hirdetés

Egy könyvturné margójára

2017. március 18. - Athenaeum Kiadó

„B10" – olvasható az aktuális könyvturné plakátján. A „10" egy kerek évfordulót, írói jubileumot jelöl. A „B" elsősorban a két író nevét: Benyákot és Bírót. Ugyanis Benyák Zoltán és Bíró Szabolcs azok, akik közös előadás-sorozatra indulnak együtt, hiszen éppen tíz éve, hogy az első önálló könyvük megjelent. – Az Athenaeum Kiadó mai műhelynapóját Benyák Zoltán és Bíró Szabolcs írják.

hirdetés


Útnak indulunk. Az autó színültig tele könyvekkel, utazótáskákkal, turnészemélyzettel és írókkal – ezúttal a szokásos egy helyett kettővel. Pedig már egyet is nehéz elviselni, elhihetik: a folyamatos kitárulkozási vágyával, a késztetéssel, hogy végigbeszélje az utat, és még az a jobbik eset, ha nem a saját dolgairól fecseg. Azt úgyis megteszi a célállomáson, kéthetente három-négy alkalommal, negyed év alatt legalább tízszer. Vagy tucatszor. A közönség szeme ilyenkor csillog, a turnészemélyzet (a pólójuk felirata szerint „székirodalom crew") titokban összeröhög a századszor elismételt sztorik és frázisok hallatán, miközben mindenre odafigyelnek: hogy jó szögben álljon a hordozható óriásplakát (szépen magyarul: roll-up), hogy az összes közszemlére tett könyv jól látható legyen, hogy az író mikrofonja kristálytisztán vegye a hangot, és hogy ha tovább kell indulni a következő állomásra, akkor a „művész úr" ne dumáljon az előadás után még további harminc percnél többet. Mert képes rá, akkor is, ha éppen késik.

Bezzeg amikor két írót kísér a crew... Akkor minden sokkal nyugodtabb. Merthogy kioltják egymást. Az egyik laikus történész, a másik elborult fantáziáló. Vagy legalábbis annak képzelik magukat, gondolhatja a sofőr és a moderátor. Nem kellene semmi kapcsolódási pontnak, semmi átfedésnek lenni köztük, mégis van. Egy tisztességes kort megért barátság, ami már „nagy gyerek", még akkor is, ha a barátság két felén olykor kisgyerekek maradtak. Láthatatlan kötelék, több rostból fonva. A mesélés a megfelelő időben, és a hallgatás jobb esetben.

[b101]

A kocsi nyugatnak robog, régi sztorik kerülnek elő. Anekdoták, amelyek rendre megismétlődnek, mikor könyves bulira, közönségtalálkozóra mennek. Nemcsak duhaj esték emlékei, de sztoriötletek is, meg „Húúú, ezt is meg kellene írni, mekkora lenne már!" lezárású kirohanások. És ez jó! Jó úton lenni, leülni a székbe, mesélni a mesékről. Ez éppolyan élvezetes, mint amikor az író először veszi kezébe a frissen megérkezett tiszteletpéldányt.

„B10" – olvasható az aktuális könyvturné plakátján. A „10" egy kerek évfordulót, írói jubileumot jelöl. A „B" elsősorban a két író nevét: Benyákot és Bírót. Ugyanis Benyák Zoltán és Bíró Szabolcs azok, akik bepréselődnek az autóba a crew és a csomagok mellé, és akik közös előadás-sorozatra indulnak együtt, hiszen éppen tíz éve, hogy az első önálló könyvük megjelent. Ahogy a barátságuk is éppen tíz éve tart. Az a „B" tehát barátságot is jelöl. Továbbá bizalmat egymás felé, hogy tudják, egyikük sem nyúlja le a show-t a másik elől: itt most mindketten egyenlő arányban szerepelnek, együtt, közösen. Munka is ez, de igazából mindketten bulinak fogják fel, a „B" erre is utal. Meg arra, hogy ha egy előadás vagy dedikálás jól sikerült, akkor este, a szálláson talán elfolyhat némi megérdemelt bor is.

A kocsi tehát zabálja a kilométereket, miközben az utastérben dübörög a rockzene. Nem más ez, mint maga a szabadság. Mert véget ért a dolgozószobába zárt rabság, felvirradt a laptop felett görnyedő éjszaka reggele. Ideje sarokban dobni a tollat, becsukni a füzetet. A remetének is ki kell jönnie olykor a fényre, hogy begyűjtse a friss termést, az író esetében a sztorikat az utcáról, a nagyvilágról, mert lehet, hogy már az esti híreket sem látta jó ideje.

Szabadság. A szabadság az, amikor a turné első előadása előtt lerohan ezer benyomás, illat, dallam, szag, beszéd, és könyörtelenül tiporják az írót, tülekedve, hátha beférnek majd a következő könyvbe. Ha nem is közvetlenül, akkor majd egy kifordított, másféle valószínűségbe. A szabadság az, amikor megint van mit írni.

„Rossz előérzetem van, senki se fog eljönni" – jegyzi meg Benyák, avagy Balsejtelem Kapitány. – „Túl elit nekünk ez a hely, nem gondolod?"
„Francokat, teltház lesz!" – replikázza a másik véglet, Bíró, a Hasember. – „Odavágunk, aztán eszünk egy jót, már ki is néztem egy helyi éttermet, ahol van T-bone steak..."
Az igazság aztán pont kettejük között van: kicsit több mint félház, kellemes este, szép siker. Később Bíró azon agyal, vajon mi kéne a teltházhoz. Benyák ellenben úgy kisimul, hogy a családja se ismer rá. Ilyenek ők: a mágnes két pólusa, Shrek és Szamár, a spirituális próza és a történelmi regény, akik minden különbözőségük ellenére összenőttek valahogy.

Az esték folyamán rendre az a kérdés szegeződik a szófaragógnak, hogy ki milyen szerepet tölt be ebben a különös a duettben. Van-e valamiféle alá- vagy fölérendeltségi viszony. Benyákot szemlátomást már a kérdés is felpaprikázza.
„Itt nincs kistestvér vagy nagytestvér. Még a tizenkét év korkülönbség miatt sem."
Szabolcs még rávágja:
„Mi két külön hangszeren játszunk, de ugyanabban a zenekarban és ugyanazt a ritmust követjük."
Aztán újabb kérdések jönnek, és a show robog tovább.

Könyvturnézni jó. Ilyenkor az ember rocksztárnak érezheti magát. A személyzet, a székirodalom crew nélkül azonban nem működne. Összeszokott csapat ez is, csupa jellegzetes karakterrel. András és Nímäth úr, a két szófukar mindenes, vagy Péter, az óriás – ők mind komoly tartóoszlopok ebben az egészben, egyenként akkora szívvel, hogy annak a tárolásához külön hangár kéne. Vagy Zoli, aki még lomha, és ráfér némi tapasztalatszerzés, de ott van benne a szikra, az elköteleződés a közös ügy iránt. Vagy épp Erzsike, a moderátor, akit minden egyes helyszín magával ragad és elvarázsol, vagy Mestellér Jani, akinek állandóan ott bujkál a vigyor a szája szegletében, mert éppen valami disznóságot vett fel a turnét végigkísérő GoPro-kamerával... Nélkülük szintén szegényesebb lenne a végeredmény, kevesebb az évekig felemlegethető élmény.

Úton lenni jó. Mert az ember tart valahová. Mozgásban lenni azt jelenti, életben lenni. Találkozni, szavakat mondani, szavakat írni. Ez valahogy olyan... eleven.

Indulunk. Az autó színültig tele könyvekkel, utazótáskákkal, turnészemélyzettel és írókkal – ezúttal a szokásos egy helyett kettővel. A kocsi zabálja a kilométereket, miközben az utastérben dübörög a rockzene. Nem más ez, mint maga a szabadság...

www.konyvturne.blog.hu


 Benyák Zoltán – Bíró Szabolcs

Athenaeum Kiadó

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.