hiszen ő szintén pályakezdése óta elkötelezett híve a színháznak.

Szóval, amellett, hogy magasrendű színházi élményekre vágyom, munkavégzés céljából is vagyok, vagyunk itt Évával (vasárnap már Feri is megérkezett), mert természetesen lesz egy-egy tudósítás is a Bárkaonline-on és a Bárkában a POSZT-ról. Ráadásul az első három-négy napban, mondhatni, dupla munkát végeztem, ugyanis a Szakmai beszélgetéseken én voltam az egyik ún. opponens, fölkért hozzászóló (Sopsits Árpád és egy-egy külföldi kritikus társaságában, Winkler Nóra műsorvezetése mellett), akinek elemezni, értékelni kellett az előző napi előadásokat (itt olvashatók a beszélgetések). Így a sepsiszentgyörgyi A velencei kalmár, a Mohácsi János rendezte Parasztopera, Háy János Nehéze, a nemzetis Három nővér és Pintér Béláék Szutyok című előadása nem csupán örömforrás volt számomra, hanem „leküzdendő” feladat is. A különböző érzékenységek miatt nem könnyű szakmai közönség, s főként az alkotók, előadók egy részének jelenlétében beszélni egy-egy előadásról, de szerencsére ezek (is) az évad valóban formátumos, kiemelkedő produkciói, inkább méltatni, mint bírálni lehetett őket (s túl is vagyok már rajta, innentől lazább napok következnek). Este, amikor immár a Nemzeti Színház Egyszer élünk… előadásának szünetében Gedeon Józseffel a Gyulai Várszínház igazgatójával találkoztam, s rákérdezett, hogy melyik előadás tetszett a legjobban az eddigiek közül, nem is tudtam hirtelen választani, mert kritikusként ugyan szinte mindegyikkel lehetne kötözködni, de úgy érzem, mindegyik méltán van itt. Most, hogy a nap végén újragondolom az eddig látottakat, talán a Szutyok az, ami a maga rendszerében a leginkább hibátlannak tűnik.

Elek Tibor


Bárka folyóirat

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.