hirdetés

Csakra

2014. augusztus 30. - József Attila Kör

Közben cserkészek haladnak el mellettünk egy vonatnak álcázott városnéző járművön. Vagy úttörők. Mindenesetre idősek, és talán ők azok, akik most a helyünkre költöztek a táborban. Amikor szombaton megérkezett az előőrs, ijedtnek tűntek a tagjai. Most, hogy már nem látják a JAK-tábor lakóit, boldogok a balatonszemesi menetszélben. És még a hajuk is lobog. - A balatonszemesi JAK-tábor szombati napjáról Csider István Zoltán és Pion István számolnak be.

hirdetés

Úttörő vagy, vagy cserkész vagy?
Szerda óta nem reggeliztünk - szerda óta nincsenek reggelek. Csak délelőttök. Mert azt tényleg nem lehet mondani, hogy a két kis szexi briós, az ipari porcelán ibrikbe helyezett lekvár és margarin?, vaj?, mindegy: olvadt - szóval, hogy ez a szortiment szomorított volna el szerdán, hiszen a briós az briós. Nem is az, hogy nem lehet elrontani, de legalább nem nagyon akarják. A szombat első jó híre, hogy megjött a táborba az igazi kávégép, ami így, az utolsó reggelen igazán időszerűnek mondható. Lehet, hogy az a kis teljesítményű szarvasi, amivel a nem túl lelkes büféslány kedd óta főzte a feketét, egyszerűen feladta, de talán csak a vasárnap érkező nyugdíjas szekcióra készültek föl így a catering-szakszemélyzet tagjai, hiszen a nyugdíjasok tudvalevőleg nagyságrendekkel több kávét isznak, mint az egész nap kóválygó deprimált vagy indokolatlanul boldog, de egészen biztosan politoxikomán
fiatal írók, mindenesetre meggyorsult az ügymenet, ennek nyomán tapintható lett az optimista hangulat.
A büféslány helyében én se lettem volna sokkal lelkesebb különben: tizenhat féle olvadós rágó, nyolcféle cukros lötty, a laptopból egyfolytában duruzsoló popizé és a krokodilos chipses zacskók között semmi ok a boldogságra.
A kávégép érkezése aztán, úgy éreztük, egyéb reményekre is feljogosít.
Ma talán visszategez a pincérnő a Csíkos Bisztróban.
Nem tegez vissza.
Kár, holnap már nem jövök.
Simogatjuk a szövegeket a slam-szemináriumos srácokkal, elszalad a délelőtt, az utcán később aztán élőben is találkozunk Bettilánnyal, aki minket is meghív a szombat este esedékes lánybúcsújára. Nem ígérjük, hogy elmegyünk, de az érzékenyre dizájnolt meghívót azért eltesszük (lufik, bye-bye, vérkoktél jéggel).
Egy közepesen rettenetes ebéd után ablakból nézzük a JAK-közgyűlés maradékát, aztán megszerezzük az egyetlen csocsólabdát, és eldöntjük, hogy ma már nem is adjuk vissza. Rómeóval és Dáviddal majdnem elkezdünk egy egy-egyes bajnokságot, de aztán mégsem, hirtelen megnő az érdeklődés az asztal iránt. Nem nagyon amúgy: rengetegen hazamentek már, és a kemény mag legkeményebb része is inkább a 2x1-ben vagy a Csíkosban warm upol az estére, úgyismint záróbuli. Vagy a Mikó Csaba-darabon ül odabenn, ami helyett mi inkább végigmegyünk még egyszer a rendszerváltó szövegeken.


Kicsit parázom. A titkos naplók előtt és után föllépnek a srácaink, rajtuk nem látszik a para, pedig nyilván remeg a gyomor rendesen, de mindenki befejezte, amit elkezdtünk a héten, mindenki kitesz magáért, mindenkinek jólesik az egyik naplóíró, Csutak Gabi méltatása is. És mindenki mosolyog.
Bach Máté megjelenik egy átlátszó üveggel, amit André Ferenctől szerzett, benne átlátszó ital, Kiss Tibor Noé szintén elhelyez az asztalon egy diszkrétebb üveget, hogy akkor csapassuk, és csapatva is van. A lellei meki csak egy ugrás, amiből kettő lesz: az első körben lefelejtődik a rendelés fele, de nem baj, mert ezelőtt úgysem láttuk még Hevesi Juditot és Szőcs Petrát beparázni néhány egzaltált és türelmetlen, a gyalogos drive-ban mögöttünk várakozó helyi lakostól, akikről kiderül, hogy barátságosak azért. Csak éhesek. És mi mindig az éhesekkel vagyunk.
És néha az álmosakkal, úgyhogy fél három körül engedünk az egyik meglehetősen viseltes arcú és mindenű konyhásnő szelíd erőszakkísérletének, és eltakarítjuk a csocsóasztalt, egészen a tábor másik széléig, nagyelőadó. Kiss, Pion, Bach, Pallag - ők viszik az asztalt, az ajtófélfánál kicsit beakadnak, úgyhogy gyorsan megkeresem az ostor-applikációt a telefonomon: korrigálni kell.
Kovács Ferenc Dávid is megérkezik egy valamivel leöntött felsőben, kezében egy Hunter S. Thompson és egy matek-káoszelmélet könyvvel, mint kiderül, egyenesen Bettilány lánybúcsúztatójáról, ami tök logikus, én is mindig könyvvel járok csajozni. "Minden nő foglalt volt." Megkérdeztem: megkérdezte.
"Azt vajon hogy hívják, amikor hat sörrel előttem járok?"
Ezt is megkérdezte.

Csider István Zoltán

.........

Imádtam.
Minden reggel tízkor, összesen kétszer késve, Cserna-Szabó prózamester korai kezdésünk rosszallása mellett, Kabai Lóriék milliónyiságával párhuzamosan, Nagy Ildikó Noémi és Garaczi László ablaka alatt. Slammel ébresztünk, szigorúan a reggeli ideje után. Pedig szerda óta nem reggelizünk.
Aztán akkor is, amikor Kiss Tibor Noé focizni hívott, pedig.
Meg mindig akkor, amikor a semmiből aggódni kezdtünk, hogy ebből szombatra nem lesz semmi.
De lett.
Pedig már nem bírtam. Szombaton már háromszor tartottunk slam-szemináriumot. Jobban izgultam, mint akkor, amikor életemben először álltam színpadon, és a fülemhez tartottam a mikrofont. Zoli, Dávid, Rómeó, Tibi és Balázs. Ők maradtak a végére öten, velük dolgoztunk, írtunk és megafonoztunk egy hétig.
És Zoli kapta a legnagyobb tapsot, mert csak rá kellett nézni, és mindenki tudta, hogy hiába tanul arabul, ha valaki, akkor ő biztosan nem áll át a sötét oldalra. És még Vendel bácsi citromos sütijét is kiérdemelte. Tizenhat éves, kedvenc időtöltése az, hogy írótáborba jár, mert ott sem kell már attól tartania, hogy megfigyeli a rendszer. Boldog és szabad, és igazából semmit sem tud a rendszerváltásról. De megírta.
Az este aztán már halk, ebbe kiáltottam bele, hogy Fehér Renátó, s aztán ebbe robbant bele bombázásként a csocsó. Braun Csendesebben Már Barna és a semmiből hajnali háromkor mélyen dekoltált, műanyagkertiszék-zöld atlétatrikóban és kék boxeralsóban előkerülő konyhásnéni nem tűrte a renitenseket, hát elcipeltük a csocsóasztalt.
Frissen átadott futballstadionnak tűnt a szocialista mintaelőadó, nagy volt és üres. Ide hoztuk az asztalt, itt volt közöttünk Balajthy Ági az egyetlen férfi, mert ő legalább tud csocsózni, mondta Kiss Tibor Noé. És innen ment Szőcs Petra a hajnali vonathoz, úgy legalább nem kell két óra múlva felkelni, hogy reggel nyolckor hagyja el a tábort, ahogy a többiek. Mi Eszterrel Balatonőszödön aludtunk, és nem győztünk egész héten magyarázkodni.
Gaborják Újraválasztott És Aggódó Ádám ölel meg vasárnap délben. Azt mondja, vége van. A hír palacsintáért kiált, anyánk az ízeset szereti. Csalunk, becsekkolunk a Thomas diszkóba, Bettilány talán még most is ott van, és azon gondolkodik, hogy Áfra Nem Adom Meg A Telefonszámomat János visszajön-e még.
Közben cserkészek haladnak el mellettünk egy vonatnak álcázott városnéző járművön. Vagy úttörők. Mindenesetre idősek, és talán ők azok, akik most a helyünkre költöztek a táborban. Amikor szombaton megérkezett az előőrs, ijedtnek tűntek a tagjai. Most, hogy már nem látják a JAK-tábor lakóit, boldogok a balatonszemesi menetszélben. És még a hajuk is lobog.
S hogy mindezt megírhassuk, végül átültünk a Szittya bár teraszára. Mert ahogy tanult kollégám, Csider úr mondta, ott nem wifi van. Hanem csakra.
Valahogy így lehet ez Szigligettel is.

Pion István


József Attila Kör

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.