Volt bennem egy illúzió régebben, hogy az úgynevezett felnőttek világában másképp történnek dolgok, mint a kamaszokéban. Nem gondolom magam konzervatívnak, sem aszexuálisnak, sőt… de azt eléggé unom, hogy poén gyanánt a legkülönfélébb férfi de akár kétnemű társaságban is mindenről az orális, anális, vaginális, szadó, kaki-pisi szex, vibrátor, vazelin, rezgő péniszgyűrű… tematizálódik. Azon meg felröhögtem az utcán, amikor két öreg egymásnak kölcsönösen hosszú magömlést kívánva búcsúzott el. Őket még megértem, járni alig tudtak, hát beszélnek róla. Na mindegy. Majd megtudom én is talán.

          A tévéstábok egyre kisebbek lesznek. Az MTV-től régebben mikrobusznyi ember jött, ha egy riportot forgattak velem, amikor én pécstévéztem, három főből állt egy stáb, most már csak kettőből. A végén majd egy 3G-s telefonnal jelentkezik be élő adásba a riporter, hol magát, hol az alanyt mutogatja, így még egy embert lehet spórolni. Eredetileg a tévéműsor riportjaira kellett volna reagálnom, aztán ehelyett első részben a magam reklámozása zajlott (ez az Elveszett-nek sohasem árt), a másodikban meg megkérdezte tőlem a riporter, hogy 2007-ben, a 2010-es kulturális fővárosi év felvezető évei közt, a Tanulás évében kinek mit kellene tanulnia Pécsett. Visszanézve magam, erre vágtam egy pofát és ahogy tőlem tellett válaszoltam: két dologhoz értek valamelyest: irodalom, színház. Az irodalom Pécsett nívós, a Jelenkor Kiadó és a Jelenkor folyóirat nem szorul okításra, nem úgy színházi téren. Előbb kifejtettem, amit az irodalomról mondtam, utóbb a színházit. Kb. azt, hogy a Pécsi Harmadik Színháznak meg kellene tanulni több pénzt szerezni, mert a színvonal ott rendben van, a Pécsi Nemzeti Színházba meg olyan rendezőket kellene hívni, akik megmozgatják a társulatot. Ez olyan veszedelmes mennydörgés lett volna? A jópofaságnál több, a valóban használható javaslatnál kevesebb, de másfél percben mondjon valaki ennél magvasabbat! Utóbb még hozzátettem volna, hogy a POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) inkább legyen egy nappal rövidebb, de hozzanak ide legalább egy, a fesztivált fémjelző világsztárt. Hát igen, ennyire beszari a helyi média, ugyanis kihagyták ezt másfél gondolatot, látszott is, hogy ott vágtak, ahol nem lehetett volna. Vagy nem értek valamihez? Persze, hosszú távon óhajtanak működni, s gondolom a stratégiai partnerek érzékenységére vigyáznak. Még a riportalany sem mondhatja el a véleményét. Régen ezt cenzúrának hívták, most szerkesztésnek. Mindegy. Van Pécset egy folyóirat, az Echo ma jött a meghívó a keddi szerkesztőségi ülésre. Ott aztán tényleg megírhatom a kritikáimat, színházról, POSZT-ról, Filmünnepről. Az Echo nem tudom mennyire ismert folyóirat, érdekesen pécsi jelenség, egyszerre belvárosi értelmiségi és messzebb kitekintő, távlatos…

 

 

           A civil kezdeményezéseknek van egyfajta bája. Ez a Kulturális Főváros ügy is ilyen. A bájt néha leradírozza a politika, mert ha valamiben pénz is van, akkor ugye. De akkor is ebben a városban élek, és ez lesz a kulturális főváros! Van ebben illuzórikus, mert ugye Pécs sok minden, de nem főváros. Egy élhető, szép hely, ahol azért MO-i vidéki város léptékben túl sok a galéria, színház, fesztivál. Európai léptékben bájos, egy napos város, bár ha több időt tölt itt valaki, azért megnyilvánul a szépsége. Félig emelt tekintettel lehet róni a belvárost és ámulni. De mindenre, amit magaskultúrának gondolok, jut talán 3000 értelmiségi. Aki valóban eljár hangversenyre, színházba is (ha nem a csárdáskirálynők dönögnek), vernisszázsokra. Most a Hattyúházban ez a kiállítás is bájosan civil, egy fotós meg egy hentes (aki nem akar bulvárszereplő lenni azért, mert ez a foglalkozása) magángyűjteményéből festmények, fotók. Erős, durva anyag! Nagyon jó képek. El is képedtem, hogy ebbe fektetik a pénzüket. Nem vittem magammal fényképezőgépet, most már bánhatom. Majd’ húsz programot szerveztek le a kiállítótérbe két hónapra (január végéig) színház, balett, zene, rendhagyó irodalomóra… A pécsiségnek volt, van egy olyan árnyalata, amely most főleg nosztalgia, de nem csak az, hogy itt régen a színészek, írók, képzőművészek összejártak, beszélgettek, csináltak valamit. Ezt legendákból ismerem, azok a ’60-as évek. Én kujtorogtam festők közt, vezettem velük beszélgetéseket, írtam róluk, galériában tartottam a jobban sikerült könyvbemutatóimat… Ennél többet nem tudok tenni egyelőre.

 

 

          A tévézés után elmentem okostelefont meg PDA-t nézni, de közben meg-megálltam, mert a naplemente különös fényjátékot eredményezett. A barnának létezik egy aranyozott árnyalata, a felhőkről tud a földre vetülni, szórt ragyogásként tudom csak leírni: pompázott a Mecsek és a Tévétorony is felragyogott. Ácsorogva, nézelődve megpróbáltam egy interjút leszervezni a Kulturális Főváros art direktorával (még Berlinben találkoztam vele először), de kinyomta a telefont, később sem kapcsolta vissza. Mindegy, majd hétfőn. Érdekel is az ügy, és segíteni is szeretnék, ha másképp nem, hát kérdésekkel, ahogy eddig is.

           Szükségem lenne egy titkárnőre, aki megmondja mit hánykor, hová... Erre gondoltam a PDA-t, ilyen jövet-menet ügyben, meg szervezni, ahol van wifi, ott levelet letölteni... Nézegettem a teszteket a neten, egyiknek ez a baja, másik meg nehéz... Inkább magam vettem kézbe őket. Nyomogatom, kapcsolgatom… Vagy egy noteszt vegyek? Olcsóbb és nem kell tölteni... Közben újra az utcán termek és az ég egészen elrózsaszínesedett, máskor már fényképeztem, abból mellékelek ide. Nagymamám ilyenkor azt mondaná, hogy kalácsot sütnek az angyalok. Igaz, hogy elmúlt Karácsony. De süssenek!