hirdetés

Egy boldog nap folytatása

2008. május 21. - Reményi József Tamás

Nem emlékszem a lakásra, nem emlékszem az akkori Nádasra sem, egykorú fényképeken látom, milyen volt. Mintha nem lett volna ablak abban a helyiségben, de nagyon jó volt üldögélni együtt, akár egy dobozban, leginkább arra hasonlított ez az érzés, mint amikor kiskoromban a nagyasztal alá rejtőztünk a szomszéd gyerekkel.
hirdetés

Ezerkilencszáznyolcvannégy január tizenkettedike, csütörtök
 
Délben Nádas Péternél a Várban [Tárnok utca]. A Nézőtér tiszteletpéldánya. Annak idején még én rendeltem meg tőle a JAK-sorozat számára. Most éppen a Könyvvilágnak [Zentai Péter] írok róla kis ajánlást. Megköszönöm a mozgósoknak adott díját. Nádas: nem begubózni a múltba, túllépni, dolgozni.
 
     (A díj Alapító Levele itt van a számítógéphez – korábban az Erikához – legközelebb eső könyvespolc oldalára rajzszegezve. Látom minden nap. „Ezerkilencszáznyolcvanhárom november harmincadikának estéjén, órákkal azután, hogy a Mozgó Világ szerkesztőségének utolsó munkanapján megtartott búcsúdélutánról hazatértem, s bambán heverve ágyamon, éreztem, ennek a délutánnak a benyomásai emlékként jó sokáig ki fognak tartani bennem, úgy határoztam, hogy egy díjat alapítok.” Minden szerkesztőtársam kapott ilyet külön-külön legépelve, oklevél vastagságú papíron, egy-egy Nádas-fotóval kedvesen ünnepélyesebbé téve. „Nevezhetném (…) fájdalomdíjnak, amely az értelmesen és következetesen elvégzett emberi munka szép és természetes fájdalmát, mint a lehetséges érzelmek egyik leghasznosabbikát honoráló díj, s így végül is örömdíj.” Nem emlékszem a lakásra, nem emlékszem az akkori Nádasra sem, egykorú fényképeken látom, milyen volt. Mintha nem lett volna ablak abban a helyiségben, de nagyon jó volt üldögélni együtt, akár egy dobozban, leginkább arra hasonlított ez az érzés, mint amikor kiskoromban a nagyasztal alá rejtőztünk a szomszéd gyerekkel. A Nézőtér rendelésére sem emlékszem, de arra igen, hogy a József Attila Kör addig három kötetet megért sorozata nagy nehezen ezzel a könyvvel folytatódott, s valóban írtam róla a MEKEKE Zentai Péter László szerkesztette lapjába, két másik Mozgó-s ember recenziója közt  (Kenyeres Weöres-monográfiájáról Alexa írt, Bojtár Kelet-européer könyvéről Balassa; mozgalmas hely volt akkor a Könyvvilág…) Nádassal volt később közös munkánk (túlléptünk, dolgoztunk), a Filmvilágnál is, a Magyar Naplónál is. Utóbbi szörnyűségeiről például nem tudnék részletesen beszámolni, lázálom volt az 1990-es év, én főszerkesztő voltam, ő főmunkatárs, amikor végső elgyötörtségben már mindent rosszul és főképp erélytelenül csináltam, szó nélkül elengedtem a kezét. Ezt azóta sem beszéltük „ki”. Telefonok, persze, munkaügyben. Gombosszegre elautóztunk egyszer Gy-vel, megálltunk egy magaslaton, látni véltük Pétert, amint tesz-vesz a kertben, de nem mentünk be, nem akartuk zavarni. Azért húzódott oda a Tárnok utcából, hogy békéje legyen. 
 
     Este foci Czakóék mellett, az iskolai tornateremben. Esterházy, Zalán, Gellért Kis, Szakály, Szabados. Az ember rúgja a gólokat.
 
     (Ez nyilvánvaló túlzás. Lassan és gyámoltalanul, noha nagyon lelkesen fociztam, Szabados – aki viszont pazar ritmusérzékű játékos volt – néha szelíden megkérdezte, miért lépek hátra, ha az ellenfél és közém kerül a labda. Czakó Gáborék a Huba utcában laktak, isten áldja meg a házi tésztáikat, a mellettük lévő iparitanuló iskola udvarán vagy termében, később  a Tromoson játszottunk minden héten. Még sokáig. - „Gergely András Mozgó-utód-lapja”. Ezt a meghatározást nyilván sokkal nyersebben kellett volna érteni, mint ahogy én érteni véltem még ezerkilencszáznyolcvannégy január tizenkettedikén is. Már tényleg nem mi vagyunk a Mozgó, csupán utódai lehetnénk önmagunknak, s azzal is csak hitegetnek, hogy fokozatosan, minél kevésbé feltűnően csapolják le a reményeinket. Nem lehet a szerkesztőcseréket visszaalkudni „bővítésre”, mint ’81-ben, valóban csak csere van: végleges cserével nekünk kell kiállnunk, a szerkesztőgárda (és a meghatározó szerzői kör!) folytonosságának bármilyen név alatt vége szakad. Nem tudom, mikor józanodtam ki végleg, de soha többé nem írtam naplót.)
 
     Rég nem járok se focizni, se focit nézni. Nemcsak a Huba utca nincs már, de az Üllői útra sincs értelme kijárni, ahogy Tarjánnal több mint húsz évig tettük. Még Zalaegerszegre is letrabantoztunk Fradi-bajnokságot ünnepelni. Most, hogy a mai penzumot befejeztem, a BL-döntőt nézem. Népsport-stílben: jó iramú, helyenként színvonalas találkozó, vezette Michel (közepesen). Ez nem igaz. Igazán nagy csapatok elképesztő küzdelme. De nincs hozzá közöm.

Reményi József Tamás

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.