Dojczland

2009. január 31. - Kiss Noémi

Este még elmentem egy társaságba, Katharina hívott el minket, hogy megnézzük Kincses Réka filmjét, a Balkán bajnokot.

Vége a nyugalomnak. Az alkotóház megtelt fiatal fordítókkal, egy hétig lesznek itt és egy szemináriumon vesznek részt, egész nap dolgoznak az egyik teremben. A vezetőjük szigorú francia hölgy, kontya van, nagyon sokat cigarettázik és sajtos-lekváros kenyeret reggelizik. Délben és este együtt főznek, úgyhogy én nem tudom elkészíteni az ebédet, nem is baj, dolgozom egész nap a szobámban.
Késő délután Olaf jött ki hozzám, egy vörös hajú, észak-német lengyel fordító, aki laza és vicces történeteket mesél, de csak dicsérni tudja a leszbikus kiadókat, ők a legszigorúbb lektorok. Felkér, hogy írjak a balatoni endékásokról egy lengyel folyóiratnak, a polenplusnak. Aztán jön a meglepetés. Kapok tőle egy könyvet ajándékba, Andrej Stasiuk legújabb műve, az a címe, hogy Dojczland. Este elkezdtem olvasni, nem hosszú, de nagyon szellemes könyv a németekről, bátor és elég sok igazság sorakozik benne. Stasiuk a lengyel irodalom ügyeletes sztárja, ezért körbelihegik a németek, több száz felolvasóesten van túl. És több száz német hotelen. Elfáradt. Stasiuk szimpatikus, nagydarab mellkas, megfelel a kelet-európai sztereotípiáknak, iszik és mélabús. Sokat nosztalgiázik a régi Európáról. Jól bekajálták őt Hamburgban, Lipcsében, Freiburgban és Hannoverben, vagyis mindenhol. Ahelyett hogy hálás lenne, kivesézi a merev és teátrális német mentalitást. Az állandó intellektuális kényszert, a múltfeltárás rögeszméit, a németek örökös lelkiismeret-furdalását, de ezt is olyan szipatikusan teszi. Kis könyvecskéről van szó, de rég olvastam ilyen egyszerű és szellemes mondatokat.
Este még elmentem egy társaságba, Katharina hívott el minket, hogy megnézzük Kincses Réka filmjét, a Balkán bajnokot. Kincses Elődről, a rendezőlány édesapjáról szól, Marosvásárhelyen. Régóta meg szerettem volna nézni. Személyes dokumentumfilm, a nyelvet ismerem, számtalan ilyen film készült a kilencvenes években Németországban, de Réka filmje tényleg megérint, a romániai forradalom idejét idézi fel egy magyar családban, ahol az apa politikai szereplő lett, de képtelen a kompromisszumokra. Kudarcot vallott, vagy félretették, mindkettő lehetséges. Erős, drámai jelenetek sorakoznak, heves családi viták, szuper az anyafigura. Szellemes és szívfacsaró képsorok. A politikai (hazugság) egy végtelen perpatvar, teljesen behálózza az intim életet, az érzelmeknek nem marad hely. Két generáció kiabál egymással, valódi harag nélkül. Réka a filmmel elindította a lavinát.
Aztán megérkezik Réka, itt él Berlinben. Jó nagy vita lesz a társaságban, két idősebb úr (Totok, a bánáti író, és egy nyugatnémet, aki hazahozott autóval) nem tudják megérteni ezt a nyíltságot és bátorságot. A forradalom szerintük nincs elég alaposan bemutatva a filmben, feleslegesek a magánjelenetek, a szekuval sem lehet így vagdalkozni, Réka legyen már óvatosabb stb., stb. A feszültség nem csendesedik, egyáltalán nem értjük meg egymást. Gratulálok Rékának. Hazamegyünk.

 

Kiss Noémi