hirdetés

„By, by, lully, lullay…”

2016. december 27. - Fabiny Tamás

Ráhel siratja gyermekét. Jézus siratja Jeruzsálemet. Betlehemet. Aleppót. Az aleppói gyerekeket és az aleppói bohócot. – Ezen a héten Fabiny Tamás evangélikus püspök írja a naplót a Literán. A második bejegyzést olvashatják, keddről.

hirdetés

Tegnap, István vértanú napján ott hagytam abba, hogy a világ számos pontján megemlékeztek az üldözött keresztényekről. Este olvastam, hogy Úrangyala imádságában Ferenc pápa is hangsúlyosan említette: korunkban több keresztény mártír van, mint az első századokban. Személyes élményeim is kapcsolódnak ehhez. A Lutheránus Világszövetség tanácsában együtt dolgozom egy nigériai asszonnyal, Titivel, aki mindig beszámol arról, hogy országában hány és hány keresztény templomot gyújtanak fel. Ismerjük a Boko Haram nevű terrorszervezet által elrabolt diáklányok megrendítő történetét – és persze esetek sokasága van, ami nem éri el a gyakran még mindig közönyös jóléti társadalmak ingerküszöbét.

Fontosnak érzem, hogy Szőke Péter barátom hívására évről évre részt vegyek a Szent Egyed (Sant'Egidio) Közösség által szervezett alkalmakon, amikor egyebek mellett korunk mártírjairól is megemlékezünk. Január 1-jén délután is készülök arra a fáklyás felvonulásra, amelyen a béke lehetőségére és az üldözött keresztények sorsára hívjuk fel a figyelmet, illetve mindig megrendítenek azok a közös imák, amelyeket januárban tartunk azokra emlékezve, akik életüket áldozták az evangéliumért. Fiatalok ilyenkor sorra hozzák be az egyes földrészeket jelképező kereszteket, és egymás után hangoznak el a nevek és a történetek. Imádkozunk például azokért a hitvallókért, akiket eucharisztikus liturgia közben mészároltak el Bagdadban. Megemlékezünk arról a papról, akit hindu szélsőségesek támadtak meg és gyilkoltak meg az elszabadult gyűlölethullám során Indiában. Felidézzük annak a katolikus vallású egykori kisebbségügyi miniszternek a sorsát, aki hazájában, Pakisztánban a muzulmánok és keresztények, valamint minden hívő békés együttélésén munkálkodott, míg aztán terroristák le nem mészárolták. És imádkozunk azokért, akiket Észak-Koreában, Szudánban vagy a világ bármely pontján üldöznek hitükért.

István vértanú emléknapja fájdalmas aktualitásokat hordoz. Hosszan lehetne még folytatni a mai mártírok sorát. A hamarosan végre magunk mögött hagyott 2016-os év különösen is sok ilyen galádsággal sebzett. Megemlíthetem Jacques Hamel francia jezsuita szerzetes tragikus halálát. Az ő torkát mise közben vágta el július 26-án két muszlim fiatal az észak-franciaországi Saint-Étienne-du-Rouvray-ban. Nem szabad feledni az Iszlám Állam terrorszervezet által meggyilkolt vagy az kairói kopt templomban felrobbantott áldozatokat. De ide sorolom azoknak a sorsát is, akiken az elrabolt lengyel kamionnal hajtott keresztül egy fiatal tunéziai terrorista a berlini karácsonyi vásáron. Az áldozatok között nemcsak keresztények vannak, hanem például egy zsidó asszony is, de lehetnek köztük akár mohamedánok vagy más vallásúak. Nemcsak a mártírok ökumenéjéről beszélhetünk, hanem általános sorsközösségéről is.

Ma a friss időre való tekintettel is néhány barátunkkal nagyot kirándultunk. A Cserhát Nyugati szélén a Naszály-hegyet másszuk meg. Vác felé haladva még mindig a mártírokon gondolkodom. Eszembe jut az egykori váci római katolikus megyéspüspök, Pétery József sorsa. Őt 1953-ban koncepciós eljárás keretében letartóztatták, majd per és ítélet nélkül haláláig Hejcén őrizték. De a hely szelleme arra is kötelez, hogy Ordass Lajos evangélikus püspökre gondoljak, akit pedig – ugyancsak ártatlanul – egyebek mellett a váci börtönben tartottak fogva. 1950. március 15-én a szegedi Csillagból szállították ide. Önéletírásaiból megtudhatjuk, hogy a durva fegyőröktől itt sok megaláztatás érte. De mindig vigasztaló volt számára a börtön falai közé is eljutó harangzúgás. Igen, az evangélikus püspököt a katolikus székesegyház harangszava vigasztalta. Magánzárkájában – hogy meg ne bolonduljon – rendszeres napirendet követett: áhítatot, istentiszteletet tartott (természetesen csak önmagának), majd képzeletben gyülekezetlátogatásokat végzett, német, angol és svéd nyelvórákat vett, szépirodalomat idézett fejből, népdalokat énekelt, sőt úgynevezett derűs perceket is tartott. És erőt merített a harang beszűrődő szavából. Május 30-án aztán megnyitották előtte a váci fegyház ajtaját. Visszaemlékezéseiben így ír erről a napról: „Szabadulásom napja Vácott alighanem piaci nap lehetet. Mindenestre rengeteg ember tolongott az utcákon. Gondolom, a váciak megismerik a szabaduló fegyencet. Nem nehéz megismerni. A hajam is kurtára volt vágva és minden tagom kiáltotta hangosan, hogy ezt a ruhát nem őreá szabták. Feltűnést mégsem keltettem, mert – bár csak úgy tolongtak az utcán – senki sem hederített rám.”

Ahogy kaptatunk fel a Naszályra, barátaimmal arról beszélgetünk, hogy ma a katolikus egyház ősi liturgiája jegyében az aprószentek napja van. Ennek bibliai háttere a Máté írása szerinti evangéliumban ismerhető meg. Ott szerepel a bábkirály Nagy Heródes, aki hatalmát kizárólag a zsidókat elnyomó rómaiaknak köszönhette. Uralmát a külső fény és a belső rendezetlenség jellemezte, valamint hallatlan becsvágy és kegyetlenség. Ha valaki ellent mert mondani neki, kíméletlen bosszúra számíthatott, lett légyen Heródes közeli rokona. Történelmi tény, hogy saját családja tagjait sem kímélte: két fiát is megfojtatta. Augustus, akinek jóindulatából ő király lehetett, egy alkalommal ezt mondta: „Inkább volnék Heródesnek disznaja, mint fia.” Jellemző a karácsonyi történetnek az az epizódja, amikor Heródes, értesülvén a betlehemi csillag feltűnéséről, magához rendeli a bölcseket, és a következőt mondja nekik: „Szerezzetek pontos értesüléseket a gyermekről, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és imádjam őt.” Az utóbbi persze vaskos hazugság volt, hiszen ő nem hódolni akart a kis Jézusnak, hanem elpusztítani őt. Utóbb a borzalmas betlehemi gyerekgyilkosságban éppen erre tett kísérletet, amikor kiadta a parancsot: minden két év alatti kisgyermeket kaszaboljanak le, hiszen közöttük kell lennie annak, akiből a jövendölések szerint a Messiás lesz, aki pedig leronthatja az ő hatalmát. 

Az így legyilkolt betlehemi gyermekeket nevezi a katolikus egyház aprószenteknek. Karácsony táján őrájuk is emlékeznünk kell. Betlehem nemcsak a születés helye volt, hanem a halálé is. Nemcsak a mosolyé, hanem a kétségbeesett zokogásé is. Beteljesedett a prófécia: „Ráhel siratja gyermekeit, és nem tud megvigasztalódni!”
A kirándulásról hazaérve feleségemmel meghallgatjuk a Coventry Carolt. Szívszorító ez a dal. Nevét onnan kapta, hogy a XVI. században az angliai Coventryban adták elő azt a misztériumjátékot, amely a betlehemi gyermekgyilkosságnak is emléket állít. Az édesanya kisbabáját szorosan magához öleli, úgy ringatja őt. Mintha altatót énekelne. Ám hamar rádöbben az ember, hogy ez korántsem bölcsődal, hanem sirató.

Lully, lullay, Thou little tiny Child
By, by, lully, lullay
Lullay, Thou little tiny Child
By, by, lully, lullay

O sisters, too, how may we do
For to preserve this day
This poor youngling for whom we sing
By, by, lully, lullay

Herod the King, in his raging
Charged he hath this day
His men of might, in his own sight
All children young, to slay

Then woe is me, poor Child, for Thee
And ever morn and day
For Thy parting, nor say nor sing
By, by, lully, lullay


Erről énekel: itt e kicsi, ártatlan gyerek a karomban. Testvéreim, mit tehetünk ezért a szegény kicsiért? Heródes király tombolva adta ki a parancsot, hogy le kell kaszabolni ezeket a kicsinyeket… Ez az én siratóm érted, kicsi gyermekem ... 

Igen, ez is Betlehemhez tartozik! Ez a sírás is karácsony része.

Ráhel siratja gyermekét. Jézus siratja Jeruzsálemet. Betlehemet. Aleppót. Az aleppói gyerekeket és az aleppói bohócot.


Címlapon: Rubens: Le Massacre des Innocents, 1611-12

Fabiny Tamás

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.