hirdetés

Bozót– avagy Let Me Entertain You

2017. március 14. - Athenaeum Kiadó

A Londoni Könyvvásár egy kapcsolópont. Itt kötik be minden tavasszal az új amerikai termékeket a brit piacra. A nagyok játékát sokan figyelik, eljön a fél világ könyves szakmája (a másik fele is), hogy megpróbálja kitalálni, kifigyelni, és gyorsan megvenni, (a)miből lesz idén a nagy siker. – Az Athenaeum mai naplóját Szabó Tibor Benjámin jegyzi.

hirdetés

Léteznek helyek, ahová szerzőt nem szabad engedni. Ne lássa, ne értse, jobb az úgy mindenkinek.

Megvannak azok a filmek, amikben hosszan, élesben mutatják a csirkevágóhidak működését? (A kamera „elnyaral" a tolongó, sorstalan állatok tömegén.) Világok arca, Baraka, például. A nemzetközi könyvvásárokon az Rights Centerek pont efféle helyek. Sőt, a jogok központja kettős vágóhíd, itt már a hentesek is egy levegőtlen, ablaktalan térben vagonírozódnak. Háromezer négyzetméteren ötezer ügynök, három napig. Mátrixszerűen rendszerezett, kódokkal ellátott, sorokba és oszlopokba telepített erdő: minden fa mögött egy ügynök ül. „Az egyik életének van jövője, Mr. Anderson – a másiknak nincs." Az ügynök írókat ad el. Minden ügynöknek nagyon sok az írója a halálzsákjában. Az ügynök a könyveket többnyire nem olvassa, nem is lehetne, több száz van neki, és havonta cserélődnek. Van egy betanult ajánló szövege mindegyikhez, azt elmondja. Aztán azzal eladja az írót kiadóknak. Vagy nem. De előbb-utóbb eladja mindegyiket. Félreértés ne essék: a Rights Centerben nincsenek könyvek. Egyetlen darab se. Legfeljebb a gyöngébb ügynöknél, akinek nincs elég partnere, és unatkozik, ezért olvas. A könyv itt maximum passzió lehet. Ilyen ez. És lám, kiderült, rossz a metafora. Nem vágóhíd, hanem rabszolgapiac. A költő, az író kiadja/kinyitja lelkét, fájdalmát, örömét, aztán beletölti a szövegbe – itt meg ezeket forintosítják. Dollárosítják. Egy szerelem 1000-3000 dollár. Egy erősebb szenvedés 10000 dollár is lehet. Attól függ, milyen. A családon belüli erőszaknak, elnyomásnak még mindig jó ára van (a Lány a vonaton erős hoss-t indított). A női alávetettséggel további jó pár évig nem lehet hibázni. Nem látott még ilyen rabszolgapiacot a világ. Ugyanis ebben az esetben maguk a rabszolgák is tolonganak, hogy őket is adják el. Én is akarok ügynököt, én is akarom, hogy ne olvassák el, és úgy tárgyaljanak róla. Én is akarom! Akarom, hogy valaki egy másik földrészről fizessen értem 3000 dollárt. De ezret legalább. Így készül a kínálat, amivel aztán otthon, a könyvesboltokban találkozunk.
Újabban már nem zavar ezeknek a rabszolgapiacoknak a végletes reménytelensége.

Meg aztán, vannak a könyvvásárnak másféle részei is. A kiadói standokkal megrakott kiállítóterek a londoni Olympia régi csarnokaiban, hát, az például gyönyörű. Az ember elmerül ebben a bazárban, csúszik (később ájul) egyik borítóról a másikra, szerzői márkák, menő műfajok, nagy gondolkodók – nem is bukkanna fel napokig, ha nem lennének a tárgyalások. De vannak, persze, nem szórakozni jöttünk. A tereket az „öt nagy uralja" (Penguin Random House, Hachette, Macmillan, HarperCollins, Simon&Schuster), mindegyiknek annyi imprintje van, hogy a listák elérnek a holdig. A tőkekoncentráció univerzumon belüli univerzumokat hoz létre. Minden és mindenki szép, ízléses, barátságos. A London Book Fair, mint minden piac, arról szól, hogy kívánd meg. Érdekes (és jellemző), hogy a legnagyobb, a mindenkinél erősebb és hatalmasabb viszont nagyon szerényen bújik meg valamelyik mellékcsarnok szélén. Se kivetítők, se egyenruhába öltöztetett hoszteszek, se ajándékok. Kicsi stand, néhány könyv, pár adminisztrátor, és semmi tülekedés. Hosszú ideje a világ egyes számú kiadóvállalata a Pearson. Mint mamutfenyő a bonszájok között. Mégse látványoskodik Londonban. A munkatársaik elnéző türelemmel figyelik a sebbel-lobbal üzletelő akvizitorokat és ügynököket. Nekik ez nem kell a nagysághoz. Az ő ügyeik máshol, máshogyan dőlnek el. Tankönyvekkel boltolnak, az ő könyvvásáraik a parlamentek és a pártirodák.

Már tavaly ősszel, Frankfurtban is beiktattunk nyilvános előadásokat a programunkba (párhuzamosan öt-hat pódiumon futnak a szakmai panelek). Annyiféle jó dolgot lehet ellesni, tanulni a kollégáktól. Meg egyszerűen feltölt, hogy mások olyasmivel kapcsolatos tapasztalataikról beszélnek, ami bennünket is érdekel. Kedden a fordítástámogatási témát választjuk, a többiek meg is hallgatják, én most lemaradok, mert előre nem lekötött tárgyalásokat kell nagyon gyorsan nyélbe ütni, mire visszaérek a pódiumos sarokhoz, már a nézők kérdeznek.

Heten jöttünk a Lírától, a magvetős csapat késő délután is még az Olympián, de mi (Peiker Évivel) kiszállunk a tekerésből, felhívjuk Király Leventét és Hevesi Juditot, merre vannak. Candem Townban. Az a bohémnegyed, megyünk utánuk. Az egész városrész egy nagy piac, mindenhol árulnak valamit, mindenhol fűszag terjeng, a Candem Lock gátjainak lamellái között békésen csorog át a csatorna vize – elmondhatatlan. Ecetes sültkrumplit eszünk a Poppiesban (mert ott dolgozott Várnai Orsi kollégánk).
Nem ismerem a várost. Évi élt itt egy ideig, úgyhogy mondja, hová érdemes, Király Levente mutatja az utat, London instant get hat órában, Tower Bridge, Westminster, Piccadilly Circus meg ami kell. A végére már annyira átérzem az itteni, állandóságból táplálkozó magabiztosságot, hogy a Sheperd's Bush Roadon, ahol lakunk, egy elvadultabb sövény láttán komolyan elgondolkodom, hogy talán hagyománytisztelet miatt hagyták meg egy szakaszon a busht. De, persze, valószínűleg csak késik a kertész.

 

Szabó Tibor Benjámin

 

Athenaeum Kiadó

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.