hirdetés

Egy leendő szombatos feljegyzései

2005. augusztus 4. - Ágoston Zoltán

A szándéketika alapján mérve tehát a macskák éppúgy elítélendőek a felkeltés vádjában, mint a roló. Nem tagadom, macskatárgyban vita van a családban. A családom és köztem. A macska az macska, az macska, az macska, mondják ők, nem érted?, és hogy én nyilván utálom őket, mármint a macskákat, akikről tilos azt mondani, hogy azokat.
hirdetés

          Mivel az előző napi rossz idő éjjel pocsékra váltott, s a nyitott ablakokon keresztül nemcsak a macskáink szökdöstek be a házba, de a roló zörgése sem javította az alvási paramétereket, hajnali háromkor felébredtem, és azzal kész. Pedig esküszöm, nem a litera-napló mondatait formálgattam. Kérem, nekem ilyen még nem volt a praxisomban. 
          Ezt a macska-érvet megtorlásul írom ide, azok ugyanis csak kora reggel jöttek, amikor már ébren voltam. De egyrészt már számtalanszor felébresztettek, másrészt most is ők zavartak volna fel, ha a roló meg nem előzi őket. A szándéketika alapján mérve tehát a macskák éppúgy elítélendőek a felkeltés vádjában, mint a roló. Nem tagadom, macskatárgyban vita van a családban. A családom és köztem. A macska az macska, az macska, az macska, mondják ők, nem érted?, és hogy én nyilván utálom őket, mármint a macskákat, akikről tilos azt mondani, hogy azokat. És ne mondjam azt, hogy úgy vágom ki, hogy beledöglik, mert a Kormi az legfeljebb belehal (Vera). Kétségtelen, hogy én falun nőttem föl, ahol a macskát némiképp ridegebben tartják, mint azt érzelmes városi emberek szokták manapság. Én tehát így vagyok szocializálva, viszont a macskáink ignorálják ezt a szocializációs anomáliát. Ha módjuk van rá, befekszenek az ágyba, a tiszta, vasalatlan ruhák közé, a szekrénybe bújnak, vagy levadásznak valamit a konyhai étkezőasztalról. Én csodálom a teremtést, ma már a növények is olyan örömmel töltenek el, amit régebben el se tudtam volna gondolni. Viszont nem szeretem, ha macskaszőrt találok a reggelimben. Ha néha azzal fenyegetőztem, vagy a macskák, vagy én, csöndben gondolkoztak. Egy ideje inkább nem erőltetem ezt az alternatívát.
          Reggel tehát iszonyú álmos vagyok, zsibbadtan nézek a monitorra, és nem jut eszembe semmi, amikor a szerdai naplót kéne írnom. Aztán jön a kolléganőm, Nagy Boglárka, és hozza azt a Pécsi Est számot, amit másik kollégám, Keresztesi Jóska is emlegetett már a múlt pénteki Jelenkor-esttel kapcsolatban. B. T. cikke lelkesen ajánlja a műsort: "Parti Nagy Lajos, Esterházy Péter és Dés László egy színpadon lép fel. Pár bölcsészhallgató a Beatlesről beszél, akik ilyenek lettek volna, ha újra összeállnak. Nem tudom. Talán a hajuk. Arra gondolok, hogy még egy házibulinkon sem tűnt el Jelenkorom. Nyilván választhatnék új barátokat". A kecske-káposzta súlyegyen jegyében én inkább azt javasolnám, maradjanak a barátok, viszont kényszerítsük őket Jelenkor-előfizetésre. Persze, nem akarok belebeszélni. Viszont még egy mondat az ajánlóból: "Kérem szépen, ha a Real Madrid irodalmi folyóirat lenne!! A Jelenkor felmosná velük a pályát...". A szemérem tiltja, hogy ehhez bármit is hozzátegyek.
          Hacsak azt az egyet nem, hogy miért a Bagossy Laci fényképe van odatéve, amikor én állítottam össze az estet. (Igaz, hogy ő meg sokat izgult érte.)
          Kőrösi regénykéziratát olvasom tovább, majd délután telefonon megállapodunk részletek közlésében. E-mail-válasz Katona Zsuzsának, aki Balassa Péterre emlékező tévéfilmet készített. Négy interjú írásos változata jön le a Jelenkorban, valamikor a jövő év elején, ezt még
nem látom pontosan (Radnóti S., Parti Nagy, Csordás G., Varga Mátyás). E-mail válasz Ladányi Istvánnak, ő az egyik fordítója egy készülő, horvát prózákat tartalmazó kötetnek, amelyet valamikor novemberben kell megjelentetnem. A kötet inverzeként lát napvilágot az általam szerkesztett, kortárs magyar novellákból válogatott anyag, amelyet viszont az eszékiek adnak ki. Az együttműködés évek óta tart a Knjizevna Revija folyóirattal, az eszéki egyetemmel, illetve a Matica
Hrvatska helyi kiadójával. Goran Remmel és Josip Cvenictyel kihoztunk már két éve ugyanígy egy-egy versantológiát, az összekötő és mindenes Medve Zoli, aki ugyan már nem lektor Eszéken, de kapcsolatai ma is elevenek.
          Anyagokat küldök e-mailen a Kultúrház műsorának felkészülésre, pénteken este rövid interjúra megyek oda, tárgy a leendő pécsi Irodalom Háza, valamint a Jelenkor szeptemberi száma. Takáts Jóska érkezik, anyagokkal lát el a tévéműsorra, többek közt egy DVD-vel, amelyen
Pécs kultúrfővárosi reklám-spotjai láthatók Lázár Ervinnel, Jordán Tamással, Lovasi Andrással, Pásztory Dórával és Kandech Evelynnel. Sikertelen kísérlet Esterházy Péter elérésére, holnapig tehát még él a remény, hogy megírja Pécs-panegiriszét.
          Keresztesi Jóska elutazott, valamikor a hét végén beszélget majd Márton Lászlóval Pulán. (Néhány nappal a produkció előtt telefonon tisztázták, hogy Lacinak nem az Isztria csücskébe kell vonatjegyet váltania.) Még jó hogy ebben az özönvízben a Bárka szervezi az
irodalmi programokat.
          Ítéletidőben megyek haza, kocsival. Délután többször is aggódva vizsgálgattam a szerkesztőség ablakából, mikor szakad egy mázsás ág az autó tetejére az udvarban álló, amúgy lenyűgözően nagy ecetfáról. Nézegettem továbbá azért is, mert ott áznak a tetőcsomagtartón azok
a nemrég vásárolt svéd biciklitartók, amiket egy-két hete minden nap le akarok szerelni. De nem szerelem le, ha megszorítanának, nyilván lennének indokaim. Így aztán bárki lelophatná azokat (kulccsal csak a bringákat lehet rázárni, maguk a tartók egyszerűen lecsavarozhatók), viszont én így minden nap örülhetek, hogy mégse lopták le. Áll Budavára, él magyar még, és nem rút szibarita.
          Otthon kitört egy ablaküveg (huzat végett), a teraszon leander, angyaltrombita, nem szólva a kisebb növényekről, mind ledöntve. Napok óta először nem tudunk kiülni esti beszélgetésre a feleségemmel, Katival. Pedig a kerti teraszon üldögélni, és rálátni a tájra, a városra, a közeli egyetemi arborétumra, a szemközti domb fenyvesére, netán még valami finomat is szürcsölni hozzá, az még Dorka kutyánk okvetetlenkedésével együtt is fáin dolog. Most viszont az orkánszerű szél a zöld háttér előtt jól látható hullámokba rendezi a szakadó esőt a völgy fölött.
          Ahogy belépek a házba, s gyöngyözik a víz a hajamon és a szakállamon, Kati azt mondja elégedetten: tisztára, mint egy norvég halász. Ilyen szépeket mond nekem a feleségem, meg hogy "egzotikus pasas". Csak a szemüvegem rontja a képet, teszi hozzá. De neki van fantáziája, sok mindent belém tud látni. Például a szakállam egy korábbi állapotában görög villanyszerelőhöz hasonlított. Néha Széchenyi vagyok, néha Kossuth (de ezt inkább kerüli, ez olyan triviális lenne). (És voltam már másoknak Táncsics, Bin Laden, valamint Herzl Tivadar, illetve Ficsku Pali szerint: mint egy haszid pék. Tolnai Ottóék messziről kiabálva: milyen egy ortodox pap vagy!)
          A feleségem egyébként már korábban is azon az állásponton volt, hogy ezzel a barna, göndörödő hajjal, barna szemmel hiába jövök én azzal, hogy mindkét oldalról erdélyi a családom, baróti Ágostonok, kecseti Bakkok, ditrói Mezeyek és effélék, a vak is látja, hogy a székelyek
másképp néznek ki, mint én. Aki, mit kerülgesse a forró kását, szerinte: félig román. Vagy tán egészen az. Namost, ha én lennék a Columbo, egy fiktív feleség azt mond, amit akar, de amennyire én nem vagyok a mondott személy, annyira létező a feleségem. Ezt most még én se
értem pontosan, de gondolkozom rajta. Addig is beállok szombatosnak.

Ágoston Zoltán

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.