Őszintén csodálkozom mindig, amikor beengednek, és fellélegzem, amikor kijöhetek. Talán stresszel a detektor meg a láthatatlanul figyelő sok szem, és arról sem vagyok meggyőződve, hogy itt a helyem. Az ünnep miatt kellett annyit várnom, hogy előkerüljön egy őr és beengedjenek a bázison a kulcsdobozomért, a kisfogdánál sem sietett a személyzet leszaladni az emeletről és kinyitni a kaput. Még tartott a reggeli, de már gyűjtötték a műanyagbögréket a konyhások, és Hörcsög tömte magába meg a zsebeibe a kenyeret.
Ajtóm előtt már várt Bajusz, hirtelen elment a kedvem mai vallásos költeményétől és inkább befordultam a nővérekhez kávézni. Mintha csak rám várt volna, némi számonkérő szemrehányással fogadott a főnővér, miközben Kacsa borotváját kereste, hogy kész-e már a névsor.
Nem volt kész, léhűtőnek éreztem magam a túlterhelt és állandóan szorgoskodó nővérek között, el is húztam a kávémmal. Öt perc múlva jöjjön, Bajusz, mondtam a stréber várakozónak, akit nem lehetett lerázni. Nevelőnő kérem, csak egy pillanatra, átírtam a verset a kimittudra, mondta önérzetesen, de kizártam, talán nem ma fog megsértődni, gondoltam óvatosan arra a lehetőségre, hogy kellemetlenkedni kezd, amiért nem rendeltem meg neki a Ludasmatyit.
Felvettem a köpenyem, és már dulakodtak is az ajtóban, amelyet elmulasztottam magam után beriglizni. Kacsa jött bámészkodni kicsit, de Bajusz nem akarta beengedni, lovagiasságból, és hogy erőszakoskodhassék a gyengébbel. Ez föltétlenül megtorlandó, azonnal a leghatározottabban rájuk kell kiabálnom. Hagyják abba, kifelé! Toltam őket magam előtt, hogy kinn legyünk a népes folyosón, az ápolók közelében. Erre mentorom tanított, amikor átadta a helyét, ő persze ilyen esetben földre küldené a rendbontót, de nekem elég, ha kihúzom magam, és kontrollált térbe igyekszem. Maguk nem akarnak kimittudra menni, ugye? Fenyegetőztem még jeges hangsúllyal, maga fél a férfiaktól, nevelőnő, gúnyolódott Bajusz, de magától nem, feleltem epésen ám kissé hamisan, majd Bajuszt megszégyenítendő, Kováccsal írattam össze a fellépőket.
Át kell kísérni a szendvicsgyártókat a kettesre, mondta a főnővér, és fitymálva nézegette a listát, amit a kezébe adtam. Göbe nem mehet sehová, nézett fel a mindig nyitott ajtó felé, ahol Göbe produkálta magát, obszcén gitározó mozdulatokat tett és azt énekelte, hogy Csao Marina. Tűnj innen Göbe, nem mész sehová, kiabált rá a főnővér és becsapta az ajtót dühében,  fiaink meg kárörvendően röhögtek a folyosón, Göbén, aki boldogan csinál hülyét magából, egyebet se tud, meg azon, hogy milyen jól lehet bosszantani ezzel a főnővért. Ám nem örülhettek felhőtlenül, mert Józsi nővér bezavarta őket a cellájukba.
Emelkedett hangulatban sétáltunk három főzőtanfolyamistával a betonkatlanban, ami a csillag alaprajzú épületeket fogta körül, és becsöngettünk a kettes osztályra, amely a kimittudot rendezte és átadtam őket az osztályos nővérnek. Végre nyugodtan elmehettem kávézni a felettesem irodájába, szervezés ürügyén. Érdekes, hogy feltűnően sok makulátlan és üde fiatal nő dolgozik itt, a főnököm fiatal ám magas rangú nő, az a fajta, aki mindig eminens volt az iskolában, de olyan barátságosan és szerényen, hogy mindenki kedvence.
Te leszel a zsűri, fogadott felkészülten csöndes szobájában, te még úgyse láttál kimittudot, és kezembe adta a műsort. Minden évben mindenki ugyanazt adja elő, nevetett, és ez egy parányit megborzongatott. Mindenki itt van évek óta, és mindenki ugyanott tart évek óta.
Még két kört tettem a katlanban a kettes és a kisfogda között, a Big Para Band dobosát hoztam át próbálni, aztán a berendezőket a lepattant imaházba, amelyet hangulatossá kellett varázsolniuk.
Egykor kezdődött a rendezvény, fiaink alig tudták legyűrni a   
lebbencslevest, meg a főttkolbászt az izgatott várakozástól. Lábatlan is érezhetett valamit cellájában, mert behívatta az ápolót és követelte, hogy a főorvos asszony őt is engedje el  kimittudra. Nincs ma benn a főorvosasszony, fordított hátat Józsi nővér és majdnem beleállt tomporába az indulatos Lábatlan csajkája. Akkor most egy darabig gondolkozzon, Lábatlan, szólt vissza Józsi nővér és beriglizte Lábatlan celláját. Megvannak az eszközeink, de azért rossz érzés belépni egy ilyen sunyi vadállathoz, jelezte még, hogy erősítéssel fog visszatérni.
Fél egykor sorakozni kezdtek a kijáratnál, akiknek engedélyük volt kimittudra menni, a fél osztály ott húzkodta sötétkék ingét és várta a kísérőket. A főnővér kedvencét biztatgatta, épp hogy nagykorú, hamvas bociszemű fiút, aki mindig készséges mosollyal figyelt mindenkire, de nem akart menni. Menjen Baltás, szocializálódjon, unszolta aggodalmaskodva, mire a sovány kamasz engedelmesen odalézengett a sor végére.
Megint mi érünk oda utoljára, zúgolódtak a sorakozók, amiért még nem indították el a menetet a nővérek, hanem körmöt-fület-borotválkozást vizsgáltak, cipőt, ruházatot ellenőriztek, Göbét visszazavarták a tiszta ingéért mert amiben volt, az teljes több napi menüt hordozott, és Kacsát, mert az eheti lehúzós borotváját eladta cigarettáért és szőrösen sunnyogott a sorban.
Utoljára értünk az imaházba, a másik három osztály már hangyaként letermelte az összetolt asztalokról a szendvicseket, morzsák jutottak a kimért nápolyiból, de málnaszörp volt dögivel, lehetett fogni egy műanyagbögrét és beülni a széksorokba. Főorvosék és főtiszték külön fehér asztalnál fogyasztottak, jóindulattal szemlélve a sötétkék inges, barna nadrágos pacientúrát, akik közül többen odaköszöntek dörgölőzve.
Volt Füstbe ment terv félig elmondva, Anyám tyúkja és ballagóvers, Parasztkantáta télapódallal, népdalcsokor szájharmonikával, slágerek és Csárdáskirálynő. El voltam bűvölve, pillanatokra elfeledtem társfüggőségemet, nikotin- alkohol- koffein- és kakaófüggésemet, hogy aztán annál jobban vágyjak szenvedélyeimre. Lazán szerepeltek a fellépők, mint akiknek minden mindegy, csak a teljesítményért járó csokoládékra pillantottak éberebben, és mindannyian a Big Para Band fellépését várták.
Melyben nem csalódtak. Megszólalt a kincstári szintetizátor, gitár, kannadob, egy jólfésült, rekedtes hangú kékinges énekelt szívhez szólón. Zengett az Óhajó, A börtön ablakában, Felkelő nap háza, és Azért vannak a jóbarátok, volt vastaps, tánc nővérekkel, nyegle kis meghatottság, mint egy gyötrelmes, nagy családban egészen félháromig, amikor a takarítóbrigádon kívül minden osztály felsorakozott a távozásra… 
Ismét szabadon távozhattam, kilépni az aranyló délutánba és a virágárus standok között elsétálni a temetői megállóba: a nap legszebb pillanata volt. 

Gordon Agáta