Csomagolás
2007. január 9. - Zoltán Gábor
Vera tudja, hogy ennivaló várja, és egy test, ami egyúttal naplóíró, elválaszthatatlan a vágytól és elválaszthatatlan a megfigyeléstől, az önmegfigyeléstől és az önmegfigyelés megfigyelésétől és még sok más furcsa, végső soron értelmetlen jelenségtől.
- 2007. január 9.
Tegnapi naplóbejegyzésem a csontok körül forgott, és még így is kimaradt belőle, hogy mostanában hónapról hónapra megkapjuk Kertész Judittól készülő Blixen-fordításának darabjait – a Hét gótikus történet remélhetőleg hamarosan megjelenik a Polar Kiadónál –, és szinte mindegyik novella, amit eddig elolvastam, tartalmazott valamilyen utalást a csontokra: Karen Blixen egyes hősei számára a csont érzéki vonzerővel bír, illetve semmi sem vonzza őket olyan erősen, mint egy-egy szépen formált csont. Isak Denisen néven adta közre ezt a gyűjteményt Blixen, és állítólag Hemingway, amikor értesült róla, hogy öreg halászáért Nobel-díjat kap, azt mondta, igazából Denisent kellett volna kitüntetni. Ezért a mondatért nagyon tudom becsülni őt. Meglátta a minőséget másvalaki munkájában, olyan írásokban, amelyek a legkevésbé se hasonlítottak a magáéira. Egyébként a csontokhoz (kardhalgerinc!) neki is volt szeme, és voltak szavai.
Ma többek közt az történt velem, hogy sokat gondolkoztam azon, mi mindent nem jegyeztem le a tegnap történtekből. Kezdjük azzal, hogy nem volt még éjfél, amikor befejeztem a naplóírást. Átmentem a sárga szobába. Várt Vera. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem türelmetlenül várt. Fürdés után volt, bekenegetve, illatosan, ellazulva. Szelíden szeretkeztünk. Ezen ma el kellett tűnődnöm: szívdobbanásaim és lélegzetvételeim a tegnapi naplóban nem kerültek lejegyzésre, mégse valószínű, hogy akár egyetlen naplóolvasó azt hinné, a naplóíró bordái között aznap mozdulatlanság honolt. A vetkőzés, a simogatás azért kétségtelenül más természetű mozgás, különösebb megerőltetés nélkül el lehet képzelni olyan naplóolvasót, akiben fel se merül a gondolat, hogy a naplóíró az egy test. Pedig így van. Hol textilbe csomagolt, hol meg kicsomagolt test.
Regényem sok oldalát töltöm meg testekre, testek egymáshoz közeledésére és egymásban időzésére utaló szavakkal. Foglalkoztat a politika is, vagy inkább fogva tart, de arról nehezebben írok. Egy nemi szerv orvosi neve nem hat olyan mesterkéltnek, egy trágár kifejezés olyan durvának, mint a mai magyar politikai szótár elemei. Hiányuk lehet, hogy diadalmas távolságtartás, lehet, hogy gyengeség.
Anélkül, hogy megpróbálnék erősebbnek látszani, mint amilyen vagyok, lejegyzem, hogy ma, közlekedés közben nemcsak a friss levegőnek és a napfénynek örültem, hanem annak is, hogy egyetlen nemzetiszínű kokárda se került a szemem elé, se fehér szalag, se Árpádsáv. De bár ne láttam volna meg például munkahelyem ebédlőjében a besúgót – a munkahelyemen dolgozó és többé-kevésbé közismerten besúgói múlttal terhelt emberek egyikét –, mikor óvatlanul felpillantottam tányéromból!
Úgy mesélik, hogy lelepleződésekor riadtnak és szomorúnak látszott. Mostanra ez elmúlt, magabiztosnak és büszkének látom.
Besúgóknak lenniük kellett. Tudtam én, gyerekkoromban is már, hogy ügynökök figyelik minden mozdulatunkat, hangunkat, de hogy ennyire közelről, és hogy egyszer majd kiderül róluk?! Meg hogy a lelepleződésük után nem tűnnek el, maradnak, egy légtérben velünk… Ha valaki azt hiszi, hogy ártalmatlan az ilyen besúgói múlttal terhelt ember, bizony téved. A tapasztalat azt mutatja, hogy valahogyan a tisztességtelenség a vérében van a kiszolgált besúgóknak. Eleve a vérükben volt, vagy szerencsétlen módon megfertőződtek, azt fontolgathatjuk, de az egykori besúgó hajlamos különféle lehetséges eljárások közül ma is a tisztességtelenebbiket választani. Jó lenne, ha ez a példány nem kerülne elém, miközben ebédelek, ha nem kéne tartanom jól elhelyezett, gyilkos szavaitól; sajna, elém került, lejegyzésre került.
Abból, hogy a naplóíró ebédelést emleget, reggelizést viszont nem, következik-e, hogy nem reggelizett? Azt hiszem, hogy nem, ugyanakkor pontosan ez a helyzet. A reggelit a naplóíró kihagyta.
A vacsora hátra van. Akkor látunk hozzá, ha megjön Vera. Hosszú hónapok után először jógázni ment. Csontműtéten esett át. Remélem, bírni fogja a megerőltetést.
Vera tudja, hogy ennivaló várja, és egy test, ami egyúttal naplóíró, elválaszthatatlan a vágytól és elválaszthatatlan a megfigyeléstől, az önmegfigyeléstől és az önmegfigyelés megfigyelésétől és még sok más furcsa, végső soron értelmetlen jelenségtől.
Érkezéséig Blixent olvasok.
Hozzászólás