A Fekete vért és Czímereseket adom neki két Rejtő kíséretében.

Ekkor toppan be a Szöllősi Zoltán és szavalni kezdi saját verseit. Tegnap is szavalat, ma is, nem rossz átlag. Kisvártatva Szarvas Éva is megjelenik. A két ember keményen egymásnak esik, s költői nagyságukról győzködik egymást, mint nevető harmadik, rettentő jól mulatok.

Innen ugrás, mert több nem történt, viszont vár Colorado.

El Pasóból dallasi átszállással november tizedikén érkezem Denverbe, ahol felpattanok egy Boulder-féle száguldó buszra. Boulder, a híres Naropa Institute városa, Ginsberg és egy tibeti láma alapította pár évtizede. Jót tett a városnak, tele lett hippikkel, akik szó szerint felvirágoztatták. Rengetegen jöttek költészetet és járulékos irodalmat tanulni a Beatgurutól. Ginsberg halála óta a város unalmas turistahellyé silányodott. Olyan érzésem volt, mintha egy hatalmas, tető nélküli bevásárlóközpontban sétálgatnék. Dohányozni csak elkülönített sarkokban lehet és nem minden kocsmában. Colorado a kemény törvények állama. Ha jól sejtem itt büntethető a homoszexualitás, bár lehet, hogy ez azóta, - mióta? -, pár éve megváltozott.

Anselm Hollo, finn származású amerikai költő, aki a kezdetektől költészetet oktat a Naropában, intézte a felolvasóestem. Anselm nagypapája, akit rendes finn névvel áldott meg az ég, a magyar rokonság mellett tüntetve választotta a Hollo nevet, így, hosszú ó nélkül. Anselm kitünő költő, a filozofikus, bölcselkedő fajtából, és komoly műfordító. Én is fordítottam már néhány versét a Félmeztelen múzsába.
Rövid keresgélés után meglelem Tom Peters antikváriumát, ahol várnia kéne engem. A bolt zárva. Estig nem találom a srácot, kiderül, hogy az est a sarki kávézóban lesz, ő pedig a két nap múlva hazautazó lengyel barátnőjével... Remek. Addig megiszom néhány krigli sört. Hét órakor érkezek vissza és már komoly tömeg, szürcsölgetik kávéikat. A színpadon maszatoló srác Tom, a szervező. Nyitottal kezdjük. A helyi merészek olvasnak fel egy órán keresztül, utána következem én, mint az óceánon túlról érkező magyar költő, ha már így mutattattam be. Remekül sikerül a felolvasás, szemmel láthatóan élvezik, ennek ellenére csak egy ember veszi meg az antológiát. Nem értem, mindegy. Ez van.

Izidor, a kávézó tulajdonosa felajánlja, hogy aludjak a Bouldertől nem messze lévő farmján. Ott alszom. Az öreg geológus, elmagyarázza, hogy a Sziklás Hegység nem Texasban végződik, hanem végighúzódik az egész bolygón, csak mindenhol máshogy nevezték el, és nem mindenhol nőtt olyan magasra.

Jobbra préri, balra préri, a távolban hirtelen megnyúlt hegyek. A prérin az úttal párhuzamosan futó fakerítés. Valahogy furcsán, srégen áll, szinte követi az utat. Lassan rájövök, préritűz megfékezésére szolgál.

Amerikában nem nyitnak korán a kocsmák. Izidor kávéházában fogyasztom reggeli kávémat, a reggeli feles elmarad. Kis bosszúság is ér, említésre sem érdemes, de ha arra jársz, esetleg segít, hogy felkészülj rá, Boulder minden nyilvános szórakozóhelyén nyitottak a vécék, mint a laktanyában. Nem tudom, megfigyelted-e, de a bosszúság vulgárissá tesz, így innentől bosszúsan: leülsz, szarsz, ha tudsz és közben minden stöccölni érkezőnek visszaköszönsz: Hi, how you're doin'?!

Ennél azért itthon jobb, vissza haza: Laibach kazettát hallgatok. Lassan megtisztulás reményében betétovázok a fürdőszobába. A szüleimhez indulok hamarosan, azon vasárnapi ebédek egyikét fogjuk közösen eltölteni, amelyek távollétem alatt ritkaságszámba mentek. Gombócleves, szilvás gombóc, édesanyám, édesapám, bátyám, az élettársa, s ha ez nem lenne elég, házi bor és házi pálinka.