Szenteste, 21:00 perc, véletlen, pontosan ennyi. Kaptam: (1) egy üveg Johnnie Walker, Red Label, 70 ceniliter. Ezt iszogatom. (2) Egy pulóver, (3) egy Fender gitárpengető. Nincs gitárom, viszont biztos vagyok benne, hogy lesz. Tudok-e gitározni? Nem tudom, tudok-e. Hogyhogy*?*, az ilyet az ember tudja. De én nem tudom, mert sose próbáltam. Hazugság, csak a szakállas poén kedvéért írtam, 12 éves koromban tanultam, szolfézs, gitár, derékba tört, nem tudok. Most reflektáltam utoljára az előző mondatra, SOHA TÖBBET, nem bírom, amikor az író reflektál az előző mondatára. Nem vagyok író, drámaíró vagyok, az nem író, az CSAK drámaíró. Tasnádi is megmondta, hogy a drámaíró aa legalja, pedig ő a legjobb. Sőt, forgatókönyvíró is vagyok, az még rosszabb. Az a legalja, nem a drámaíró. Annál már csak a szappan rosszabb, azt is írtam. Szerettem írni. Nem csak a pénz miatt. Önbizalmat ad. Rutint. Írj két évig szappant, és elhiszed, hogy tudsz párbeszédet írni. Megint reflektáltam – és – UTOLJÁRA – megesküszöm – hogy – SOHA TÖBBÉ! NEM! REFLEKTÁLOK! AZ! ELŐZŐ! MONDATRA! (21:06) Nem olvasom vissza. Nagyon régen írtam így. Hogy leírom az ilyesmit. Talán 91-ben. Azóta most először. Kaptam még: (4) egy gyerekrajzot a házunkról, kb. 30 x 80 cm, filctoll, magángyűjtemény, ára: felbecsülhetetlen, majd bekeretezem, jövőre, kiteszem a falra. (21:11) Kaptam még: (5) egy Felliniről szóló könyvet. Ennyi. Ellenben, hogy mit ADTAM, nem írom le. „Ne tuggya a jobb kéz, micsinál a bal." (Jézus Krisztus) Mégis visszaolvasom. Beleírok. Nem adok ki szart a kezemből, vagy ha igen, az legyen a jobbik fajtából. Belejavítok. Nem lesz jobb, de legalább én jobban értem. (21:17) Korty Red Label. Cigi. Viceroy. 414 forint. A dohányosok korábban halnak. Ezt írták rá a dobozra, kicsit olyan józsefattillás. A mamák korán halnak. Én inkább azt írtam volna rá: A dohányosok korábban hallanak. A nikotin élesíti a hallást. Még fel se kel a nap, már hallja. (21:29) Mi érdekelheti a nyájas, vagy nyályas, olvasót? Nem, helyesen nyájas, igen, a nyályast aláhúzta pirossal a word. Megint reflektáltam. Nem is olyan könnyű azt az esküt betartani, prózát írni, sőt, meglehetősen nehéz, drámát még nehezebb, főleg, ha az ember nem magolta be a helyesírást. Kétségtelen, hogy nyolcáltalánossal ördögien nehéz. Száz év múlva azt mondanák: a pasas nagyon jól írt, csak nem tudott ragozni. A zsenitudat kihúz a csávából. Először azt írtam, kihúz a szarból, de nem akarok vulgáris lenni, drámában mostanában mindig az vagyok, sőt, drámában azzal kísérletezek, hogy a végletekig fokozni az obszcenitást és a trágárságot, itt, prózában, nem élvezem a trágárságot. (21:41) Selymesen és kellemesen szédülök, lassul odabenn a cenzor. (21:42) Korty. Cigi. Szeretem magam. Hála istennek. Nemrég olvastam egy amerikai könyvet, PSZICHOKIBERNETIKA, azóta kevésbé vagyok depressziós. Azt mondja a könyv, hogy… Hát lényegében azt mondja, hogy ne legyünk depressziósak. A pszichiáterem is ezt mondta, évekig, neki nem dőltem be. Most igen. Azóta sokkal jobb. (21:45) Fellini. Szeretem-e én Fellinit? A Casanovát 17 évesen minden este megnéztem a Tanács moziban. Ma Szinbád. A Tanács jobb. Minden este, amíg ment. Kicsit féltem, hogy beengednek-e, mert 18-as a film. Mért ne engedtek volna. Leszarták, leszartak. 17 évesen Fellini filmeket akartam csinálni. A Casanovát akartam megcsinálni. Meg is csináltam. Normál 8-as némafilmre. 75 perc. Bombasiker. Az volt az első sikerem. Az első bombasikerem. Lehet, hogy az utolsó. Biztos, hogy nem. Semmi köze nem volt a Casanovához. Aztán a Tanácsban a következő film a Szörnyek évadja volt. Hernádi-Jancsó. Rövidebb film volt, mint a Casanova, ezért naponta kétszer vetítették. Ha azt mondom, húszszor megnéztem, biztos, hogy nem túlzok. Szerelmes voltam a Szörnyek évadjába. Ugyanazok a tünetek, mint amikor egy lánnyal randiztam. Aztán 20 évvel később Cseh Tamással beszélgettem egy hideg kerthelyiségben, bömbölt a vihar, és meséltem neki, hogy az a film volt életem első, nagy revelációja. Megdöbbent és azt mondta, az a legszarabb Jancsó film. Cseh Tamás játszott benne. Énekelt. (21:59) (22:14) Johnnie Walker, Viceroy. Most megint majdnem reflektáltam. Nem. Esküszöm. Esküszünk. Hogy rabok tovább. Az irodalom rabjai. A forma rabjai. A reflektálás rabjai. Mai írók. Azért, szeretem én őket, akárhogy is utálom. (22:16) Mit olvasok? Mit olvastam utoljára? Mai írótól. Magyar író. Élő magyar. Budapesti író. Vidéki író. Határon túli író. Jó író. Rossz író. Jó, de mellőzött. Rossz, de érettségi tétel. Legjobb író. A legnagyobb magyar. Nóbel-díjas író. Nem-Nóbel-díjas, de akinek inkább meg kellett volna kapnia író. Versíró. Szépíró. Csúfíró. Írónő. Korszerűbben, női író. Szép írónő. Csúnya írónő. Szép de rossz írónő. Csúnya de jó írónő. Szép és jó női író. Csúnya, feminista írónő. Egy időben feminista voltam, de nem tetszett ez a manírom. Minden nő szép. Csak vannak gyönyörű nők is. Igen, megvan, Farkas Zsolt ÉR című könyvét olvastam utoljára, mert együtt dolgozunk a GECI című színdarabon, ő a, írjuk majd így a plakátra, irodalmi konzultáns, és mondta, hogy olvassam el. Nem olvastam végig. (22:22) (22:32) Kicsit unom, de szeretem is. Drámát jobb írni. Maradok annál. Drámában nem ennyire egyértelműen én beszélek, hanem más. Korty wiszki, és cigi. Sajnos, cigi. Nem tudom, miért nem lehet cigi nélkül dolgozni. Olvastam egy könyvet, amerikai, azt írta, lehet cigi nélkül olvasni és írni. Két napra le is szoktam. Peer Krisztián az iwiw-es adatlapján, arra a kérdésre, hogy mit csinál, amikor dolgozik, ezt írta: láncdohányzom. Ez a legszellemesebb válasz, amit eddig az iwiw-en olvastam. (22:36) Még jobban kicsit unom. (22:38) Lemegyek, megnézem, mit csinál a gyerek. Ha ezt olvassa az anyja, hogy 22:38-kor még nem alszik a gyerek, meg fog ölni. (22:39) Ági! Neked szólok most, bocs, a gyerek nézi a TV-t, már nem köhög, elfelejtettem, de most lemegyek és lefektetem aludni. (02:55) Elaludt, és én is. Most ébredtem. Elolvasom. Kijavítom. Leadom.

Toepler Zoltán