Búcsú
2006. december 10. - Zemlényi Attila
Mindig tudtam, hogy a kultúrának hősök kellenek. Most búcsú a fegyverektől. És tőled is kedves naplóolvasó, már ha létezel, megtiszteltél a fáradságoddal, hogy belém pillantottál. Írtam egy kicsit, te olvastál egy kicsit, tiszta sor, fej meg írás. Még kihasználnám az alkalmat és meghívnálak. Találkozhatunk péntek este a Galéria IX-ben, mondjuk hat körül, ha neked is jó, Ráday u.47.
- 2006. december 10.
A búcsú, az egy jó hely, gyerekkoromban imádtam, céllövölde, körhinta is járt hozzá, jó kis zöld meg narancssárga műanyagtükrök, a hátoldalán Gojko Miticcsel meg Alen Dölonnal. Egyszer egy négerbabára, ami kétpálcás volt, a teljes locsolkodó lóvémat rálőttem, biztos azért nem láttam jól, mert a holtsávban volt: „Szeretem nézni, ahogy arra a fickóra rájár a rúd” és valószínű, olyan elkámpicsorodott képet vághattam, hogy a szép, kövér, római céllövöldés, bácsi, fogta és nekem adta a következő szavakkal: „Jó van, kiccsávó, megdógoztá’ érte!”. A papámnak volt régebben búcsúval kapcsolatos szavajárása is: „Még mindig jobb, mint búcsúban egy pofon” mondogatta, úgy sejtem a megszégyenülés mikéntjére, a nyilvános leforrázás non plus ultrájára érthette, de azért volt valami oda se neki íz is ebben. Más dolgokhoz is vonzódtam a búcsúban, azokhoz a coltokhoz például, amelyeknek volt igazi patronja, kis papírcsíkon sötét gömböcskék, ezek komolyabb szerkezetek voltak, igazi závárral, meg csappantyúval, persze mindig indián voltam, c14-es beton erkölcsi szilárdsággal. Apámmal a Mackena aranya volt a kedvencünk, a keselyű szeme, a fiatal Gregory Peck, ne tudd meg, és a Lopakodó Hold, szintén a Peck-kel, igazi western noire, és bár ő nem indiánt játszott, hanem cowboy-t, olyan kevesek egyikét, akivel azonosulni lehetett. Mindig tudtam, hogy a kultúrának hősök kellenek. Most búcsú a fegyverektől. És tőled is kedves naplóolvasó, már ha létezel, megtiszteltél a fáradságoddal, hogy belém pillantottál. Írtam egy kicsit, te olvastál egy kicsit, tiszta sor, fej meg írás. Még kihasználnám az alkalmat és meghívnálak. Találkozhatunk péntek este a Galéria IX-ben, mondjuk hat körül, ha neked is jó, Ráday u.47. Megihatnánk egy pohár bort, kicsit dumálhatnánk. Számomra fontos este lesz, folytatódik a Szoba Kiadó karavánja, de nem épp akárhogy. feLugossy Laca: Néma képek című tárlatmegnyitója lesz, mutatjuk a Kék Pánik-ot, forog a Most civilizált vagyok, mostpedig nem vagyok civilizált című performance-etűd, és még két kiváló lírikus új könyve lát holdvilágot aznap este, a Néma képek mellett megszólal nyilas atilla (sugar)free-je és k.kabai lóránt: hiba nincs című kötete is. Mondanom sem kell, hogy mindenki ott lesz, az összes régi arc, Dölon és Mitics, Gregory Peck lesz az egyik díszvendég, a másik meg Ginsberg, ha odaér Ken Kesey-éktől, ott lesz a mongol Rimbaud, Ajurdzna, Musztángos Zserár A fejnélküli lovasból, és a Mad Max-ből az Éjjeli lovas, biztosan jön az isteni Alekszandr Szergejevics, remélem befut Tu Fu mester is, kisdobos becsszóra ígérte. Turányi Tomit nem mondanám biztosra, olyan tünékeny mostanában, na ja, ott van neki az a sok cúf, gonosz hobbitka, de azért reménykedjünk. Ha már indiánokról esett szó, bocsásd meg nekem, hogy egy saját szöveggel intek Isten hozzádot:
Apacsok
Felugrott hozzám is a Démon egy percre,
megkérdezni, hogy vagyok.
Örvénye anyám vázáját leverte,
s mint a kámfor, otthagyott.
Ott hagyott sötét és rózsaszín tagok közt,
szénné égetett lélekkel.
Álltam vakon, egy ismerős világban,
tönkre ment GPS, üres bédekker.
Asztal, szék, fogas nézett meg jól,
meg a lányom rajzáról a királylány.
Együtt éreztek, az nagyon nem jó.
Nem értettem még mi vár rám.
Hogy, hogy is van ez, hogy, hogy vagyunk?
Mivel is kitömve, kipreparálva?
Vádlón vallatja, hús mögött a csontot,
zsigerek mélyére, vesébe látva?
Mondtam volna, tudod, tanítok is…
Itt Észak-fokon, tiszta napokon talán titkokat.
De látom, hogy röhögés rázza, hangtalan.
Mitkokat?- kérdezné, csávó! Mitkokat?
Meg a család… próbálnám.
Milád? Röhögne tovább, Hát nem tudod?
Tétován bólogatnék a nem-re, s a tudod-ra,
holott sosem tudtam, mit tudok.
Mi a szart gecizik ez itt? -
kérdezném fejben, s a szemébe néznék.
Ő vissza, mint négy falról négy királylány.
Húzd meg! –súgná a szeme, van elég vészfék.
Honnan jön ez az ádáz, tékozló fiú?
Hol kutatnak az illetéktelen kezek?
Miért mindig ez a fel is út, le is út?
És miért, hogy mind ugyanoda vezet?
Ha el akarsz, vigyél! Ha meg akarsz, szálljál!
Csontos kezeddel a fejemben ne kaszáljál!
Disznó szemeddel a szívemen ne üss lyukat!
Hagy fogjam a kezüket, szorítsam az anyjukat!
Mi ez az őszi sátánizmus? Ki beszél?
Ki ez a gömbölyű kolosszus? Mit eszik?
Ki-be kígyózik ez a gonosz szél.
Emberevő ember? Mi tetszik?
Látod-e sötét és rózsaszín tagjaim?
Rövid vagy hosszú labirintusom lesz-e?
Tudod-e vér és arany családtagjaim?
Túl közel van-e már a messze?
Már hánytam a harminckettőtől is,
Fogtam a fejem, hogy mire jutottam.
Most foglak-e a fejemben téged?
Ha igen, összeroppantsalak-e nyomban?
Meztelen, fekete Vader Nagyúr,
sertés testedet simogassam?
Növesszelek magamban nagyra,
miközben én elfogyok lassan?
Az út, az út, a habok, barna éjfél!
A szőrös szörny-részvénytársaság!
Minden, mitől gyerekként féltél,
részvétlen fantom-köztársaság.
Koszos, PVC indiánjaim,
letépett karok, kiszakított szemek.
Néma ütemre menetel utánam
kitaszított játék-üdvhadsereg.
Nem adom a skalpom neked.
Harci színeket festek magamra.
Legszebb a sárga. Ha jössz, megyek.
Hív a holt költők társasága.

Hozzászólás
Fogsz még azért írni, ugye?