Elbóbiskolhattam, mert telefoncsörgésre ébredek – próbáld meg kinyitni a szemed! -, Berkovits Gyuri teniszezni hív, be kellene ugorni valaki helyett. Lázas vagyok, mondom, és valóban érzem, emelkedik a hőmérséklet. Kedd délelőtt, 11 óra, a Nagy Lázmérés ideje. Éjjel sikerült levinni 38,4-ről 37,1-re. Köhögés, köpködés, orrfújás, teázás, gyógyszerek beszedése, gyűlik a szemét a konyhában, gyűlik a váladék a fejemben. Tegnap este itt volt Judit, megpakolva ajándékkal, élelemmel, kedvesen, segítőkészen. Elvitte magával a naplót, számítógépbe írja, és elküldi oda, ahova kell. Egyik ősrégi kapcsos füzetembe írok, ceruzával (Eberhard Faber) : B et P Standard Price Book No. S 108. Dédnagyanyám árult ilyen füzeteket a század elején üzletében New Yorkban.
          Szerettem volna telefonba diktálni, mint egy tudósító. Rába György írta egyik versében, hogy tulajdonképpen minden író haditudósító. Még sosem tudósítottam?! Harctérről, vagy az ausztrál bajnokságról. Szép Ernő módjára tudósítok arról, hogy éppen ülök az ágyban, teát kortyolgatok, orromat fújom. Nem tudom, megéri-e. Mire megyek vele? Tegnap este felhívott Rácz Péter (ő is kínlódik a köhögéssel), Földényi Laci, a lányom [holnap (utó)vizsgázik Szegeden]. Én senkit sem hívtam. Felhúztam az ágyneműt, miután Judit elment, új pizsamát vettem fel (anyámtól kaptam tavaly ősz elején, most jött el az ideje, hogy használni kezdjem), pamut, meleg.
          A szoba nyugodt, csendes. Besüt a nap. Engem ráz ki a hideg! Az összes takarót magamra terítem. Nyugalomban a tinta, szép nyakú üvegében (Barnás Feritől kaptam karácsonyra), az írógép (Continental 430-as Kelényi Bélától kaptam 1997 karácsonyán), pormacskák a parkettán, Krúdy-kötetek a polcon. Nincs erőm felkelni, hogy kihegyezzem a ceruzát, eltompult, nem készültem fel, csak egyet hoztam ide az ágyba. Gondolom, jó mulatság lesz ezt olvasni, képernyőn, számítógépen… Dadogó ceruza, de lehetne kihagyó, krákogó tollbetét (ahogy Cyprian barátom fogalmazta), ezt az egészet – persze csak a felületét – így-úgy leírja, írja:
          Régi rezsón melegítek vizet a konyhában. Csillag Ilona (volt anyósom) telefonál. Kilencvenhárom éves! Fel szokott néha hívni. Vera, a lánya, 25 éve New Yorkban. Minden napra egy kilencven évest! Nem beszélve Öcsiről, aki azonnal betölti a kilencvenet, társam a teniszben, mindnyájunkat megszégyenítő módon. A nagy Öregek! Ne menjenek el! Ne hagyjanak itt!
          Nehezen eszem meg egy joghurtot, kanalazgatom, nem ízlik, de kell valamit enni.

Györe Balázs