hirdetés

Birtoklások és bitorlások

2005. november 19. - Balázs Eszter

A csütörtöki szerkesztőségi óta a Szívünkön kívül más miatt is pezseg az élet a Café Bábel körül. Hogy főszerkesztőnket idézzem: „betette szőrös lábát” a magyar piacra a Café Babel hatnyelvű nemzetközi online magazin, ezzel nem kis galibát okozva nekünk.
Hiába létezünk 1991 óta, és a nevünk bejegyzett, levédett. Írtunk nekik, hogy hahó, itt vagyunk, ezt és ezt csináljunk, és hát, mi tagadás, a nevünk eléggé hasonló, kéne valamit csinálni.
hirdetés

Na jó, de pontosan mit is? Mondjanak le  a névről, amivel az EU-ban működnek? Adjunk valami megkülönböztető jelet egymásnak? Izgalmas. Így most a szerkesztőség nagyban leveleket fogalmaz, és a honlapcím levédéséért rohanunk. Szeretem a pezsgést és a határkijelöléseket; de kár, hogy ezt nem lehet úgy elintézni, mint a kutyák: mi pisiltünk ide előbb, punktum.
Délelőtt végre birtokba vehettem a pasimat is, és lötyögtünk egyet a városban. Az apropó ajándékvásárlás volt, ezen a héten elképesztő mennyiségű embernek van születés napja a környezetünkben. Nem is tudom, hogy fér meg ennyi skorpió együtt, és ha minden igaz, az irodalmi élet is bővül még kettővel, ha Gács Anna és Szabó T. Anna gyermeke is úgy kívánja.
Szentendrén lötyögni nem olyan, mint Pesten ám. Kicsi és barátságos, ilyenkor már a turistából is kevesebb van. Amikor legelőször vásároltam a zöldségesnél, és már tele szatyorral rájöttem, hogy a pénztárcámat otthon hagytam, akkor az eladó csak annyit mondott, hogy ugorjak be a pénzzel valamikor a napokban. Aztán itt vannak a helyes kisvendéglők  egymás hegyén-hátán, mexikóitól a mediterránig. Galériák és múzeumok szinte minden sarkon – köztük a legfurább dolgokkal. Itt van például egy horror- és vámpírmúzeum, nem messze a marcipánkiállítástól, aztán a mini művészeti tárgyaké (tényleg nagyítóval láthatók csak) és a Malom, ahol most épp a nagybányai festők képei láthatók. Van két szuper lángosos, ami egész évben üzemel, egy háziréteses, amitől még a könnyed is kicsordul,  no meg persze a Dunapart, a dimbes-dombos tájék... Úgy hangzik, mint valami szörnyű propagandafilm forgatókönyve, pedig tényleg ilyen – vagy tényleg nagyon imádom.
Aztán itt a könyvtár. Beszerzik a legfrissebb könyveket, el vannak látva szakirodalommal, helyre kis  folyóirat-gyűjteménnyel, és ami nincs meg, azt is behozzák, ha szépen kéred. Nem kicsi, de nem is nagy, kényelmes és barátságos, és senki sem akarja azt olvasni, amit én. A szomszédságában épp egy flamenco-s csoporttársnőm lakik, aki előszeretettel bömbölteti a különböző solea-kat és allegría-kat, ettől aztán még otthonosabb az egész. Kell még valami?      
Aztán, hogy azért ne legyen olyan idilli az élet, estére megint egy rakás levél várt, amiből kettő elég fájdalmasan érintett: a VersMetró szavazása körüli gondokról volt szó. Megint nem sikerült egy teljesen biztonságos rendszert felállítani, s tulajdonképpen bárki, bárhányszor szavazhat, bármire.  Átolvasva a fórumot, arra jutottam, hogy tovább kell szigorítani a rendszert, írtam Tamásnak, a litera-szerkesztőnek, hogy próbáljuk meg újra indítani a szavazást. Kerüljön föl végre az összes vers, nullázzuk le a szavazatokat, és induljon mind a 100 vers újra, tiszta lappal, a szavazók pedig csakis regisztrációval. Így elérhető volna, hogy ha valaki több részletben is akar szavazni, egy versre mégis csak egyszer tehesse meg. Kár lenne, ha idén is a szavazás hagyná maga után a keserű szájízt, amikor minden más olyan flottul ment. Várom Tamás javaslatát.

Balázs Eszter

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.