Sose jó az ütem, jelen pillanatban is el vagyok csúszva egy teremtésnyi idővel Ottó mögött, aki egyébiránt mostanra megpihent, az az igazság, hogy pocsékba ment a lendület, hiába, hogy a múlt héten zavarbaejtő intellektuális életet éltem; leltár szerint: hétfőn is hangverseny, meg szerdán is hangverseny, kimosakodva, okosan: formázva magam, mármint hogy sokszínűség, értelmiségi lét, nem csak mindig a szemellenzős irodalmi vájármunka, most aztán oda minden, erre a hétre marad a literatúra – most sem fogom magam új oldalaimról bemutatni.
Prognózis, illetve dehogy, az étlap: a tegnapi JAK-esttől galoppozunk majd odáig, hogy tíz éves a Bárka, irodalmi kéjzuhatag, díjátadás - ez tehát az ív, megvannak hetem végvárai, mindezt csak a biztonság kedvéért, később senki ne jöjjön nekem azzal, hogy nem erről volt szó, kit érdekel az én unalmas hetem (különben tényleg: kit?), és hogy egészen jól indult, aztán meg csak a süllyedés, egy naplónyi aknamező.
Szóval a rajtkocka a József Attila Kör tegnapi estje itten Békéscsabán, ahol különben lakom, és akkor ennyi elég is forgalmas életem intim ügyeiről, Kiss Lacit, Jász Attilát és Papp Andrist faggattam,  jó kérdések, okos hallgatás, egyensúly jellemezték munkámat, némi szellemesség és természetesen felkészültség, sajnos a szereplők túl sokat beszéltek, ezért a remek, irodalomtörténeti mércével mérhető kérdéseim több mint fele kárba ment, vázlatomból az est derekán csákót kellett hajtogatnom. Az est fénypontja persze Ottó volt, a Kiss, aki több napos információéhségünket kielégítve végre újra részletes beszámolót tartott burjánzó allergiabokrai jelen állásáról, persze az újonnan érkezetteknek (Jász, Papp) megágyazta a témát (lásd: múlt heti napló), utána elegánsan  koleszterinszintjére kanyarodott, merthogy Ottó koleszterinszintje, ki gondolta volna, magas, és már éppen azon voltam, hogy kérdezek valamit, mikor egy kis bátorságot gyűjtve belekezdett a holnapi (innen nézve mai) vérvétele részletes okainak kifejtésébe, az orvos haja színétől a várakozás gyötrelmein keresztül a vér izé-szintjéig jutva el. Legközelebb csak pénteken találkozunk, Isten tudja, hogyan alakulnak a dolgok, talán még az is kiderül, mire allergiás a barátom, az mégsem lehet, hogy semmire, mikor ő érzi, hogy igenis.
A Szlovákban savankás, velős Kiszely levest kanalaztunk, messziről jött vendégeink nagy megelégedésére, legalábbis nem merték azt mondni, nem világbajnok, juhtúrós sztrapacskát hamarvilláztunk utána, lilahagymával és barna, ropogós kurcinával. Aki nem hízik, mint az állat, az csapolt Aranyfáncánnal öblögetett, én maradtam a fogyasztó sportfröccsömnél, a Szlovákban négy nagyot sikerült elszopogatnom, segítve ezzel szervezetem és egészségem, és bizonyára, a buborékoknak köszönhetően, fogytam is, karcsú, de azért deli alakom holtbiztosan kialakulóban van. Jász Attilával és Papp Andrissal a Gólyában folytatjuk, a Csuhai, Megyesi, Dérczy-csapattal is ott kötöttünk ki a múlt héten, remek hely, néhány lámpásfröccsel föllazítom az eddigieket, a remek Jász -Papp páros most is kiváló történetekkel áll elő, akárcsak az esten. Kiderül, hogy Jász Szicíliája tényleg elégett, nem csak fikció, a Borgesi olvasat tévút, hiába, a túlpallérozottság labirintusában veszteglünk szomorúan. Később Papp Andris bevallja, hogy ő mondta március 15-én az ünnepi beszédet Szoboszlón, mi Jásszal úgy teszünk, mintha nem vágynánk szűkebb hazánk efféle elismerésére, mármint, hogy a polgármester kíváncsi legyen bármikor is itten, hogy én valamiről mit gondolok, és ne csak annyit tudjon rólam, hogy én írtam az a pletykás izét, amiért haragszanak - szóval irigyen eljátsszuk a köztől irtózó, mellőzött író unásig ismert szerepét, irónia, vágyakozás, bor, bor, bor.
A mostban pedig az van, hogy Jász és Papp itten vesztegelnek mellettem a szerkesztőségben, várják, hogy befejezzem, úgy tesznek, mint akik türelmesek, pedig kávézni szeretnének, a 11.30-assal indulunk Pestre... Závadát fogom délutáni pihenésében megzavarni, megszemlélem a legifjabb Závadát, beülünk az autójába és elhúzunk mi, tótok Pápára. Ha Závada tudná, hogy tótnak nevezem magam, nem is tudom, mit szólna. Talán a kolbász miatt van, vagy a pálinka, esetleg, szóval mindegy, nem is vagyok tót, csak hatással van rám ez a város.