hirdetés

Bostoni napló 6.

2010. november 13. - Bán Zsófia

Aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy elment a nap real time-ban, mi meg még mindig a múltban dekkolunk.
hirdetés

Ha az embert éppen nem nyomasztja az otthoni, napi teendők özöne, elképesztő, hogy mi mindenre jut idő. Például, rettegve a virtuális levelek végleges megsemmisülésétől, egy pár féltve-őrzöttet kiprintel az ember, aztán még néhányat, és most már csak igazán azt a még néhányat, és így tovább. Végülis, erre ugyanolyan jól rá lehet kattanni, mint egy jobb tévésorozatra, csak itt a saját életünket látjuk, epizódokra bontva. Aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy elment a nap real time-ban, mi meg még mindig a múltban dekkolunk.

Ehhez társult egy másik, legalább ilyen addiktív, és nem ennyire melankolikus tevékenység: rég nem látott-hallott barátokat, ismerősöket lenyomozni az interneten. Már régóta szerettem volna felkutatni első szerelmemet, egy bizonyos Roger nevű, akkoriban 12 éves fiút, akivel Brazíliában egy iskolába jártam. Évekkel ezelőtt, egyszer már megpróbáltam, de nem jártam sikerrel. Na, gondoltam, eljött a te időd, Rogerkám, a Facebook korában nem létezik, hogy ne akadjak a nyomodra. Elvégre, utolsó, már Magyarországra küldött, szívettépő leveledben szent ígéretet tettél, hogy akárhogy lesz is, de feleségül veszel. Most már akkor jó lenne tudni, hogy is állunk ezzel a dologgal. Lelkesen felmegyek a Facebookra: semmi, no Roger, legalábbis az enyém nincs ott. Beütöm a képkeresőket, ott sincs. Aztán az egyik általános kereső kiköp néhány ilyen nevűt az amerikai telefonkönyvekből, és rögtön kiszúrom az egyiket, aki a floridai Coral Gables-ben lakik. Ez lesz az!, mondom, mert emlékszem, hogy mielőtt Brazíliába mentek, Coral Gables-ben laktak, és mivel odaküldtem szívettépő leveleire a válaszaimat, nyilván oda is mentek vissza. Érdekes, gondoltam, az amerikaiak viszonylag ritkán laknak egy helyen ilyen sokáig. De hátha egy kastélya van, amit nem szívesen hagyna ebek harmincadjára. Aztán a rendszer kiköpött még két női nevet, egy Caroline és egy Rebecca nevű személyekét, akik mint hozzátartozók szerepelnek. Hirtelen beúszik, hogy az anyját, egy akkoriban szépsége teljében levő, fiatal nőt bizony Caroline-nak hívták! Nade ki az a Rebecca, aki ráadásul, a saját családneve után az én Rogerem nevét is viseli??? Sötét gyanú kínoz. A két női névvel kiegészítve, újra bedobom Rogert a keresőrendszerbe, és most már kb. 7-8 másik városnevet (többnyire délieket) is kidob, különböző címekkel és emailcímekkel kiegészítve. Kép továbbra sincs egy sem. Édes Roger, csak nem a CIA-nek dolgozol vagy mi. Beírom Rebeccát is a Facebookba, hátha rajta keresztül érintkezik a világgal. Sehol semmi. Az emailcímeket megvizsgálva azonban egy cégnévnek tűnő kiterjesztés vissza-visszatér, úgyhogy beírom ezt. Ezen a ponton már kezdem úgy érezni magam, mint Lisbeth Salander, a tetovált lány, csak tetkó, orrkarika és punkfrizura nélkül. Még néhány próbálkozás, és bent leszek a rohadék laptopjában! A cégnév, mint kiderül, egy valóban létező céget takar, egy San Francisco-i központú, olajfinomító társaságét, melynek dél-amerikai lerakatát, ki más, mint az én drága jó Rogerem vezeti (a nevéhez kapcsolt Jr. kiterjesztés tévedhetetlenül rá utal, az apját ugyanígy hívták, aki, nota bene, szintén olajvonalon, az Esso cég képviseletében tartózkodott Brazíliában. Nem esett messze a fájától az én csávóm.) Nosza, rá a website-jukra, hátha van kép a főnökségről. Kiad hozzá egy Buenos Aires-i irodacímet és telefonszámot, sőt, egy odavalósi lakáscímet is, de kép semmi. Azért ez felettébb gyanús. Csak nem fél ez az ember, hogy levadásszák az utcán? Végül is láttunk már olaj tematikájú akcióthrillereket... Na nézzük, hol lakik az én pasim Buenosban, és naná, hogy kiderül, hogy két percre a tengerparttól, egy láthatóan nagyon király környéken, parkkal és tóval kiegészítve. Rámegyek a Gogglemapsen, egészen közel, már szinte belátok az ablakán...Roger, Roger, miért hagytál el engemet...A rendszer azt mondja, hogy további információkért, így pl. telefonszámért és magánemailcímért már fizetni kéne. Na azért ne siessünk annyira, nem elég hogy nem vett el feleségül, nem vitt magával Buenos Airesbe, és nyilvánvalóan dúsgazdag, és akkor még én fizessek?! Keressünk csak egy kicsit tovább. Újra be az összes infót a keresőbe, és egyszercsak egy új adatot is kiköp. Egy 2001-es listát, amin a Bush-kampányt támogató magánadakozók listája olvasható. És lássatok csodát, ott virít az én Rogerem neve, amelyhez 1000 drága dollár van társítva. Sőt, ott van a derék Rebecca neve is, aki ugyanennyit adott. Roger, 1000 dollár??!! Tudod te, hogy ezt mi mindenre lehetett volna költeni???  Elmehettünk volna egy titkos tengerparti hosszúhétévégére Acapulcóba, vagy Párizsba, vehettél volna nekem cipőket, fülbevalókat vagy több menetet a szerelmesek alagútjába a Práterben! Eszednél vagy?? Ezer dollárt a Bush-kampányra? Hát tudod, ki akar veled diskurálni...És különben is, who the fuck az a Rebecca?????

Bán Zsófia

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
Gabci Gabci 2010-11-15 09:20

Sirály ez a napló. Megyek évet ismételni az Estibe.