FÖLDIKUTYA. Ennek a történetnek a kezdete a Csendes Toll (név) születése előtti időkbe vezet.  Így Cs. T. még nem ismerhette későbbi barátját sem, Krulik Zolit. Akkoriban egy Jász Attila nevű ismeretlen kortárs szerző Xantus Jánosról írt indiános történeteket. Az egyik első ilyen darabot a prérikutyáról fogalmazgatta. Nálunk földikutyának hívják, és vele (Spalax Lencodom), az ő jellemzésével kezdődik Krulik Zoltán kötete. Mindez mellékes is lehetne pillanatnyilag, de nem az. Néhány napja Csendes Toll – az egyik utolsó vidéki indián főnök – ment ki a tipije elé átvenni Krulik Zoltán cédés verseskönyvét, amit a mai estére küldött a nyomda a szerzőnek. Ahogy a teraszra hordja fel a három doboz könyvet, valami szokatlant vesz észre. A roppant szűk előkertben – Cs. T. világokra és virágokra nyíló ablaka előtt - egy kisebb fajta földpiramis emelkedik. Cs. T. lerakta a könyveket, és elkezdte megkeresni vicces kedvű zeneszerző-költő barátját a kertben. Nem találta sehol Zolit, pedig saját mini-Édenének bokrait is rendre átkutatta. Ezek szerint csak egy óriási földikutya lehetett – állapította meg  Cs. T. gyerekeivel egyetértve –, mert gyakran látták kirándulás közben földhalmait, na de ekkorát… Mindenesetre elgereblyézte szépen, így visszakényszerítette a földikutyát – remélhetőleg – Zoli verseskönyvébe.


MOZI, MOZI, MOZI. „…ha behunyom a szemem, indul a mozi…” Hallhatjuk – a gyerekkorunkból ismert tapasztalat megzenésítését – a Makám együttes legutolsó felnőtt lemezén. Miről is van szó? Az ember – alapvetően - nem tud Más lenni, bármit csináljon is, mint amilyen egyébként. (Ha hitelesen és tisztességesen csinálja a dolgát.) Ahogy Krulik Zoltán se… tud Más lenni, mint önmaga, bármit csináljon is. Most épp egy verseskönyvét mutatom be (íme!), egy vékonyka kötetnyi verset dédelgetett – a szíve fölötti polcon, foszladozó papírlapokon – már évtizedek óta. Valamikor – az archaikus ködbe vesző lassú időkben – még Petri Györgyhöz hordta/küldte ezeknek a szövegeknek egy részét, aki biztatta és javítgatta, irányította ezeket a verseket. Jóval később Mártonffy Marcell, egykori pannonhalmi szerzetes és tanár, ma kitűnő irodalomtudós baráti segítségével rendezgették sorba ezt az üdítő mennyiségű verset.

szemcsés vetítés
hajnal van még homály
redőnyrés árkain
vonalból sík világlik
pontból táguló sugár

Íme a kötetcímadó vers teljes terjedelmében. Legolcsóbb mozi a címe. Nekem valahogy ez nagyon kedves cím, olyan mándys. Az ember (ugye) alapvetőn nem tud Más lenni, mint ami. Mint aki. De. Ahogy a korai, instrumentális Makám zenéje nagyon más, mint az elmúlt évtized énekelt, sikeres felnőtt és gyerekdalai, ahogy a – folyton készülő – Petri-dalok mások, vagy ahogy a legújabb – ma is hallható – RobinZon KruZo-dalok álcsehtamásossága nagyon más. Teljesen eltér mindettől a versíró, Krulik Zoltán írói énje. Mégis, a zenész-én, a zeneiség, a sajátos ritmus ott van még a szabad- vagy prózaversekben is. Ezért is kerülhetett egy Makám-cédé Zoli (kötetének) hátsó füle mögé, a kontraszt-azonosság miatt.


ÉGIKÉK. Eredetileg Égitél volt, és mészfehér színű. Olvasom, miért:

bunker hűvöse,
hol nap, se éj –
vasrácsok célkeresztjén
angyal, ha átsuhan –
osszáriumban égitél,
sosincs tavasz –
üreges-meszes koponyák,
hol a velő,
melyik porszem az?

És aki nem a pannonhalmi bencésekhez járt, s nem tudná, mi is az az osszárium, annak magyarázatként idemásolok egy friss Krulik Zoltán-interjúrészletet: „A kápolna alatt van most is a bencések temetkezési helye. Akkor még megvolt az osszárium, egy fehérre meszelt, búbos kemencére emlékeztető építmény az oldalán két lyukkal. Az egyikben égett a gyertya s a másikon kukucskálhattunk be. Amikor nem volt már hely, a legrégebbi halott csontjait ide szórták, majd leöntötték mésszel. Első magyartanárunk, Sámson Edgár atya temetésén énekeltünk itt a kriptában. Ma már nincs meg ez a csontház, vagy csonttemető.” (Az idézet és a reklám helye az Új Forrás idei, novemberi számában található.) Ez már a kamaszkor dokumentuma, és sorban jönnek a versek által (is) a csavargások helyszínei, a belső utazások, szellemi kalandozások labirintusai. Rengeteg szálon indulhatunk… De hova, merre tartanak valójában Krulik Zoltán versei? Kelet vagy Nyugat felé, japános formától az antik időmértéken át a krulikos lüktetés felé? És hova, merre tart a versei által Krulik Zoltán? „Hazafelé”? Kérdezhetjük viccesen vagy épp halálkomolyan egy másik Makám-dal refrénjével. Az emlékek, a régi, tatabányai Szabadság mozi (akár szimbolikus konkrétságával) már nem létező széksoraiba? Vagy az Égi Kék, magyarul: Yanna Yova, a Birodalma felé? Nem tudhatjuk. Egy biztos, a JövőNagy Bolyongó itt van most, személyesen és könyvtestben is, így köszöntsük mindkettőjüket egy pohár (ha már ez a kedvenc itala:) tüzes vízzel. Isten éltesse hát az éppen hatvan éves kitűnő zeneszerzőt és újszülött, az Új Forrás Kiadónál megjelent első könyvét!

Uff, Testvéreim!

Csendes Toll beszélt

*Elhangzott 2011. nov. 12-én, az Új Forrás folyóirat- és könyvbemutatóján Tatabányán, a Segítő Kéz Alapítvány kisközösségi házában, Krulik Zoltán 60. születésnapja alkalmából.