Szívesen csupán esőzések után és akkor is többnyire késő éjszaka járom a Tevere partját, hogy begyűjtsem azokat a szétroncsolt óriásplakátokat, amelyeket napközben kinézek s lopásra alkalmasnak ítélek. Általában kora hajnalban ragasztják föl a falakra, oszlopokra, buszmegállókra, különböző méretű és többnyire elképesztő találékonyságra utaló helyekre felszögezett táblákra a csodaszép és friss színű, amúgy mindenféle stílus szerint készült, vizuálisan egyre-másra meglepetést okozó hirdetményeket – s apró, sötét bőrű, délies kinézetű férfiak. Többnyire a választási és a filmplakátok vonzanak, de akadnak köztük élelmiszert (paradicsom, alma, sajt!), italt (vodka, citromlikőr, ásványvíz, alkoholmentes sörök) és pazar képzőművészeti eseményt (Majakovszkij, Málevics, Pompei) népszerűsítőek is, amelyek megfelelően attraktívakká alakulhatnak. Napközben e plakátok átváltoznak, azt azonban nem tudom, kik is működtek közre abban; cellulózsávokat szakítanak le róluk, kikaparják a szépséges arcú, ideálisnak állított testű, kecses mozdulatú személyek arcát, tengerkék szemét, ilyen-olyan betűket, jeleket, üzeneteket fújnak festékkel reájuk, késsel szabályos háromszögletű darabkákat vésnek ki belőlük, új és újabb papírrétegek borulnak egymásra, feliratok kerülnek hol ide, hol oda, hogy szürkületre néhány centi vastag, guanólepény-szerűen összetapadt felület jöjjön létre, amelyek közül aztán szabadon válogathatok. Rómában számomra mindig ez a leginkább vonzó.

Az európai óriásplakát előtti korban - figyelmeztet egyik reám figyelő, kedves emberem - ez úgy volt, hogy a pártok kölcsönösen leragasztják egymás plakátjait. Ez kb. olyan súlyú, jelentőségű cselekmény, mint a háborúkban a tömeges nemi erőszak: célja az ellenfél teljes megalázása. A kampánycsend miatt, aki utoljára ragaszt le, annak kinn marad a plakátja a választás vasárnapjáig. Aki ellenben rosszul választ időpontot, hiába plakátol egész éjjel, reggel akár egyetlen plakátja sincs kinn az utcán. Szó ami szó – én ilyen felülragasztott, meggyalázott, egymásra fektetett és megroncsolt plakátok kollekciójának a híve vagyok. Ugyanis: a közös tett mutatkozik meg általuk.

A kollektív mesterremekeket pedig gyűjtöm: azokat, amelyeken az, aki ugyancsak kollázsokat készít, amikor megalkotja a világot, azaz maga az Isten sem igazodik ki, ugyan ki és mit is teremt abban. A grafikus, a nyomdász, az utcagyerek, a félnótások és kóbor diákok, a céltalanul lődörgő nevenincs emberek, a pék, a biciklis, a tanár, a buszsofőr, a koldus és a virágárus együttese hozza létre azokat, majd megcibálja a kíméletlen természetű szél, kifakítja a perzselő, Földhöz már nem illő napfény, elmállasztja a savban gazdag eső, lekaparja a kóbor macska – és végezetül fölfedezek és meglátok.

Amúgy akadnak plakátok, amelyeket vannak, akik nem látnak: érdekes mintázatokat alkot, amikor az óriásplakátokat rosszul, elcsúsztatva ragasztják fel; egy ilyen az a pöttyös ábra, amelyet a színtévesztés felismerésére használt képek technikájával hoztak ki, a kilencvenes évek végén. Csakhogy ezt - a színtévesztők nem tudják elolvasni. Ezért aztán felbukkan köztük, amelyiket fordítva, fejjel lefelé ragasztottak ki, már ha a plakátragasztó színtévesztő volt. Én kifordított tekintetű színtévesztő vagyok: a plakátok másik, nem szokványos oldalát érzékelem.

Talált művek ezek az ép, nagy szaktudású mesterek teremtette vizuáliákból visszabontott, szétrombolt, elpazarolt roncsok, ámbár az életük gyorsabban zajlik, mint a közönséges dolgoké. Futó felhők, gyorsan romboló földrengések, megomló hegyek ezek. Romló anyagból készülnek. E dekollázsokban az ember, az emberi technika és az időjárás együttesének hatása érzékelhető – úgy sejtem, éppen akként, mint bármelyik más, régóta létező és máig megmaradó civilizációs produktumban  Mondjuk a Szunion-foki Apolló-templom antik romjai hasonlóak: azt két évezred turistáinak buta vésetei, hivalkodó feliratai borítják el. Mondjuk a balatonalmádi strand előtti platánok törzsein legalább fél évszázadnyi ember szerelmeit látom-olvasom-élem meg. Mondjuk a pekingi hutongokban ugyancsak a középkor, az újkor és a legújabb kor papirosainak darabjait fedezem fel. Egyidejű mindig, itt vagy ott is, ez a világ: az én időmmel azonos az övé is.

Utóbb a tépett – ahogyan a francia művészek mondják: hasított – plakátok fényképezésére is szakosodok, hogy nem marad elegendő helyem a friss szerzemények tárolására. A fényképekké váló plakátalapú felületek, vélem, újabb eszmétől gazdagodnak, s a sokszorozódás lehetőségét vetik fel.

Athén, Bécs, Velence, Koppenhága, Prága, Barcelona, Marrakesh, Brüsszel, Ciprus, Pozsony, Budapest, Kréta, Málta, Peking, Oslo, Bangkok, Strasbourg és más sokplakátú, sokfeliratú, sokrajzolatú, sokolvasatú, soklátványú, erőszakos városok előtt Róma a legfőbb, az originális forrásom, gyűjtőszenvedélyem pedig határtalan. Róma nem más, mint több mint két ezer éve dekollázs-város. Amíg tehetem, Itália centrumában, a római magyar Akadémián húzom meg magamat, nappal szövegesedem, éjjel pedig járom a számomra kedvezően setét belvárost, s hol szagos rendőrök igazoltatnak, hol késekkel-sikolyokkal villogó verekedésbe kerülök, hol a palicsi, komoly szavú, billentett fejű költővel egyetemben ipari kamerára rögzítik falpapír-feldolgozó tevékenységemet. Amikor nem művelhetem Rómát, Veszprémet dokumentálom. Avagy a Veszprémből elvezető utakat. Pécsre, Budapestre, Debrecenbe, Szegedre.

Amolyan biológiából kikopó, a gondolkodás alakzataival már művelődéstörténészként foglalkozó kutató-író ugyancsak érdekelt vagyok annak látásában, rögzítésében és leírásában, hogy miként tudnak jelen lenni világunkban a képek, és miként a szavak. Hogyan is történnek ezek együtt? Léteznek esetek, amikor a kép és a szó sem elemeiben, sem szövegében, de még mindezek olvasási módjában sem különíthetőek el, sem pedig nem érdemes elkülönítésükre törekedni, hiszen éppen az a fontos bennük (legalábbis a mi európai itteni jelenlétünkben), ami a közös, ami az azonos. A látott szavak és a kimondható képek együtt élése mifelénk, ahogyan az mostanság történik, azt hiszem, korszakunk legfontosabb jellemzőinek egyike.

Ha tudok a világról valamit is, azt a dekollázsok révén tudom.