hirdetés

< Bibinke és > a Székforgató*

2013. január 27. - Spanyolnátha

Zsán, hozzon tűt és cérnát, nyelvet fogunk ölteni. - A Spanyolnátha műhelynaplójának záródarabját (Halszöveg a Vass-i d’arte dallamára; készecske A Nagy Bibinből) alcímmel Vass Tibor írta. 

hirdetés

Kár, hogy csak álmodom, zsánklódvandammos technikával tudok két szék között feszülve spárgázni, persze azután álmodom ezt, hogy megtudom róla, jó pár évig balettozott, s hogy Antwerpenben kezdett sportnyerészkedni. Teljes spárgákat technikálok, kár, hogy csak álmodom, két szék között a pad alá eszem ott megy. Antwerpenben ott is hagyom egy észdarabom, mit tagadjam, ínyre való. Ha túlélsz egy balettfoglalkozást, túlélsz bármely más edzést is, mondja Zsán, én elhiszem neki, bámulom a balettos cuccokat egy ideje, azt is álmodom, hogy nőhegyek, nővölgyek között zakatol a vonat, s Kun Marcella fülébe nem hasztalan súgom, miután ezét-azát összespárgázom, hogy én a legszebb lányok közül téged fárasszalak. Kihúzom majd ebből is az irodalmat. Költöztetést, irodalomtalanítást kedv-edző áron vállalok.

Zsán, hozzon tűt és cérnát, nyelvet fogunk ölteni. Egy rakás számottevő szó legalább hétféle látványtervvel lír. Akarom mondani hír. Egy: fel lehet vázolni legalább kétfelől, mi lesz belőle, ha háromra kimondom. Kettő: felőlem leírva lehet kétkedő látványtervek mappája, apája és anyája a számot vetőknek. Négy: legfeljebb hangzóit lássam, ahogy habzóival szeretkeznek. Ötről a hatra az már a legalább, meg a legfejlebb a matematikában, azokat szerettem tanítani. Próbálj meg lazítani, nem győzlek középiskolás fokon. Nyitott mondatok, harmadik osztály. Matematikaórán nyitott mondatokról beszélni olyan, mint nyitott mondatórán számfogalmakról, fogalmam sincs, tövekről sorról sorra hogyan, például igazából hány a magyar igazság, szabadon mennyi a kőműves, csecséből hanyadik a pecsét, hányan vannak jelen a gonoszok. Hánymelyik tavalyi Spanyolnáthában is volt a Halszöveg a Vissi d'arte dallamára? Tekintsük emét ama spárgailag teljes következményének. Eme: hétféle látványterv. Ama: Fölvillantwerpen. Teljes következmény: ez.

Egy. Vannak ezek a szevaszomi meg sziámi ikrek, fejlődésük közben szét nem váló szavak, belőlük azért négy életre való képet már ki kéne kanyarítanom. Mondjuk a negyediken meg a hetediken is évekig laktam, semmi nem véletlen. Hét szónak is egy a vére. Szóval a szó látványterve. A Magyar Rádiónak Márvány terme, az MTA Miskolcának Deák. Meg a nagy előadóterme, ahol a nem alkotmányozott művészetiek is székfoglalatoskodnak. (Vélhetően a mai napig nem táncolt még itt senki, nem beszélve egy lavór aranyvíz táncáról a feketére fóliázott asztal tetején. A lavór szovjet, családi hagyaték. Micunak vagy micuccnak becézett. Tán cárról nevezhető el a színe; Miklóssága: Miklós-sárga. Csillogó, vijjogó. Vélhetően nem fontos, hogy tanúzáskor csakis a színtiszta igazgat: a lavór az enyém.) Meg hát szaxit se lehet itt hallani gyakran, meglep, hogy nem soroljuk a rézfúvósok közé, énekhangot sejtelmes-élőben, meglep, hogy a térnek lenne térakusztikája. Hangszer és hang hasonszőr színein jó eltűnődni. Rubens előtt állok így Antwerpenben; Sax, a szaxofonatya is hogynemár, hogy belga.
Zsán, 36 fokos mélázban égek: verset se mondtak itt lépcsőn székülve, szétküldve székszavak a székről; az épület történetéről nem volt ilyen Rubens-ősföldes, bensős-éges hallhatás a kezdőtérben, mennyi új van mégis a Kak alatt, Hernádkakról beszélek, meg a Kakszagról, úgy elszállok, mint a fecske, magasan a levesgőzbe, egy órája leendő tojás után kajtattam két tyúkfenékben még, tyúkfenekes lett a gyűrűsujjam kicsivel több mint félig, na és mik kerültek a körmöm alá, most meg már itt hallgatom, nincs világítástechnikám, mondja a vezető, vigasztalom, fényűző az előadás, és hogy tyúkjaim körmönfont szándékkal inni már nem a családi hagyatékból vágynak.

Kettő. A vers teste, s te s te, ezüstnek arany pofája, aranynak bronz szalagavató bálja! Zsán, egyes testterek a becézésben így veszik el az ember észetét. Becézlek: versced testec, steced stec. Lám, be vagy cézve, szó. Egyesc testterkc így veszik el az ember észetét. A művnek az észetéről beszélni, meg magamról, a fonikus költészethegyemről, elvesztékről, testekről, meg ahogy idők veszik el egymás elől az időt, arról is. Meg a szóba szerelmes emberekről. Meg a táncba. Zenébe, képbe lépve.

Három. A tudós fellírja a relaktivitás képletét. Lírai én = elégszer élményzet. A semmi a semmivel összecsügg. Valami a valamivel össze. Ant a Werpennel, tudós a művőssel, mindketten fellírják a zselatin vitás készletét. Hogy mennyi van raktáron a kocsonyásítóból. Magyarból: elég, s éges. Elegendő földes. Ásítóból: inas. Ácsi, Munch, ez nem Sikoly.
Ne csikolj, nagyon csiki cukis vagyok.

Négy. Művésztanonc, ezt a szót mostanában jegyzem meg, lehetséggondozó a projekt, több ismerős a szétismeretlenes egyenletben, megoldása mindnek ugyanaz: néhány szemeszter, s mester lehet mind. Egyes terek az észetét veszik el az embernek. Az „ny” észetéről beszélek, ahogy egyes kettős mássalhangzók végzik el a szó aktuális karbantartási feladatait. Heti rutin. A szó temetkezési szokásaiból feledkezésiek lesznek.
Egy szót karban tartani annyi, mint Antwerpen-anyját ringatni a Marcella-gyereknek. Gyere szó, meglírlak. Meghírlek. Artban tartalak, jó lesz neked, csak gyere, hagyd lírni, meg hírni magad.
Magyar környezetben szerelmes szónak lenni jó. Konyhalényekből a konyhalányok. Monyha-lányokról nem is tanyabeszélve. Magyar környezetben szerencsés a szerelmes szó, ha az utána következőbe szerelmes, az pedig viszont belészeret. Tanyád kínja. Nézd meg a tanyát, vedd el a Tányát. A kötődés szóközök fényrehozásából fakadhat. Az egyik a másikat következményeiből, a másik az egyiket szövetkezményeiből ismerheti, így lesz a szószerelem: szövetköz. Drapéria. Ezüst szatén, példának sokául. A sokául szót például az ellenőrző program aláhúzza. Nem volt hülye, aki magyar környezetre is alkalmazta a piros hullámvonalat, én is így javítottam a négyszínű golyóssal, például magyar- és környezetdogákat. És tán én se vagyok még hülye. Drapp éra.
Most már tudom, lesz olyan macskám, akit Drapériaként fogok a nevén nevezni. De jó név az Akadémia is. Szélforgónak nem nevezném, még rám fognák, hogy tiszteletlen vagyok. Mert persze biztos csak én találok ki játszásiból ilyeneket.

Öt. Kis lakáj, s a nagy Duna mentében.
Jöttében fellír még egy lapra való ilyesmit. Ó, mily drága e lapocska nékem. A vers agyába könnyen csúszik két kezem villája, valahányszor versemlékszem a lépes mézes teára. Bronz színű, vagy arany, vagy ezüst, a színére egyszóval nem. Az anyag ára megakadályoz, hogy szaténban tegyem el magam a másnaposságra. Az arany inkább másnapos sárga, az ezüst tegnapi ón, cin-cogó kisegér hasszíne fakul így a fogóban, percről percre élettelenebb. Gazdagsága felmérhetetlen mégis, ép ésszel közelít a túlvilági trónhoz, a semmis üléshez. Túlvilágít rajta, megkerülve szemét, a pisztoly-fénysugár. A forrasztópisztoly sugaráról beszélek, meg a fénytechnika megértő szándékáról, meg egészében véve olyan félbemaradt mondatokról, mint amilyennek ez indult. (A kép így lesz cin-csorgó, élen vasalt kardok helyett kék forrasztópisztolyokról beszélnek a szavak, az akadémiában akad kémia, természeti földrajz, a szó poétikai gazdaságtana. Gondolta a lépfene, mondja majd például Arany tanár úr.

Hat. Egyes épületekbe épületesen ivódnak bele a történtek. Színházak tudnak úgy színházul, ahogy az akadémia mostantól akadémiául. Mostan túl, akadémiástul a nehezén, színről színre ki lehet belőle szedni az igazat. Hétről hétre alkalommal szülni meg a tolvajt. A tolvaj, ha én vagyok, a történteket a történtek tudta nélkül újra és újra meglopom. Élek az ilyenekből. Beugrok Antwerpenbe, megnézek egy előadást, spárgálok egy ilyet, istenuccse. Korr.: Istenuccse.
Nyújtom izmaim, haladok. A korr.-al is.

Hét. Zsán, a szóköz a kötődés létrahozásából fakad, el kell a szavaknak egymást a létrán keresztül érniük, például van egy szó, laj, közök ide, közök oda, spárgákon, szavakon át, más szavak szerelmein kell túllépniük, kapaszkodniuk. Hogy melyik van följebb, szerencse kérdése.
A laj halotti torja. A laj a torjával, ha összeol,
üdv,
Vassod.
(Csütörtökön Marcella-nap, tudod.)


*Reflexió a Miskolci Galéria képzetTtársítás nevű összművészeti szabad társulásának Székforgató c. előadására. Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Bizottságának székháza (Erzsébet tér 3.), 2012. december 13. Alkotók: Fecske Csaba, Rudolf Mihály, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Miskolci Területi Csoportjának tagjai, továbbá Balogh Zsolt, Fáy Ádám, Koczán Martin, Kurunczi Ágnes, Lajhó Dorottya, Lajhó Ruben, Sütő Róbert, Takács Tímea. Technika: Fogel János, Koczán Martin. Társulatvezető: Bán Ildikó.


Vass Tibor

Spanyolnátha

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.