hirdetés

Csoportterápia

2008. július 23. - Czapáry Veronika

Jobb is, már nem a barátaim, jobb is, már nem abból áll az életem, hogy hetente többször leiszom magam velük csontra és utána tulajdonképpen nyíltan nem, de a hátam mögött lenéznek. Lenéztek. A lenézésükre akkor jöttem rá, amikor tavaly nyáron Katalin elutazott pár hónapra, amit nagyon súlyosan éltem át, csontra kifeküdtem, öngyilkos akartam lenni és majdnem megőrültem. Ezek közül az ivócimborák közül senki sem segített rajtam, míg más barátaim összekapartak a földről.
hirdetés

A szerdai napom nem sikerült túl jól. Bár Győrben voltam a Hefter László (www.hefterlaszlo.hu) üvegművésznél, de ismét eszembe jutottak és rám nehezedtek súlyos pasi problémáim.
 
 
 
Hefter László híres üvegablakai
 
Ezek a munkakapcsolatok mennek mostanság. A Safi tanított meg rá, akivel mindig kedélyes, az elején még lelkizős, szenzációs munkakapcsolatunk volt az utolsó pohárkáig, jelenti: hogy az utolsó Godot Galériás estig. Egyáltalán nem találkozunk azon kívül, nem voltunk haverok, de a munkakapcsolat, az ment. Akkor megtanultam, hogyan lehet ilyen kapcsolatokat kialakítani, amik zseniálisan csak a munkáról szólnak, csak arra az időre, amíg a munka tart. Ha lelkiztünk is, én legalábbis lelkiztem, ő meg elmondta az aktuális nőügyeit, (a pasiknál ez lelkizésnek számít), nem lettünk barátok. Mondjuk idővel egyre kevesebbet lelkiztünk, mindig csak a munka, a végén a lelkizés abban merült ki, hogy én paráztam, hogyan fog sikerülni a következő est, ő pedig mindig megnyugtatott, hogy jól.
 
   A vele való munkakapcsolat során, felismertem hol vannak a határok és megtanultam automatikusan betartani, ennyiből megérte a tanulópénzt, mert előtte nem voltak ilyen kapcsolataim és nem kerültem ilyen gyorsan ennyi emberrel csak munkakapcsolatba, előtte súlyosan túllelkiztem a munkakapcsolataimat, és minden kapcsolatomat, ami mindenkinek túl fárasztó volt, főleg nekem, de a Safi kiválóan megtanított erre is. Ezért megérte talán ingyen csinálnom MINDENT, az összes öt estet, mert megtanultam, hogyan kell egy ilyen estet megszervezni, ami rengeteg energia. Kb. olyan mintha egy virágot nevelnél fel, kell öntözgetni, ápolgatni, etetni és gondolni rá, hogy milyen fantasztikus lesz, mennyien jönnek majd el, mert különben nem jön el senki. Ezt annyira fejlesztettem, hogy az utolsó esten 100an voltak és még az írók is hálálkodtak, hogy nem emlékeznek, mikor olvastak fel ennyi ember előtt. Meg hogy milyen jól sikerült az est, milyen volt a hangulata. Az egyelten rossz az volt, hogy a költők között, akik max 4 rövid verset olvastak fel, én 3 és fél oldal prózát, amit máig sem értek, hogy mért. Bizonyára valamit nagyon szerettem volna közölni József Attiláról.
 
  A határok betartása, Katalinnal való rengeteg értekezésem során (amiért pénzt fizetek), automatikusba váltottak át. A határkérdések az estek megszervezése során sürgetően merültek fel, ahol kurvára fontos, hogy vágjál mindent, legyél pontos és ne lépj át semmit.
 
  Másoknál ez automatikus, de nálam, akinek a határait mindig átlépték a szüleim, nem. Nekem meg kell tanulnom külön, hogy ne azt ismételgessem, ami az ő működési mechanizmusuk, ne akarjak én is úton útfélen átlépni mindent. Az elején külön figyelmet szenteltem erre, de ma már szerencsére automatikus. A Katalin szerint jó, hogy egy csomó emberrel „CSAK” jól menő, pontosabban kiszabott boldog munkakapcsolatom van, és ettől még nem kell úgy éreznem, hogy elmagányosodom. Tulajdonképpen most, ezen a héten, hogy ezt a naplót írom, érzem a legkevésbé magányosnak magam. Ezért ki is találtam, talán legjobb lenne, ha az első könyvem is a napló lenne. (ugyanis abból is beütöttem már 2 millió karaktert) És könnyen eladható is, abból az összegből pedig fedezhetném az agymenéseimet (prózaversek, regény), plussz mindenki számára bebizonyosodna, hogy nem vagyok idióta, tudok történeteket is írni, én pedig a Csak a naplóm ért meg címet adnám neki, amit Gabi olyan ügyesen kitalált. Ez végülis igaz, csak a naplóm ért meg, az írás (hogy örülne ennek Derrida) és a pszichológusom, de őt csak 3x látom a héten. Másoktól nem is nagyon lehet elvárni, hogy teljesen megértsenek, én pedig megértés tekintetében maximalista vagyok. Most, hogy nincs Lilla, kínzó hiánya maga a meg nem értettség. Lilla megért és amennyi szeletet ismerek belőle, azt én is értem. Nóra is ért, (vele lakom), szeretek vele lenni és beszélgetni.
 
  De nyilván egy kevésbé önző és magabiztos csaj mit mondana? És kit értek meg én? Ez a lényeges.
 
    Biztos azért érzem magányosnak magam sokszor, mert nincs pasim, szingli vagyok. Jelenleg amúgy attól nem érzem magányosnak magam, hogy tudom, sokan olvasnak. Ez akkora erőt ad, totál dinamizál, plusz hogy dolgozom, az is rásegít.
 
A szingliség nálam azt jelenti, hogy magamat a pszichoterápia segítségével (amiért fizetek), jól működtetem, csak néha, ha valami rossz történik vagy valahol lehúznak, akkor depresszióba süllyedek és ez a rosszkedv a probléma nagyságához mérten túlságosan drasztikus és hosszú ideig tart. Aránytalan. Vagy meg akarok felelni, ezt túlgörcsölöm és ebből követek el hibákat. A rémségek, amikre ilyenkor gondolni szoktam, egész széles skáláját ölelik föl a lehetséges következményeknek, amivel engem meg fognak büntetni a hatalmasságok. Például mivel nem fejeztem be időre a naplókat, de a Gabi is kicsit későn szólt, ezért olyan rémkép merült fel bennem, hogy a Gabi fel fog hívni és közli velem, köszi szépen, hogy eddig írtad, a továbbiakban rád nem várunk, keresünk valaki mást a helyedre. De arra gondoltam aztán, hogy ez csak egy gondolat, amit egy kognitív csoportterápián tanultam, ahova kéthetente járok, ami szeptemberben folytatódik, hogy az olyan stílusú emberek, mint én, a szélsőségesek, ha azt mondogatjuk magunknak, hogy ez csak egy gondolat, hirtelen elmúlik a ránk nehezedő feszültsége és a mérhetetlen súly, amivel önmagunkat büntetjük, ez csak egy gondolat, tehát nem a valóság. Ez ellentmond annak, amit tegnap írtam a gondolat hatalmáról, de itt ez pont az ellenkezőjét jelenti, a gondolat szubjektív és a külvilág nem biztos hogy olyan rémes, amilyennek ezt elképzelem. Miért is tenne ilyet a Gabi, gondoltam, de azért szorongva hívtam fel, hogy mikor küldöm a naplót. Szerencsére jól reagált, de azért kicsit megfedett és a csütörtökit kurvára hamar péntekre, azaz holnap délutánra meg kell írnom és még csak csütörtök éjjel 23 óra, és ez a szerdai.
 
  A szingli élet: sokszor rossz, hogy ’csak’ a cicus és papagáj vár otthon, a cicussal alszom egy ágyban, és a pasik terén az évek alatt egyre válogatósabb és elővigyázatosabb lettem. Már nem fekszem le még csak egy éjszakára sem csak úgy és nem akárkivel, sőt egyáltalán nem is nagyon történik ilyesmi, míg két éve az Ellátó-s és Sirály-os korszakomban, azon a nyáron hetente 3 buliban én biztosan minimum ott voltam, nem volt ez gond, egyik pasi ágyából a másikba, ha pl. egy több hónapos kapcsolatom megszakadt, például a Szabival, én másnap, de tényleg MÁSNAP, rögtön megvigasztaltam magam egy másik nagy szerelemmel (amit én éltem meg csak annak mint utólag kiderült, ő nem) a Jules-al, egy angol filmrendezővel, akivel miután pár hét után rájöttünk, nem tudunk számomra sajnos párkapcsolatban működni, jó barátságba kerültünk, ami alatt ő ideiglenes szexuális kapcsolatot is értett. A híres közhely, hogy a pasiknak ez nem probléma, nem úgy, mint a nőknek, vagyis én nyilván érzelmi ügyet csinálok egy sima kis dugásból. De amikor azt gondoltuk, barátok vagyunk, amit én nehezen viseltem, meg könyörögtem is neki kicsit, hogy szeressen, nem szeretett, (az még a könyörgősebb korszakomban volt, ma már nem könyörgök, hanem elmegyek, az is ugyanúgy fáj, csak nem alázod meg magad), órákon át tudtunk mélyen beszélgetni angolul az ő filmjeiről, én a regényemről, aminek akkor még Őrültek Városa volt a címe, részletesen elmeséltük, hogy miről szólnak a történetek bennük, még most is magam előtt látom, milyen szenvedélyesen meséli az egyik jelenetet, ki hol áll, ki mit mond, mi történik, én pedig szinte látom magam előtt az egészet. Egy motoros ottfelejt valamit valahol, valami ilyesmi. Egy új forgatókönyvet is megírt azon a nyáron, amit elolvastam és nagyon tetszett, nekem kellett lefénymásoltatnom 5 példányban.
 
    Mondjuk az utolsó nap, amikor elutazott, nagyon bekészültem, bizonyára szerelmes voltam belé, de mondjuk akkoriban mindenkibe szerelmes lettem, aki megdugott. Ez volt a specialitásom, a szex elég volt a szerelemhez, ennek neveztem ezeket a fizikai fellángolásokat, a másik teste iránti szomjú hiányzást. Két hétig nem bírtam ki dugás nélkül, mindenképpen kellett valaki, akibe azt hittem beleestem és annyira tudtam szenvedni utána, ha az a valaki nem baszott meg mégegyszer, mégegyszer, meg mégegyszer. Ez volt nekem a szerelem. Bizonyára az apámmal való fantasztikus kapcsolatomra vezethető vissza. Leittam magam, befüveztünk és F.Zs.-vel táncoltunk hajnalig, sőt reggelig a West Balkánban, csak ketten és valami dj, csak nekünk nyomta a nekem eléggé bejövő zenéket, valahogy eltalálta a hangulatomat. Akkor F.Zs.-hez rohantam vigasztalódni, ha valami szörnyűség történt velem és jó sok történt, mert mindent kb. annak éltem meg. Elutazott a Jules, úristen, most összedőlt a világ. De hogy mekkora egy szemét volt ez, hogy a sima barátság címszója alatt képes volt megdugni, aztán másnap reggel mindig elmagyarázni, hogy ez csak véletlen volt, ő túlságosan is elragadtatta magát, és túl sok füvet szívott aznap, ne képzeljem, hogy ettől bármi is megváltozik. Ezt szenzációsan beszívtam mindig, ráadásul nagyon jó volt az ágyban, közben angolul sugdosott a fülembe, és hihetetlenül élveztem. A baj ott is csak a másnap reggellel volt. Meg hogy este mindig elhittem neki, hogy a másnap reggel máshogyan fog alakulni és nem igazolódnak be legsötétebb rémálmaim. Ezzel mindig be tudnak etetni a pasik. Nincsenek most már sem esték, sem reggelek, ami bizonyára ugyanolyan abnormális, mint a másik véglet. Én ugyanis tipikusan az a nő voltam, akit könnyű volt megalázni, mert mindig könyörögtem. Ahogyan az apámnak is mindig könyörögtem, hogy maradjon velem és ő mindig kibaszott. (10 évesen rendesen kirakott otthonról a nagyszüleimhez és én évekig állandóan a telefonjait, a kedveskedéseit vártam, hogy törődjön velem.) Ugyanez ismétlődik a pasikkal, akik mindig kibasznak reggel, de ezt este még nem tudják, én viszont már tudom és annyira rettegek a reggelektől, hogyha rém kedvesek velem, akkor is beigazolva látom sötét sejtelmeimet, úgy kezdek el velük viselkedni, hogy ők most megint meg fognak alázni, ki fognak rakni és mivel ezt képzelem és így viselkedem velük, előbb utóbb kiprovokálom azt a viselkedést, hogy tényleg megalázzanak. Apám reggel mindig nagyon bunkó volt velem és úgy tett, mintha képzelődnék és éjszaka nem történt volna semmi, de semmi.
 
   Ezeket a reggeleket viszont már képtelen vagyok megengedni magamnak, ezért nagyon vastag fal képződött bennem mostanra, a fiúk és köztem, a Jules után még két faszival próbálkoztam be, a végsőkig szar és tönkrement kapcsolatok lettek, mindkettő halálosan belém zúgott és végre én dobtam ki őket és nem ők engem. Így megy végig a bosszú láncreakciója. Mindenesetre akkoriban F.Zs. ál-delíriumos megnyugtatásaiban kívántam feloldódni, akivel egyszer sem feküdtem le, pedig mindenki azt hiszi, mindig csak majdnem, de az utolsó pillanatban mindig valaki leállt. Szerinte a szabad szerelem általam illúziónak tartott mocskában kell élni, amit ő sem tud betartani, mert ha E. megcsalja, kb. megőrül és szétver mindent.
 
   Erre a volt baráti körömben, ilyen attrakciókra, számtalan zseniális példa volt, egy időben nem lehetett úgy elmenni velük valahova, hogy valakit ne tiltsanak ki, vagy legalábbis a berendezést ne féltsék a tulajok, különféle verekedéseket kellett az est folyamán többszöri különféle időpontokban leállítani. Jobb is, már nem a barátaim, jobb is, már nem abból áll az életem, hogy hetente többször leiszom magam velük csontra és utána tulajdonképpen nyíltan nem, de a hátam mögött lenéznek. Lenéztek. A lenézésükre akkor jöttem rá, amikor tavaly nyáron Katalin elutazott pár hónapra, amit nagyon súlyosan éltem át, csontra kifeküdtem, öngyilkos akartam lenni és majdnem megőrültem. Ezek közül az ivócimborák közül senki sem segített rajtam, míg más barátaim összekapartak a földről. Az F. nevezetű, kedves édes, és akiről úgy éreztem a legjobb barátaim egyike, akivel párszor ráadásul le is feküdtem, egy lehetséges szeretői viszonyt próbáltunk kialakítani, pont a Jules után egy hétre vele vigasztaltam magam, mivel ő is filmrendezőnek állította be magát, erre kattantam akkor, de aztán tényleg nem működött a szeretői viszony, ez volt az utolsó próbálkozásom két éve ezzel a projekttel, szigorúan baráti viszonyt tartottunk fenn háromnegyed évig, viszonylag sokat találkoztunk, (hetente 2x, 3x), nem szegtük meg a barátság „szentségét”, tehát testi kapcsolatba nem léptünk. Ez az álbarátság addig tartott, amíg én össze nem roppantam Katalin elutazása miatt, amit úgy éltem meg, mintha az anyám még egyszer meghalna (meghalt már egyszer), nagyon készen voltam és öngyilkos akartam lenni, mert úgy éreztem nem bírom a szenvedéseket. Mert amint azt a magyar irodalom új felfedezettje írta, aki szerintem is tényleg zseniális:   nem is gondolok most már semmire, valami megfejthetetlen, hívogató ködbe süppedek, megadva magam a szükségszerűségnek, mert csak annyit tudok, de ennyit nagyon, hogy nem akarom ezt az életet élni.” Spiegelmann Laura. Mennyire irigylem Laurát, http://lauramanga.blog.hu/, hogy tud rövid lenni, megnéztem a netnaplója soha nem lépte át az ötezret, elkezdtem olvasni a blogját és engem is beszippantott az a gyönyörű őrület, amiben él és a nyelv varázsa, ahogy ír, és azt éreztem, én akartam volna megírni mindezt, amit ő, mert voltam olyan állapotban, amikor semmi nem segített rajtam, csak az írás. Elvileg ezt jelképezni a sokak által értelmetlennek titulált Rózsaszín hús című könyvem, ami még nem jelent meg. Laura nagyon nagyon jó és nála is egy mondat egy bekezdés, mint nálam. Őt is a Prae fedezte fel, mint engem, és őt is egy év alatt x ezerszer közölte. Engem 2 évig 8szor közölt, szerintem ott basztam el a Prae-vel való viszonyomat, hogy már nem jártam szerkesztőségi ülésekre, nem fejeztem be a regényemet (az Őrültek Városát időre), és elmentem egy elvont kísérleti irányba, kezdett nem érdekelni ezzel kapcsolatban B. Endre véleménye, hogy ne, mert ezt a kísérleti műfajt mindennél izgalmasabbnak tartottam. Prózavers. És nem maradtam a regénynél. Most hogy már megírtam a prózaverskötetet, (2 év alatt), ismét a regény felé vettem az irányt, mert azt gondolom, de ebben nem vagyok biztos, hogy zsákutca a prózavers. Regényt kell írni. Az sokkal egyszerűbb és fogyasztóbarát. De alkalmazkodjunk a kor elvárási horizontjához?
  Na mindegy. Én soha nem mernék blogot írni, pedig a Dani ajánlotta nekem. Itt is túl személyes vagyok talán. Túl sok részlet. Amikor blogot írtam, Egy barátnőmmel azon vesztünk össze, hogy én olvastam, ő mit ír a blogján rólam, ő pedig hogy én mit róla és súlyosan kiderült, nem is vagyunk barátnők és félreértjük egymást. Már így is idegesít, hogy kiről mit írok, ezért próbálok finom lenni és nem mindig írom le, amit gondolok. Viszont, ha a naplót csak magamnak írom, mint tettem eddig, akkor nyugodtan azt írok mindenkiről amit akarok, ha valaha pedig álnevekkel jelentetem meg, akkor még jobb. Mindenesetre ez a Laura kibaszott jó. Ilyenkor elfog az őrjítő féltékenység. De aztán megnyugszom, ő ebben jó, én abban. Satöbbi. Képzőművészekkel szemben nem fog el ez a féltékenység, ha jók. Miért? Mert nem vetélytársak? Vagy csak mert a magyar irodalomban szokás, hogy öljük egymást?
 
Szóval azt mondtam F. nek tavaly nyáron:
-          Úgy érzem, hogy bele akarok ugrani a Dunába. – és zokogtam, ő erre:
-          Ugorjál Veronika, mindannyiunknak jobb lesz.
 
   Ja, igen, ez a végső csőd volt, utána, aznap kerültem Tündérhegyre, nem bent fekvősbe, hanem feljárósba, ami bizonyos dolgokban segített, bizonyos dolgokban nem. Mindenestre nagyon megtanultam egyedül lenni, mert rájöttem mindenki piszkosul egyedül van, viszont úgynevezett látszatbarátságaim végleg megszűntek létezni. Számomra fájdalmas volt, mert én azt hittem ezek a barátaim tényleg a barátaim, és nem rúgnak belém, hanem felkaparnak, ha rossz periódusom van éppen.
 
 Mindegy, ez már a múlt. A pasi ügyekről jut eszembe, meg arról, hogy ma, amikor az apám felhívott telefonon, fizikailag rosszul lettem. Keddről szerdára sem aludtam semmit, lekéstem a keddi buszt, amivel egy kiállításra akartam Győrbe eljutni, és végül az Outletnél kötöttem ki Budaörsön egy elhibázott stop következtében, akkor már olyan késő volt, a kiállítást biztosan lekéstem, Hefi pedig, aki eredetileg elhívott rá, a lányával maradt kint Pannonhalmán, mert egy megváltozott ügy miatt, szerdán mentek Pestre (mármint a lánya) és ezért én kedden visszafordultam és inkább szerdán mentem Győrbe, ahol mindig a nagyszüleimnél alszom és nem az apámnál, (anyukám még régen meghalt) mert az apámmal már 4 éve nem álltam szóba, csak mostanában kezdtük el újra felvenni a kapcsolatot, mert született egy gyereke, Klárika, a negyedik gyereke harmadik anyától, 5 éves, aki nagyon hasonlít rám és akit nagyon szeretek. A naplómat javítgattam keddről szerdára, és ezért nem aludtam, persze mindettől megkímélném magam, ha kevesebbet írnék, reggel 8kor mentem busszal, 10re értem haza, akkor újra megpróbáltam lerövidíteni az eredeti változatot, átírtam és végül a régi változat került fel, mert csak úgy ömlik a szöveg, de sokat dolgozok utólag rajtuk….. Fél2re ügyvédhez mentünk, örökösödési ügy miatt, ami nem ér annyit hogy itt tárgyaljam, anyám anyjáról van szó, aki nem hagyott ránk semmit a húgommal, kvázi kitagadott minket, és utána átgyalogoltam a Hefihez és ott olvasgattam a műhelyében az üvegről szóló könyveit, meg más könyveket, de ő sajnos nem adta kölcsön az Idő rövid története-t, sem a Filckalap, Joseph Beuys – Egy elmesélt élet című könyvet, ehelyett viszont odaadta Böhringer: Kísérletek és tévelygések, valamint a Mezei: Elmélkedések a művészetről. Ez utóbbit rám erőltette, hogy szerinte az jó, de én sokkal jobban szeretem a külföldi könyveket olvasni, mert tágabb a nézőpontjuk művészetelmélet terén, de ha szerinte az jó, akkor talán jó.
 
 
 
Én, egy nem sikerült mosollyal
 
   Tegnap tehát nem jutottam el arra a kiállítás-megnyitóra Győrbe, egy egyiptomi grafikus művész lett volna, az egész eseménysorozatot a 40. győri művésztelep alkalmából rendezték meg és két hetes intenzív program várja az érdeklődőket. A tavalyi díjazott Szíj Kamilla volt, aki ámulatba ejtett, és amire a Hefivel mindketten egy órás késéssel érkeztünk (én másfél órással, mert a húgommal találkozunk előtte és már akkor is késésben voltam). Ezt a programot rengetegen elnézték, ez volt az egyetlen program, ami nem 6kor, hanem 5kor kezdődött azon a héten, utána beszélgetés a művésszel. Mi a múlt heti Szijj Kamilla est után kárpótoltuk magunkat a Hefivel, a kiállítást megnéztem, csak a beszélgetésről maradtunk le, neki volt külön három terme, de kint még sokan kiállítottak, nekem nagyon tetszettek a munkák, (ennél többet nem tudok most mondani róla, mert annyiféle volt), akit érdekel:
 
 
 
 
Szijj Kamilla egyik kiállított munkája
 
Plusz beüti a google-ba, de nincs weboldala, végül beültünk sörözni a Hefivel, ahol jól kilelkiztük magunkat, (ez múlt pénteken volt), a végén azt mondta, hogy ő mindig türelmes az ilyen női lelkizésekkel kapcsolatban, ezt nem értem miért jegyezte meg, (nyilván mert az ellenkezőjét gondolja), mert a lányával is mindig ezt szokta csinálni (akivel össze fog ismertetni) és neki ezek tetszenek.
 
     Elmeséltem neki, hogy mindig pórul járok a pasikkal és nagy megdöbbenésemre azt mondta, hogy szerinte én azt csavarok az ujjam köré, akit akarok. Ezen meglepődtem, és mondtam, nem értem miért gondolják rólam ezt az emberek, mert mostanában olyan jól nézek ki? Az nem jelenti azt, hogy jól vagyok és minden jól megy. De az Angelika barátnőm és Enikő is nagyon meglepődtek, amikor elkezdtem nekik keseregni szerencsétlen életemen. Az Enikő egyenesen hülyének nézett.
- Most komolyan, nem mondod, hogy neked ez probléma?
   Amikor a Gödör előtt ültünk és pont egy jó csajt bámultam, már vagy fél órája, teljesen lenyűgözött, akiről kiderült, ő a Hámori Gabriella a legnagyobb meglepetésemre, éppen egy férfival kerülgetett intim viszonyba, látod, mondom, milyen jó neki, ő sokkal boldogabb, mint én, most összejön azzal a pasival és minden megoldódik, boldog lesz. Az Enikő teljesen ledöbbenve nézett rám, az írónőre, akit ő tisztel a szövegei alapján, ő fog táncolni rá (mármint hogy a szövegeimre a közös projektünkben, vagy performál vagy mit csinál), szóval vele csinálom a performanszt is a szentendrei performanszfesztiválra, nem mondod, hogy te ezt így gondolod. És Angelika is ezt írta nekem egyik chatezés alkalmával: hogy azt hitte a szövegeim alapján, én vágom ezt a témát, hogy kinek tetszem és kinek nem és hogy megszerzem, akit akarok. Én meg azon vagyok ledöbbenve, hogy akik inkább a művészi oldalamról ismernek, azok ezt gondolják rólam, hogy én egy öntudatos, célratörő és magabiztos nő vagyok.
 
    A másnapok. Rettegek a másnapoktól. Hogy reggel kidobnak, megaláznak, azt mondják ez csak ennyi, mit képzeltél, ezért úgy óvom magam okosan ettől, hogy nincsenek másnapok.  Sem aznapok, nem pasizok. Tavaly nyáron egy srác nagyon keményen kidobott másnap, (amikor a Katalin hiányban szenvedtem és amúgy is minden napom egy rémálom volt), kirakott egyszerűen csak, de a legdurvább az volt, hogy ELŐTTE elmondtam neki, hogy nekünk most nem szabad azért lefeküdnünk, mert holnap ki fog rakni. De nem, mondta, nem, ő ilyet nem tenne velem, majd meglátjuk mi lesz holnap. És mit látunk meg? A borzalmas reggeleket. Lefeküdni nem feküdtünk le, de azon kívül volt minden és másnap reggel közölve velem:
- Csak nem gondolod, hogy járni fogok veled?
Néztem rá nagy szemekkel.
-          Hát téged mindenki őrültnek tart Veronika. F. kiröhögne, Fr. (aki a volt csaja volt) pedig megölne.
 
   Ja, jó. Nagy nehezen leléptem, nem volt könnyű, mert akkoriban még előszeretettel könyörögtem a pasiknak. Bizonyára ez is az apakomplexusommal függ össze. Rosszul lettem, amikor felhívott ma az apám és nem értette meg, hogy nem érek most rá. Ötször kellett nem-et mondanom neki, miután, ettől a mentális erőszaktól, amit ismét el akart követni rajtam, simán begörcsölt a hasam és ott haldokoltam a Hefinél, a képeken látszik is, mennyire nem vagyok jól.
 
 
 
Hát ezen nagyon szomorú vagyok
 
   Egyszer csak Hámori Gabriella leült majdnem előttünk és elkezd valakivel egy óráig tartó veszekedésbe kezdeni, amiben sírt is és összeomlott párszor, persze a haja közben szépen és zseniálisan hullott az asztalra és megigazgatta, - Nem érted, nem tudom elvállalni ezt a szerepet - mondta, - ha csak rágondolok, rosszul vagyok - és zokogott. Az Enikővel egymásra néztünk és azt mondta:
- Na látod. Ő sem boldog. Neki is vannak problémái, egyedül fog ma hazamenni.
 
    Ezt már nem vártuk meg, mert mi előbb elindultunk. amikor legutóbb lelkiztem a Stocival és a Bencével is, jó fejek voltak, azt mondták, hogy ne gondoljam, hogy egyedül nekem vannak súlyos problémáim, mert mindenkinek vannak és mindenkinek nehéz. Ezt olyan jó volt hallani. Hajlandó vagyok azokat az embereket, mint említettem, akiket tisztelek, idealizálni. Mint Werther a boldog szőkéket. Hogy nekik mennyire de mennyire jó és nekem mennyire nem. De ez csak hülye önsajnáltatás. Az általam oly nagyra tartott művészekről mindig kiderül, hogy ők is emberek és leszállnak olimposzi magasságból. Ők most megértettek engem és próbáltak megvigasztalni, amikor eléggé másnapos voltam és ezért még bűntudatom is volt, persze nekem nagyon jó volt. Meg a projektünkről is beszélgettünk, amire sajnos Enikő nem ért ide. A Bence azt mondta, hogy egy barátnőjét hiába próbálta megtanítani és rávenni arra, hogy ne késsen, az mindig talált valami indokot arra, hogy késsen.
 
  Szóval az egyiptomi festőművész bemutatkozó estjére nem értem haza Győrbe, és másnap sem sikerült eljutnunk a Hefivel arra az estre, amire szerettünk volna, majd megőrültünk tőle, mert elnéztük a helyet, hogy hova kell menni. Ez Szalkai Károly festőművész bemutatkozó előadása lett volna. Negyed 7re értünk oda és a Hefi szerint miattam késtünk el, mert én túl sokáig készülődtem, én pedig annyira rosszul voltam, hogy alig tudtam menni és rögtön rájöttem, hogy aludnom kellene.
 
 Tudtam, hogy miért vagyok rosszul, mert eszembe jutott, hogy az apám lelkileg és testileg is folyamatosan megerőszakolt gyerekkoromban és ezt az erőszakot éreztem meg a hangján, hogy annyira kurvára nem érdekli, hogy én mit akarok, mit érzek, mit gondolok, csak nyomná magát rám és hogy én is ilyen voltam sokáig, ismételve rendesen a traumát.
  De nem akartam erre gondolni és hiába beszéltem meg Katalinnal, még rengeteg feltáratlan sárkány van ennek a mélyén és tudom, hogy ezért nem sikerül semmi a pasikkal. Ami, most hogy dolgozom és dolgozni fogok még többet, egyre kevésbé zavar és érdekel, mert nincs időm ezzel foglalkozni. És egyre jobb lesz, így minden egyre jobb lesz.
  Lassan álomba zuhantam a nagyszüleimnél, mert ha hazamegyek Győrbe mindig ott alszom, de előtte csináltam egy képet magamról, álom előtt:
 
 
 
Én és én (én exhibicionista módon rólam)
- Álom előtt -

Czapáry Veronika

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
veron veron 2008-07-27 13:29

Szia Dani, köszi a megjegyzéseidet. A ha hallgattál okos maradtál volna, ezt leírtam az Ilyen eygszerű-ben igen, igazad van, hallgatnom kellett volna, de nem bírtam megállni. Ez az én hibám. Fogalmam sincs, hogy te beleolvastál-e a NAPLÓMON kívül bármibe is, ami a weboldalamon van, vagy csak úgy vagdalkozol itt a szavakkal. Pl. a legtöbbet az Ilyen egyszerű című szövegemen dolgoztam, ami egy barátnőm szerint látszik is. Van amelyik naplóbejegyzésen nem volt időm sokat dolgozni, csak kétszer néztem át, bocsánat ,ert gyorsan le kellett adni. Igen, a kurva sok ember - ez tényleg túlzás. a Fogyasztót pedig arra értettem, a modern médiaelmélet szerint az olvasó is fogyasztó, bocs. A kérdés, ami engem mostanában foglalkoztat ezzel kapcsolatban, mélyebbe kifejtettem az Ilyen egyszerű-ben, de itt neked is külön megfogalmazom, például ha ELOLVASOD az utóbbi prózaversemet: http://www.argus.hu/2007_01/czapary_v.html érted hogy miről van benne szó, vagy ezt könnyebben megérted?: http://www.inaplo.hu/na/naput_2005/2005_04/079.htm. Te látsz különbséget? Légyszíves olvasd el őket és utána ítélj. Tényleg érdekelne a véleményed. A kurva sok - ért pedig tényleg elnézést kérek. Na azért szia! V

szabodani szabodani 2008-07-27 10:45

"kurva sok embernek viszont nagyon nagyon tetszik. " Szép ez a deskripció, bravúros EPITHETON ORNANS, biztosan örülnek neki. Szegény kurvasok fogyasztóbarát-regényt olvasó ember! De tudod, mit? Inkább az irodalomból élj meg, mint a pszichoterápiából! Ennyi agressziót egy "gyógyítóban" és ennyi sértettséget!!!? Vagy a kettő egy tőről fakad? Ha okos nő lennél, nem kellett volna reagálnod egyik kommentre se. Ez tipikusan a "ha hallgatsz, okos maradsz"-esete. Lehetett volna... Ennyi gondolati és stiláris silánysággal rég találkoztam. Épp ezért: SZIA!

veron veron 2008-07-25 15:53

Most mindegyik cuccomhoz be fogsz írni valamit? Figyu, ha nem tetszik, ne olvasd végig, vagy mazochista vagy? A foagysztókra való tekintettel írni számomra újdonság, mert ha egyáltalán olvastál valaha valamilyen szövegemet, prózaverseket írok, például: http://www.czaparyveronika.extra.hu/irasaim/prozavers/papir.html, és tudod az vele a baj, hogy sokan nem értik és az javasolták írjak regényt, amint már nagyon régen vagy 7 éve elkezdtem írni, mielőtt még valaki tanácsolta volna. De a regényem is eléggé bonyolult és kacskaringós: http://www.czaparyveronika.extra.hu/irasaim/regenyreszlet/furdes.html, szóval az sem biztos, hogy fogyasztó/olvasóbarát. (nekem tök mindegy melyik szót használjuk, az olvasó is fogyasztó -olvassál egy kis médiaelméletet) Valamiből viszont meg kell élni, ezért gondoltam arra, hogyha Bridget Jones naplószerűen kiadom az "ömlenségeimet", az biztos sikerkönyv lesz, tekintve, hogy neked nem, de kurva sok embernek viszont nagyon nagyon tetszik. Amióta pl. van weboldalam egy csomóan megkerestek és megtaláltak, szóval széles olvasótáborra számíthatok. Azonban tavaly az egyik "irodalmi" barátom azt mondta, naplót kiadni hülyeség ilyen fitalon, viszont manapság eléggé nagy keletje lehet a dolognak, lásd Lauramanga, a prae-s madaras nők, satöbbi, szóval szükség van női tapasztalatokra, női szemszögből. Én már tényleg 2 millió kataktert beütöttem naplónak és érdekes lehet kiadni, persze a nevek megváltoztatásával. De nem tudom. Ezek csak gondolatok. Lehet a regényem adom ki előbb, de valamiből meg kell élni és én szeretnék az irodalomból. Ennyi.