hirdetés

Dogville-ban

2013. augusztus 6. - Vörös Postakocsi

Egyszer még, kábé egy éve, átpörgettem, néhány jelenetet néztem vissza, amikor a legutóbbi könyvhétre megjelent könyvemen dolgoztam. Dogville példázata lenyűgöz azóta is, megértettem, hogy ezeket az embereket gyerekkorom óta ismerem. Itt is körülvesznek. A hely is az. Ha Debrecenre gondolok, Dogville-ra gondolok. - A Vörös Postakocsi naplóját keddről Borbély Szilárd jegyzi.

hirdetés

Lars von Trier zseniális filmét évekig akartam megnézni, de mindig lemaradtam róla. Akkoriban születtek a lányocskák, kicsik voltak, nyűgösek voltak. Azóta nem is jártunk moziban. Azóta sem szeretek filmet nézni. Kevés filmre tudok úgy emlékezni, hogy érdemes volt megnézni. Még kevesebb az, amelyet szívesen újra megnéznék. Menthetetlenül egy régi világhoz tartozom. Nem szeretem a képeket, túl sok van belőlük. Be kell csuknom a szemem. Még szerencse, hogy rövidlátó vagyok. De Lars von Trier filmjét, amikor néhány éve megnéztem, sok mindent megértettem. Egyszer még, kábé egy éve, átpörgettem, néhány jelenetet néztem vissza, amikor a legutóbbi könyvhétre megjelent könyvemen dolgoztam. Dogville példázata lenyűgöz azóta is, megértettem, hogy ezeket az embereket gyerekkorom óta ismerem. Itt is körülvesznek. A hely is az. Ha Debrecenre gondolok, Dogville-ra gondolok. Azóta a leveleket is így keltezem: Dogville, 2013. augusztus 6. Ma dobták le Hirosimára az atombombát. „Ha van hely a világon, amely nélkül boldogabb volna a világ, ez az." Lehet, hogy nem pontosan idézem. A befejezés csodálatos, a párbeszédtől a kocsiban. 

A hőség már éjszaka sem enyhül annyit, hogy az éjszaka igazi megkönnyebbülést hozna. A reggel hamarabb jön el, mint szeretném. Félébren alszom és már néha álmodom is, pedig nem szoktam. Forgolódom napfelkelte előtt, mert érzem, hogy újra melegszik a levegő. 5.25-kor kél a nap, de én már 5 előtt ébredezem. Már nem alszom, de még nem vagyok ébren. Téblábolok ki, a folyosón már ott vár a cica. Kroi a neve, de nem hívom így. Kroy, így jobban fest. KRoy, hisz király. Kiejtve Károly. Végül is hívhatnánk így. Egy fél évig fiú volt, de a lakásban nem bírná egy igazi kandúr. Márpedig Károly egyszerű falusi macskának indult. Az apja ismeretlen. Mindig csak az anya a biztos. A lányocskák kényszerítették ki. Nekem nem volt ellene semmi kifogásom, de falusiként szerintem nem természetes, hogy macskát házban, lakásban tartsunk. Aztán a macska egészen új rendet teremtett. Falun az állatoktól távolságot tartottunk, ez önvédelem is volt. A macskán látom, hogy egy állat is milyen felfoghatatlan. Titokzatos csoda, tele rejtélyekkel, az emberi elme nem tud mit kezdeni vele. A macskában eleve van valami fenséges. Megértem az egyiptomiakat, egy állat isteni. Károly is az. Kinyitom neki az erkélyajtót, mert jelzi, hogy ki szeretne menni. Kellemes most még a levegő, a kávéval kimegyek hozzá. Az erkély peremén egyensúlyoz. Egyszer már elvétette a lépést, két emelet zuhanást túlélt. De akkor még csak három vagy négy hónapos volt. Könnyű cica a mostani súlyához képest.


A lányokat megreggeliztetem, mert Ági már elment, mire felkelnek. Egész nyár gyerekfelügyelettel telik. A táborok megfizethetetlenek és tízből kilenc becsapás, mert nem azt adja, amit ígér. A koszt csapnivaló. Az iskolákat bezárják, közpénznek turós a háta. Kelet-Európa még mindig csak a paraszti nagycsaláddal élhető túl. De nekünk nincsen ilyen nagycsaládi védőhálónk. Ahogy mondani szokták, akkor így jártál. Ez van. Amíg a reggelit készítem, közben a Mummin völgy mesét nézik a lányok. Felfigyelek rá, hogy ez ugyanaz a stílusú narrátorszöveg, amilyen a Dogville-ban is. Finom, kicsit elemelt, archaikus szavak, választékos kifejezés. A nyugodt férfihang a Dogville-ban sem ismeretet közöl, hanem mesét mond. Példázatot formál a szavakból, súlytalan és könnyed hangokba csomagolja a döbbenetet és a rettenetet.
Reggeli után a be kell szaladnom Ágihoz a munkahelyére, mert nincs pénzem, tejet kellene vennem a lányoknak a piacon Nagyné & Kisfiainál. A boltban kapható dupla annyiba kerül és semmi köze a tejhez. Volt tehenünk, fejtem tejet, emlékszem az ízére. Nem akarom, hogy azt a löttyöt igyák a lányocskák, ezért a kánikulában elbiciklizem inkább minden nap a Kispiacra. De most útba kell ejtenem a Parkerdőt. A Székelyek terén haladok át, itt vannak az írók. Arany szégyenkezik a tér szélén, Krúdy, odébb Fazekas, Móricz, a túloldalon Szabó Lőrinc, Gulyás Pál, egyéb jelentéktelen írók, valami Ady is. Csupa székely, na. Épp bontják Termálfürdő oldalát, megcsodálom a kis Poclaint elmenőben. Ketten nézik, hogy a harmadik dolgozik. Amikor észreveszik, hogy fényképezek, a kis Poclain felém fordul, markoló kanalát, mint egy figyelmeztető ujjat, magasra feltartja. Jobbnak látom, ha lelépek.


A tó tragikus állapotban van. Nem bírja ezt a kánikulát. A tavi rózsák virágoznak, de az egész lehangoló képet mutat. A közepére valamit táblát tettek, messze, bent a kis tavacska közepén, ameddig nem látok el. Inkább lefotózom, rázúmolok. Otthon majd elolvasom, ahogy a turisták szokták. Pedig nem is vagyok turista. Vagy mégis? Olyan bizonytalan vagyok mostanában. Vagy nem? 

Amikor lekötöm a biciklim, látom, hogy a mellettem lévőnek lapos a kereke. Tök lapos. Jobban megnézem, akkor veszem észre, hogy ez épp az Ágié. Basszus. Venni kell belsőt is, hiába ragasztom meg a régieket, minősíthetetlen a minőségük, és újabb lyukak keletkeznek. Így van ez. Lehetne akár egy példázat is. Be kell mennem akkor a Kispiac mellett a Praktikerbe is. Csak pénzre kell szert tennem. Remélem, Áginak van. Aztán irány Nagyné & Kisfiai Kft. Az egykori Tanácsköztársaság úton haladok Dogville központja felé. Az egykor Stoppos szobornak nevezett vörös katona szobrát még ma is látom, pedig már csak a helyét jelző járdasziget maradt meg. A katona a jobb kezében tartott szuronyos puskát emelte magasba. Jobbján volt a szovjet parancsnokság operatív törzse. Két házzal mellette laktam, este 10 után kezdték a rádióadást, akkor minden tranzisztoros készülők egy ideig oroszul sugárzott. Már az sincs meg. Ahogy a csodaszép István gőzmalomból se maradt semmi.


Pedig meg lehetett volna menteni, átfunkcionálva az épületet. Tégláit állítólag Dániában értékesítették, nem egészen tiszta ügymenet keretében, a városi pletykák szerint, mert egyébként príma, százötven éves téglák voltak. Lars von Trier hazájában, ha lehet ezt így mondani egy Dániáról. A helyén épült felvonulási épület emeletén, mielőtt bemennék a Praktikerbe, a fejem fölött egy kinagyított, színezett képeslapra leszek figyelmes. Megtorpanok, mert az épület ismerős. Ja, igen, tudom már! Mindig megcsodálom, ha a Hal közben járok. A kevés, még romjaiban is gyönyörű épület. És itt még új. „Városi vízgyógyintézet és fürdő." Ebben a kánikulában most oda vágyom vissza. Na meg a múltba, egy másik városba és egy másik országba. Amelyet még nem kellett Dogville-nak hívni. 

 

Borbély Szilárd


 

Vörös Postakocsi

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
Apafi Apafi 2013-08-08 12:13

Azért ezek a rövid kis mondatok mintha nem TB-ra hajaznának. Amúgy van benne valami.

karcsibácsi karcsibácsi 2013-08-07 19:19

"Ha Debrecenre gondolok, Dogville-ra gondolok." Lars von Trier + Thomas Bernhard = nyerőgép. Figyeljenek már fel a tisztelt néptársak, hogy a fél magyar irodalom Thomas Bernhard szája ízét keresi. Ami pálláshoz vezet, vagy herpeszhez. Antibiotikumot a Bernhard bacira!