Kosztolányi Dezső hajnalok hajnalán, hóban-fagyban is képes volt várakozni a nyomda ajtajánál, hogy elsőként olvashassa megjelent cikkét. A legtöbb író ilyen türelmetlen, ilyen megátalkodottan hiú, és kiszolgáltatott is egyben, sorsát a szerkesztő, a könyvkiadó kénye-kedve határozza meg.

Fiamnak már kis korában szembesülnie kellett azzal a szomorú ténnyel, hogy ha eljött a péntek, és nem jelentem meg az ÉS-ben, amire pedig számítottam, egész nap dúltam-fúltam, mindenkibe belekötöttem, a boltban az eladóba, a gázórát leolvasóba, a postásba, fiam osztálytársaiba. Talán eme bevezetés után jobban érthető a következő mondat: Nekem a karácsony csak akkor tökéletes, ha kettő dolog van: bejgli, plusz Élet és Irodalom, benne friss versemmel.

Ez az idei tökéletes, mert csak mákos bejglit vettünk, szakítva a "jó" hagyománnyal, már nem kell tartanunk attól, hogy a diós bejgli után mehetünk a fogorvoshoz. Megjelentem az Élet és Irodalomban, amelyet most kéjjel lapozgatok. A kéjjel lapozgatás azt jelenti, hogy úgy teszek, mintha mások írása is érdekelne, ám titokban mindig visszahajtom az újság lapjait az ötvennegyedik oldalra. Úgy el tudok gyönyörködni a verseimben!

Egészen 2002-ig abban a tévhitben éltem, hogy a költészet a végzetem, semmilyen más tevékenység nem képes kielégíteni harmóniára-diszharmóniára (mikor mire) áhító lelkemet. Ám akkor, Balatonszentgyörgyön épített házunkban katasztrófa történt. A vendégvécében lepotyogott a csempe, és  Ferikének, az építkezést irányító építészmérnöknek, halvány elképzelése sem volt arról, vajon honnan jöhet a víz. "Mert a víz, az, kérem szépen, alattomos dolog!" Bezzeg Karcsi jól tudta! A vécével szomszédos fürdőszobából szivárgott át ide, mivelhogy a vizesek pocsék munkája következtében a zuhanykabin mögött befolyhatott a víz. Ferike egy ideig még ellenkezett Karcsi álláspontjával, ám amikor már a ház falán is megjelent egy tenyérnyi vízfolt, elszánta magát a cselekvésre. Amit nagy nehezen a vizesek összeraktak, ripsz-ropsz szétszedték a kőművesek.

Nem, én többé ilyet nem akarok!

Majd tervezünk egy zuhanyfülkét, ami szép is lesz, meg jó is. A szavakat tettek követték, sárga mozaikcsempét vettem, üvegtéglát, Karcsi pedig pontosan kiszámította, mennyit kell vásárolni ebből, mennyit abból. Zuhanyfülkém építését olyan komolyan vettem, mintha Leonardo da Vinci lettem volna, aki épp azon morfondíroz, vajon hogyan helyezze el a tizenkét apostolt úgy, hogy a középen ülő Jézusra terelődjék ösztönösen az ámuló néző tekintete. Ha szabad ezt a blaszfémiát (nem volna szabad!) megengednem magamnak, a kiváltságos pont a zuhanyfülke félkörívben domborodó belépője lett, amin a másfélszer másfél centis mozaik kockákat úgy kellett egymás mellé helyezni, nehogy túl nagy rés legyen az egyes darabkák között. Lajosnak, a burkolónak első nap nem sikerült a művelet. A mozaik kockák között vastag, fugázandó csík keletkezett. Néztem, néztem, aztán Karcsi rémült tekintetétől üldözve kitéptem - lesz, ami lesz - a ragasztóból a mozaik csíkokat. Lajost jól ismertük. Tudtuk, ha bepörög, mindenre képes. 2000-ben Karcsi csak annyit jegyzett meg, hogy két lépcsőfok a terasznál nem párhuzamos; amint Lajos ezt meghallotta, földhöz vágta spakliját és felordított: - Én most rögtön hazamegyek! -. Zsiga, a brigádvezető empatikus viselkedésére volt szükség ahhoz, hogy Lajos nagy nehezen megnyugodjon.

(Amikor Spiró György Fogság című regényében a jeruzsálemi templom burkolásáról olvastam, nem hittem el neki, hogy az a néhány doboz csempe, amit megfújtak, nem számított a végeredmény szempontjából.)

Addig gondolkodtunk, míg rá nem jöttünk, milyen technikával lehet legszebben burkolni a zuhanyfülke belépőjét. Amikor csodálatos művem elkészült, olyan boldogságot éreztem, amilyent csak a nagy művészek érezhetnek.

Azóta megterveztem nővéremék házában három fürdőszobát és fiam lakásában a konyha burkolását. Szenvedélyem addig sodort engem, hogy még egy kisasztalt is beburkoltam.

Mindez csak azért jutott eszembe, mert az előbb telefonált Ilja unokaöcsém, hogy új lakásuk megtervezésében vegyek részt. Rohanok is a csempeboltba, mert szerintem nem lesz szép a bordó konyhabútorhoz szürke járólapot lerakni. Úgy érzem, valami melegebb színre lesz ott szükség ...

Rapai Ágnes