hirdetés

Best of Ir(T)áS

2012. augusztus 5. - Ir(T)áS tábor

Abban azért megállapodhatunk, hogy Kemény István szájából, egy őszintén kiszakadó: „Ez tök jó volt” , vagy Esterházy Péterrel zsíroskenyerezni, majd megvitatni nem csak  a párkapcsolatok mechanizmusát, hanem azt is, hogy kell-e répa a kocsonyába, nos az felbecsülhetetlen. - A Szépírók Ir(T)ás táborának utolsó netnaplóját Csapody Kinga jegyzi.

hirdetés

Mi a legjobb a hétfő reggelben? A vasárnapra gondolni.
Meg a múlt hétre. Nem a megválaszolandó levelekre, a bekérendő árajánlatokra, a megszerkesztendő szövegekre, és a sok -andó, -endő teendőre.

Hazaérni jó, különösen mikor két hétből egy napot töltött csak otthon az, akinél most különösen aktivált állapotban van a fészekrakó ösztön. Az, aki egy reggelizés, mosogató- és mosógép pakolás után már úgy megpihenne és csak bugyorgatná a pocakját, és közben de szeretne:

 

Mint ahogy az üzenőfalon látom, más is sok mindent szeretne, van, aki például visszamenni a hegyre. Ülni és beszélgetni, a feladatokat megírni és várni a többiek véleményét: a hideget, a meleget, a sósat, mert hájjal, azért ritkán kenegetik az embert arrafelé. Abban azért megállapodhatunk, hogy Kemény István szájából, egy őszintén kiszakadó: „Ez tök jó volt” , vagy Esterházy Péterrel zsíroskenyerezni, majd megvitatni nem csak  a párkapcsolatok mechanizmusát, hanem azt is, hogy kell-e répa a kocsonyába, nos az felbecsülhetetlen.

És még valami, ami hihetetlen, de működik: nem hittem el az elvonulókat, hogy tényleg inspiratívak a feladatok, írnak, mint a güzü, csak néha jönnek, ha megakadtak.  Arra is mindig rácsodálkozom, várják, a szemináriumokat, hogy megosszák velünk, az beszélgetések az alkotókkal még inkább a helyére tették azokat, amiket egész nap cincálunk. És ez jó.
Mint ahogy sokszor azok a szövegek is, amik helyben készülnek. Kicsit kócosak, szálkásak, kilóg belőlük egy csomó dolog, mégis. Nem úgy ültek le, hogy írok egy baromi nagy verset, hanem ki kellett találniuk, miről, hogyan, miként. Nem csak első osztályban jön jól a sorvezető.

Meg az is, hogy nem rivalizálnak, nem nézik le egymást. És mégsem steril, beszólnak egymásnak, ha túl sok a másik, mondanak baromságokat, lehet, hogy pont egy üveggel több valami fogy el éjfél után, mint az ideális lenne, de – ha gyűrötten is – reggel mindenki ott van, csinálja. Helyes közösség, elfogadó, baráti, családias, szeretni való. Már megfigyeltem, hogy külön kitüntetett figyelmet kapnak az alkotó párok Garaczi Lacit és Ninit, most Szabó T. Annát és Dragomán Gyurit, vagy Tóth Kriszta kiszólásait Lacinak, Gaborják Ádám és Hevesi Judit gesztusait is árgus szemekkel lesték. Az ember a párkapcsolataiban, az alkotás a hétköznapokban, és oda-vissza. Tavaly, első tábor végére szövődött az első szerelem az (azóta még egy pár van), idén ünnepelni is jönnek, előkerül egy vers, egy kérdés, egy gyűrű. Jövőre megnézhetjük a tábor vőfélyeskedő tagját munka közben is?

Itthon újabb feladatok, megint jönnek, kopogtatnak, nem hagyják az embert azon merengeni, hogy fel kéne kérni a kedves szerzőt, hogy inkább írja meg a Miért NEM üres a postaláda mostanábant, meg aztán Kukorelly is megmondta, senki sem olvas, nem olvassuk egymást, mindenki rendezkedjen arra be, hogy senki sem látta az írásait, ha netalán mégis, annál nagyobb az öröm. Ez kissé elgondolkoztat. Egy kiadóban, szerkesztőként másképp, mint a szerzőket. Gyorsak nyitok egy első féléves fogyási jelentést, és már nyugodtabban dőlök hátra.

Bevallom a legnagyobb sikerélmény, büszkeség az „Ir(T)áSban oldódó szerző és alkotó” megteremtése. A fotók jók. Az elmélyülés, a rácsodálkozás, az egyet nem értés, a rajongás is kiül az arcokra. A pózolásokon, vagy azon, hogy a bobozás közben miként rendeződik át az ember arca sokáig röhögünk. Mondják, hogy fel kellett volna venni a vendégekkel zajló beszélgetéseket. Szerintem az esti röhögéseket, egymás ugratását, azt, ahogy a nyelvi lebontja a különbségeket és mindegy, hogy 62 vagy 22 valaki, a poén az poén  − na, azt kellett volna. Vagy azt, amikor a tábor legcsendesebbike is mosolyogva ugratja Kukorelly Bandit. A tavalyi Grecsó koncertet – Kossuth Lajos azt üzentétől a Desperádóig, és Bartis „Lassúkéz” Attilát, amint bluest játszik. Hogy unokáink is.

Tehát lejátszani nem, de mesélni biztosan fogjuk a kisfiúnknak, hogy ki simogatta meg, és mutatni, hogy Lili dedikált neki, a Csokonai.


Csapody Kinga

Ir(T)áS tábor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.