hirdetés

Boga

2011. április 12. - Farkas Péter

"A szerelem legmélyebb bugyrát csak a hisztérikák érhetik el." - Ezen a héten Farkas Péter írja a netnaplót.
hirdetés

Esténként, a pillanatnyilag napi tiz órai pénzkeresés után, félálomban, reflexszerűen még végigkattogtatom a napihíreket - a magyar vonatkozású témákat, mióta fölerősödött a kelet és nyugat "hasznos idiótáinak" kórusa, inkább kerülöm -, és Fukusamának köszönhetően egyre gyakrabban beleütközöm a jobbára fiatalabbak bágyadt, és egyelőre teljesen hatástalan lázadozási kísérleteibe. A kettős csapda még megbízhatóan működik. Az ezredforduló jóléti, technokrata-ökonomista állam- és társadalmi rendszerei teljesen ellehetetlenítették a lázadást. Legalább a második egymást követő új nemzedék természetes lázadási ösztöne fullad bele a politikai, társadalmi és magánjellegű anesztéziába. Mivel az egészséges lázadás ellehetetlenült, évtizedek óta csak a szociális és intellektuális csőcselék (pl. a nácik), az ideológiailag elvakult, fundamentalista élcsapatok (pl. a terroristák) és a magánzó pszichopaták (pl. az ámokfutók) lázadnak. Így nem tudnak működésbe lépni a társadalmi sejtek egészséges anyagcseréjét kiváltó katalizátorok, súlyosan károsodik a lezsibbasztott nemzedékek (tagjainak) önértékelése, és anélkül, hogy pontosan fölismernék zavarodottságuk okát, elbizonytalanodnak jelenlétük értelmében. Hiába rendelkeznek szabdságjogokkal, jogaikat szinte képtelenek gyakorolni, mivel csak korlátozott mértékben vagy egyáltalán nem rendelkeznek a szabadság gyakorlásának alap- és előfeltételével, a gondolkodás szabadságával. A társadalmi autonómia nélküli ember természetesen nem új szereplő a történelemben. De először éli meg az autonómia hiányát szabadságnak, a totális függőséget függetlenségnek, a társadalmi kényszert szuverén, szabad akaratnak, a kívülről irányítottságot öntörvényűségnek. Bizonytalanságuk, tehetetlenségük megszégyenít, mert - többek között - az én generációm tette őket ilyenné. Nem tanítottuk meg fölháborodni őket. Azt látták, hogy miközben tort ülnek a népek, kultúrák mészárosai, kontinensek szédelegnek muselmanként dögkúttól dögkútig, pestis önti el az elemeket, a diadalíveket mégis a gyilkosoknak, tolvajoknak és csalóknak emelik, mi azonban hallgatunk, viselkedésünk normalitásából az események normalitására következtettek. Vagy azt látták, hogy félrefordulunk, esetleg befelé acsarkodunk.

A napi tíz órát egyébként nem panaszként írtam, különben sem ez az éves átlag, bár lényegesen nem lehet sokkal kevesebb. Ez például harminc éve még erősen zavart volna, amikor úgy gondoltam, egy írónak napi huszonnégy órát kell írnia, és amikor begörcsöltem, napokra, hetekre, hónapokra, rettenetes lelkiismeretfurdalások gyötörtek. Ma már tudom, a külső körülmények - végletesen szélsőséges helyzetektől eltekintve - nem befolyásolják az írásmennyiséget. Kafka ugyanannyit írt volna zsíros apanázson élő zsúrfiúként, miként Proust szükölködő hivatalsegédként. Akkor talán engem sem kell hogy befolyásoljanak a külső körülmények. Ha jól tudom, ilyenkor szokták a PC zsargonban bepötyögni az ilyen jeleket: ;)

Akkor nézzük a polcokat. Itt van például Kosztolányi Naplója és JA közé csúsztatva Boga, Karinthy egyik legmegrendítőbb írásának fénymásolata. Még Magyarországon készítettem a hetvenes években, egy háború előtti kiadásból. Ezek a mákfoltos, megbarnult, gyűrött lapok olyanok számomra, mint egy hangoskönyv. Ugyanis amint ránézek a szövegre, rögtön megszólal, mert a naplótöredéket egy ütött-kopott kislemezről ismertem meg, Latinovits előadásában. Két nagy hisztérika, éppen ezért olyan döbbenetes az összjátékuk. A szerelem legmélyebb bugyrát csak a hisztérikák érhetik el.

 

Farkas Péter

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.