hirdetés

Belgrádba mentünk túladagolni az avantgárdot

2014. december 17. - Prizma folyóirat

Kiderült, hogy előző nap véletlenül a rohanásban fogrém helyett protézis-ragasztót vásároltam. (...) Ez igazán méltó pusztulása lenne egy kísérleti filmesnek. - A héten a Prizma folyóirat írja a naplót.

hirdetés

Eredetibb ötlet híján egy rövid élménybeszámolót írok egy közelmúltbeli utamról. Múlt héten Belgrádban vesztettem el a kísérleti film fesztivál-szüzességemet. Ez azért volt meghatározó élmény számomra, mert egy jó ideje foglalkozom a területtel, de eddig még nem volt alkalmam ehhez hasonló eseményre látogatni. Szerencsére a filmjeim az utóbbi években rendszeresen elkezdtek felbukkanni hasonló szeánszokon, többnyire a világ gazdagabbik felén, leginkább Észak-Amerikában.

Belgrádba, az Alternative Film/Video Fesztiválra egy régebbi filmemet, a Look Inside The Ghost Machine-t hívták, gondoltam, hogy végre itt egy ilyen szimpatikus esemény a szomszédban, remek alkalom, hogy először az arcomat is adjam egy munkámhoz. Persze tudtam, hogy ezzel nem pótolom az azóta már ötvenszer megbánt mulasztásomat, hogy nem mentem el New Yorkba a filmmel, amikor tehettem volna, mondván, hogy: „legközelebb". Ha-ha-ha, „fenéket lesz legközelebb" - gondolom most.

Felültünk Horváth Ádám Mártonnal, a film zeneszerzőjével a vonatra és közel kilenc óra múlva leszálltunk róla. (Ez egyébként azt hiszem, egy New York-i repülőúttal is felér.) Belgrádba este kilenc körül érkeztünk, a főszervező Greg de Cuir Jr. a lelkemre kötötte, hogy érjünk oda a filmünk aznap esti vetítésére. Az állomáson bevágtuk magunkat egy taxiba, és egyből a fesztiválközpontba mentünk, egy gigantikus külvárosi kollégium-komplexumba, a Studenski Gradba. Ez a „diákváros" kb. olyan, mint egy kisebb Békásmegyeri lakótelep, saját mozival, kávézóval, óriási platánfákkal. (Ezeken a méltóságteljes fákon délutánonként döbbenetes mennyiségű varjú gyűlt össze, apokaliptikus károgással töltve meg a panel-szerű épületek közti tereket. Amikor másnap ebéd után a szobánkban bóbiskoltunk félálomban, egészen élénk vízióim kerekedtek az ablakon beszűrődő hangzavartól.)

Visszatérve a megérkezésre: kilenc órás vonatozás után végignézni egy másfél órás kísérleti filmes blokkot, és izgulni a saját filmünkön, hogy nehogy valami technikai gebasz legyen, egészen megterhelőnek bizonyult. A vetítés után köszöntünk Gregnek, a nyolc-tíz éve ideszakadt afro-amerikai filmtörténésznek, aki egyébként folyékony szerbséggel instruálta a fesztivál stábját. Ez elég furcsa volt, de abszolút belefért a szerb életérzés kaotikus, csapongó hangulatába. Annyi még az első estéhez, hogy egy kisebb incidens nehezítette az elalvásom. Fontos adalék, hogy (kvázi) részegen mostam fogat. Letekerem az útra megvásárolt fogkrém kupakját, furcsán vékony a vége, de nem izgat, gondolom valami újítás. Kinyomom a fogrémet, látom, hogy valami barnás, iszapos izé, de sebaj, a puritán formák felé mozdul a Colgate, semmi csíkos, csillogó cicoma a pasztán. Elkezdek fogat mosni, és hirtelen összeugrik az arcom, de úgy, mintha ki akarnák fordítani belülről. Kiderült, hogy előző nap véletlenül a rohanásban fogrém helyett protézis-ragasztót vásároltam. Aztán fél éjszaka azon flesseltem, hogy biztos álmomban összeragad a torkom és megfulladok. Ez igazán méltó pusztulása lenne egy kísérleti filmesnek.

Másnap bementünk a belvárosba körbenézni, mielőtt szétcsapjuk magunkat két-három órányi kísérleti filmmel. A város olyan, mintha Budapesttel lenyeletnénk egy kézigránátot, majd a robbanás után megpróbálnánk mindent összerendezni. A két folyó torkolatánál elterülő Belgrád építészetileg, városszerkezetileg teljesen kaotikus: a folyóparton lévő várra rákúszó belváros klasszicista épületeit szanaszét futó utcák és intenzíven rohadó, szétgraffitizett szocreál tömbök szedik szét. Nem szép, de kimondottan izgalmasan pulzáló város. A cirill betűk meg külön izgalmassá teszik a tájékozódást. Csak semmi bécsi unalom.

A fesztivál egyik záróakkordja volt az éves kerekasztal beszélgetés, ami a régió kísérleti filmes helyzetéről szólt. Egy hosszú teremben elhelyezett asztal mentén, mint egy korabeli pártértekezleten, szakállas öregurak foglaltak helyet, előttük mikrofon, közöttük egy tolmács, aki angolról szerbre fordított szinkronban. Az egész rettentő bájos volt, és megindító. Az itthoni, teljesen halott diskurzus után szinte sokkoló volt leülni egy miniatűr G8-konferenciára, ahol német, orosz, horvát és szerb avantgárd filmesek arról diskurálnak, hogy mi a helyzet ezzel a szubkultúrával a régióban. Jellemző a helyzet furcsaságára, hogy az egyik zsűritaggal, a BBS Archívum vezetőjével, Kodolányi Sebestyénnel most beszéltem először a kortárs magyar kísérleti film helyzetéről, angolul.

Haza felé a vonat két órát késett, sikerült tíz óra alatt teljesítenünk a 380 km-es távot. A határon egy néni bekopogott a kupénkba, és megkért minket, hogy a magyar oldalig őrizzünk meg egy-egy üveg szerb rumot a táskáinkban. Kimondottan stílszerű volt egy kis alkoholcsempészéssel zárni egy avantgárd film fesztivált.

Lichter Péter

 

Prizma folyóirat

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.