hirdetés

Egy csók a jobb fülemre

2008. április 24. - Gács Anna

Ágyba viszem ezt a narratológiai tanulmányt. (És ezt mindjárt be is nevezném „a literanaplók történetének legerotikátlanabb mondata” pályázatra.) Arról nem is beszélve, hogy este sokáig szoktam dolgozni, a hét többi napján napközben vagy egyetem van, vagy Miki, tehát teljesen jogos, hogy ezt az időt használjam alvásra. És különben is szarok a jogra. Aludni akarok. 
hirdetés

     A csütörtök mindig a kritikus nap, tetőfokára hág a fáradtság, meginog az erkölcsi tartás. Szinte minden engedményre hajlandó vagyok egy lopott óra alvásért, tulajdonképpen az egész napom azzal telik, hogy alkudozom. Magammal. Ilyenkor nincs órám az egyetemen, pénteken viszont előadásom van – épp ezért van előtte a szabad csütörtök: készülni. Direkt így találtam ki. Az alapelképzelés szerint ilyenkor könyvtárba megyek, de hát ha jobban meggondolom, butaság volna utazással elpazarolni másfél órát. Minden anyag itthon van. Mindjárt hozzá is látok. Előtte éppen csak ledőlök egy kicsit. Nem, nem is előtte, hanem közben, hiszen nem aludni fogok, hanem olvasni. Ágyba viszem ezt a narratológiai tanulmányt. (És ezt mindjárt be is nevezném „a literanaplók történetének legerotikátlanabb mondata” pályázatra.) Arról nem is beszélve, hogy este sokáig szoktam dolgozni, a hét többi napján napközben vagy egyetem van, vagy Miki, tehát teljesen jogos, hogy ezt az időt használjam alvásra. És különben is szarok a jogra. Aludni akarok. 
     Ma reggel a szokásos alkudozást későbbre halasztotta az NKA-s sajtótájékoztató, ahol másfél órát ültem szó nélkül, gépiesen nassoltam az aprósüteményt, aztán leléptem. Délre itthon voltam, ettem, fél óráig tanulmányoztam az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján résztvevők fényképeit, mert szombaton szereplek majd velük egy beszélgetésen. Az volna a minimum, hogy felismerjem őket. Elővettem a holnapra esedékes tanulmányokat. Egy szó és kép viszonyáról szóló magyar és egy képregényről szóló angol nyelvű tanulmány lett a párnám. 
     Háromnegyed négyre mentem a bölcsődébe, túrórudi-vétel, játszótér, odajött a mamám, hogy hazamehessek dolgozni. István hazaért már a könyvfesztivál megnyitójáról, este együtt megyünk a nyitófogadásra. 
     Robert Altman A játékos című filmjének híres expozíciójában a kamera egy hollywoodi filmstúdió épületei között bolyong, mindenféle világhírességek sétálnak keresztül a képen, sztáréletek mondatfoszlányai szűrődnek be a mikrofonba. Ennek a kelet-európai, szépirodalmi változatát adjuk elő ma este a Károlyi Palotában, másfél órán át, nagyon sok szereplővel. A játékos nyitójelenetében az a vicces, hogy a két perc alatt felvonuló figurák egyszerre végtelenül saját maguk és gond nélkül helyettesíthetőek – én is így érzékelem magunkat a könyvfesztivál nyitófogadásán. (Persze mutatis mutandis: bár világsztár is van közöttünk (Bret Easton Ellis), a magyar irodalmi sztárok (listát nem adok) és mi, magyar irodalmi halandók között mégsem tűnik olyan áthidalhatalannak a különbség, legalábbis a mindennapi érintkezésben.)  
     Az alapszabály, hogy mindenkivel puszilkodni kell (érkezéskor mindenesetre, távozáskor elhagyható; ha a találkozáskor mégis elmarad, búcsúzkodáskor már nem erőltetjük, az csak még inkább hangsúlyozná az előző hiányát; lehet valóságosan, testiesen (de nem nyálasan), és lehet a távolból, jelzésszerűen is (főleg távozáskor), viszont mindenképpen kétszer, jobbról és balról; az egy puszi rossz gondolatokat szül, a három egyszerűen megengedhetetlen) és senkivel sem szabad két percnél hosszabban beszélgetni. Az utóbbi gördülékeny működéséhez kellően sűrű tömegre van szükség (ez ma este megvan bőven, a nyitóbeszédre be se lehet férni), mintegy állandó sodródásban vándorol, úszik az ember képkivágásról képkivágásra. És beszél. Mondatfoszlányok lebegnek a levegőben, én is így beszélek, foszlányokban, gombnyomásra. Egy csók a jobb fülemre, egy mondat a balba. Zseniális. Messze túl van értékelve. Magyar ember gyűlik az ingyen kajára. Nem csak a magyar. Együtt vannak? Mi az, hogy együtt? Az irodalmi rendezvényekhez lényegileg hozzá tartozik a káosz. Profi. De ezt nem pejoratíve mondom. Én igen. Milyen rendes férj lett belőled. Láttam, hogy írtál bele. Nem, még nem volt időm. Van egy tévéműsor-tervem. Van egy rádióműsor-tervem. Ember tervez satöbbi. Olyanokat keresek bele, akik. Ha gondolod. Nem biztos, úgyhogy felejtsd is el. Majd hívlak. De nem biztos. Csak az a biztos, hogy itt vagyok. Itt vagy. Itt van. Mennyire jó és mennyire mindegy.

Gács Anna

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.