hirdetés

Bostoni napló 7.

2010. november 14. - Bán Zsófia

Most röviden beszámolok két legutóbbi olvasmányomról, a filológiai háttérmunkát rátok bízom, nehogy már mindent nekem kelljen csinálni. - Bán Zsófia naplója.
hirdetés

Jó lenne egyszer egy olyan olvasónaplót elkezdeni, ami nemcsak magukkal az olvasmányokkal foglalkozik, hanem avval is, hogy épp ott és akkor, miért éppen azt a könyvet olvassa az ember. Mert ha eltekintek a bestseller-jelenségtől (bár az sem épp érdektelen: hogy egy kézenfekvő példát mondjak, miért éppen a Stieg Larsson-trilógiát olvassák egyszerre, úgy tűnik, mindenütt a világon?? mi van ebben vagy emögött? mert azért színvonalas krimiből még biztos akad egy pár...és még csak nem is angolul írták), meg attól, hogy kedvenc íróink új könyveire azonnal rávetjük magunkat, na meg attól, ha muszájból, munkailag kell valamit elolvasni, még marad egy érdekes sáv, ami valahogy az adott élethelyzetből, pillanatból adódik. Szóval, ilyenkor bizonyos könyvek, olvasmányok indexikusan működnek, és a szövegek, meg az adott napok hordaléka egymásra vetíthető.

Most röviden beszámolok két legutóbbi olvasmányomról, a filológiai háttérmunkát rátok bízom, nehogy már mindent nekem kelljen csinálni.

A 2003-ban, 50 évesen elhunyt, chilei Roberto Bolañot csak halála után érte utol a világhír. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy idén magyarul is kiadták egyik könyvét, a halála után megjelent Éjszaka Chilében c. regényét (fordította Scholz László). De nem erről a könyvéről szeretnék szót ejeteni. Bolaño a hatvanas évek végén, több baloladli politikai mozgalom tagja volt, s miután 73-ban Pinochet katonai diktatúrája hatalomra került, rövid ideig fogvatartották, ám sikerült valahogy elmenekülnie, először El Salvadorba, aztán pedig vissza Mexikóba, ahol korábban családjával élt. Bolaño élete maga is elég zaklatottan regényes, végül feleségével Katalóniában telepedtek le, ahol, hogy családját el tudja tartani, írni kezdett. S miután 38 évesen megtudta, hogy súlyos májbetegsége van, egymás után, szédületes, elkeseredett tempóban írta műveit. Pillanatnyilag Garcia Marquez és Vargas Llosa mellett, ő a spanyol nyelvű irodalmat uraló triumvirátus egyik tagja, de generációjának kétség kívül ő a legnagyobbra tartott tagja. Leginkább Borges követőjének vallotta magát, és az ún. „mágikus realizmust” ki nem állhatta, annál sokkal erősebben és közvetlenebbül politikai érdeklődésű, és valóságközeli volt. A kétféle elem, a borgesi és a politikai realista, egyfajta keserű humorral fűszerezve, ellenállhatatlan keveréket alkot. Én most angol fordításban olvastam az eredetileg 1996-ban megjelent, La literatura nazi en América (Náci irodalom az amerikai kontinensen, Nazi Literature in the Americas) c. tagadhatatlanul borgesi indíttatású, fergeteges kisenciklopédiáját, amelyben 30 pán-amerikai fasiszta írónak és költőnek adja regényes, fiktív kiséletrajzát. Az abszurd, a horror és a banalitás patikamérlegen kiszámított keverékét adja, amikor rövid, novellának is beillő írásokban felrajzolja ezeknek a szomorú kis senkiknek a még szomorúbb és még groteszkebb életrajzát. Mindezt végig kitartott, objektív, sőt olykor már-már szeretetteli, empatikus tónusban adja közre, de mondandója borotvaéle nemigen kerülheti el az olvasó figyelmét. A kisenciklopédiába bekerült szerzők többsége elsősorban piti tolvajok, stricik és gyilkosok, és mellesleg megbukott írók, költők. A nekik szánt, gondos figyelem (Bolaño tobzódik az apró részletekben) már önmagában is a maró gúny és komikum forrása. Mintha azt mondaná: ha ezek győztek volna, ezek lettek volna benne az enciklopédiákban, ezek lettek volna “irodalmi nagyságaink”. A könyv végén pedig, ráadásként, egy “Epilógus szörnyek számára” című felsorolás áll, amelyben még ún. “másodlagos alakok” egy-két soros “életrajzát” is közreadja, valamint egy könyvcímeket, és kiadók, újságok és magazinok neveit tartalmazó bibliográfiát, amelyben az említett szerzők műveit lehozták. Csak remélni tudom, hogy Bolaño magyarul kiadandó könyvei listáján ez lesz a következő.

A másik, pillanatnyi olvasmányom nem könyv, hanem szövegek, amelyek avval foglalkoznak, hogy Locke természetes és elidegeníthetetlen jogokra vonatkozó, eredeti felsorolásából (life, liberty and property) hogyan és miért került ki a property, azaz a magántulajdon az amerikai függetlenségi nyilatkozat szövegéből, és hogyan és miért került a magántulajdon helyére a híres pursuit of happiness (ami sok félreértésre adott és ad okot, amennyiben nem a boldogság, hanem a boldogulás keresését jelenti), valamint milyen módon került be mégis tételesen és masszívan a magántulajdon védelme az amerikai alkotmányba (lásd az 5. és 14. kiégészítéseket). Ebben a kontextusban az egyik legérdekesebb, legizgalmasabb történet. S talán az sem érdektelen, hogy egyes értelmezések szerint, a magántulajdonhoz való jog megsértése egyenlő a legfőbb, az élethez való jog megsértésével, amennyiben az illető életének egy részét épp arra áldozta, hogy azt a tulajdont megszerezze.

Na mára ennyit. Ardelnek, és a többi, más felületeken helyesen tippelőknek üzenem: igen, a helyes válasz: Darvasi. Februártól lehet a jutalmakért jelentkezni.

S hogy a regnáló kaliforniai kormányzó halhatatlan szavaival búcsúzzak: “Hasta la vista, bébi.”
 
 

Bán Zsófia

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.