CounterChrist

2009. december 16. - Takács Ferenc

Így karácsony táján egy másik évforduló is az eszembe jut: idén húsz éve, hogy meghalt Samuel Beckett, a Godot (és sok minden más) szerzője. Születési és halálozási dátumok tekintetében ő tükörviszonyban áll Jézus Krisztussal.

Átok ül ezen a héten – mármint a netnaplóban hasznosítható események terén. Ugyanis az istennek sem történik velem semmi beszámolásra érdemes: jegybeírás, hajvágás, ilyesmi legfeljebb. Nézegetem a naptáramat: a hét fele lassan lepergett, a továbbiakban sem várható semmi gyűlés, konferencia, színház, mozi, buli. Tüntetésre sem hívnak (egy emlékmű-lepucolás volna ugyan csütörtök délután, de hát ilyen van minden héten kettő, nem igazán esemény). Véletlen utcai egymásba botlások sem voltak eddig, a múltamból sem bukkant elő váratlanul senki. Karácsony előtti eseménytelen hét – törődjünk bele, biztos így van megírva a csillagokban.

Biztos, hogy így van megírva a csillagokban? A tv-újság e heti horoszkópját nézem, zodiákusomnál, a Vízöntő jegyénél. „Híres Vízöntő: Elijah Wood” – hát ez nem én vagyok, mindegy, lássuk a medvét! „Csütörtök estig padlógázzal száguldhat élete autójával.” Ez eddig megvolt. „Péntektől már sárgán figyelmeztet a sors lámpája, hogy megállj következik pénzben, terjeszkedésben, életörömökben.” Hm. Csak legyen erőm visszafogni magam. „Vasárnap akkor jár jól, ha mézet csöpögtet kedvese szívére.” Ehhez először is kellene egy kedves – gondolom, ez egyszer a feleségem is megteszi.  Méz? Kérdezem a feleségemtől, van-e itthon, mert vasárnap csöpögtetés lesz. Nincs. Akkor, légy szíves, hozzál, úgyis tízezrest kell váltani. Én hozzak mézet a saját szívemre, hozzál te, ha csöpögtetni akarsz…

Szóval, semmi érdekes nem történik, mármint külsődleges értelemben. Pihenek, könyvekbe kukkantok bele, zene, videó, kotorászás a komputerben. Közben persze eszembe jut mindenféle.

Például a karácsony. Ez ugyebár évforduló, Jézus születésnapjáé. Gyerekkoromban, amikor még volt bennem érzés, sajnáltam a Gyermeket, mivel én kétszer kapok ajándékot, karácsonykor is, a születésnapomon is, Ő viszont csak egyszer, mert pont karácsonykor van a születésnapja. Később észleltem, hogy nekem névnapom is van, amit szintén megünnepelünk. Neki is kell, hogy legyen (vö. szarospista Jézus neve napján), a neve egyébként is gyakori keresztnév spanyol nyelvterületen. Szóval mikor van a névnapja? Csak nem karácsonykor? Tripla pech… Persze lehet, hogy inkább irigyelni kellene: egy füst alatt letudja mindhármat. Így karácsony táján egy másik évforduló is az eszembe jut: idén húsz éve, hogy meghalt Samuel Beckett, a Godot (és sok minden más) szerzője. Születési és halálozási dátumok tekintetében ő tükörviszonyban áll Jézus Krisztussal. 1906. áprilisában született, mégpedig tizenharmadikán és pénteki napon, mely nap ráadásul Nagypéntek volt abban az évben, a kereszthalál napja. Meghalni pedig 1989. december 22-én halt meg, pénteki napon (!), két röpke nap híján Karácsonykor, a születés napján. (Karácsony másnapján temették – a mellékelt fényképen a Montparnasse temetőbeli sírja látható). Úgyhogy kis híján sikerült neki a dolog: Samuel Beckett mint inverz megváltó, CounterChrist… Hm.

Ha már Jézus neve szóba került, érdemes felfigyelni rá, hogy angol nyelvterületen viszont Keresztelő Szent János neve szolgál gyakran keresztnévként, „St John” alakban (a várakozás ellenére „szindzsön”-nek ejtik). És ha már Beckett szóba került, érdekes egybeesés, hogy két másik (Beckett számára egyébként létfontosságú) ír irodalmi titánnak is volt St John nevű barátja. Az egyik James Joyce volt (mint hallom, a városban fogadásokat kötnek, hogy meddig bírom Joyce-nélkül a netnapló írása során – hát eddig bírtam, üdvözlet a nyerteseknek). Ifjúkori barátját, a jeles orvost, költőt, a (későbbi) Ír Szabad Állam (későbbi) szenátorát Oliver St John Gogarty-nak (1878-1957) hívták – Joyce később csúnyán összeveszett vele, majd az Ulysses egyik mellékalakjában, Malachi „Buck” Mulligan figurájában rajzolt róla kegyetlenül szórakoztató portrét. Már a regény első mondatában is szerepel: „Szertartásosan jött le a lépcsőkilépőről a dagadt Buck Mulligan…”.

A másik ír titán Jonathan Swift volt, a Gulliver szerzője. Az ő barátját Henry St John Bolingbroke-nak hívták (a név a várakozás ellenére „búlinbrúk”-nak ejtendő). 1678 és 1751 között élt, vikomt volt, részeges és kicsapongó arisztokrata, tory politikus, deista filozófus, az új, hannoveri dinasztia ellenlábasa, pártütő. Hosszú időt volt kénytelen Franciaországban tölteni, nem teljesen önkéntes száműzetésben. Brilliáns társalgó volt, vendégeit istentagadó nézeteivel traktálta. Közöttük volt Voltaire is, aki teljesen a vikomt hatása alá került: deista lett és megtanult angolul. Ez utóbbi igen hasznosnak bizonyult, mivel lehetővé tette, hogy levelek útján ápolhassa barátságát Jonathan Swifttel. Swift ekkor már Dublinban élt, a Szent Patrik Székesegyház espereseként működött. A dubliniak hősként, sőt megváltóként tisztelték és szerették, mert bátran kiállt a kisemberek: iparosok, boltosok, kerekedők érdekében. Ismerte őket, ahol tudott, segített, hivatalból is: védnöke volt például a dublini takácsok céhének.

Hm.

Takács Ferenc