Egyirányú lift
2006. október 13. - Balla Zsófia
Beszélgetünk. Érzem mögötte a félmúlt egész irodalmát. Vázolom, közös estünkön miféle kérdésekre számíthat. Nézegetem a könyveket, a cd-k feliratát. Bekövetkezik a teázás. Kritikákat, verses lemezeket szedünk össze. Megmutatja, hogyan lehet az internetről letölteni a rádióműsorokat. Az ablakokról beszélünk. „Ablakunk minden pórusunk” – mondja Illyés. Milyen sokféle, bonyolult zár van minden ajtón. Rengeteg zár mögött lakik a barátom.
- 2006. október 13.
ÉN, A LAKOSSÁG
Ma meg kellett volna már öntöznöm a virágokat. Itt állnak glédában az ajtó körül, messziről látszik, hol lakunk. Megittam a kávém. Javítgattam a tegnapi szövegen. Átküldtem. Folytattam a kávéivást. Nem lehet gyorsabban. Akkor nem ébredek fel. Félig elolvastam az újságot. Gyorsan megbeszéltük a tegnap esti könyvbemutatót: milyen kínos volt egy órát várakoztatni az olvasókat. Hogy mi volt amatőr és mi volt remek. Felhívtam L.-t, a rögzítővel társalogtam, meghívtam, kérdeztem, megfelel-e a dátum. Elolvastam és megválaszoltam a leveleimet. Bevetettem az ágyam. Fogadtam a postást. Befűszereztem a halszeleteket, kinyomkodtam a káposztát. Elmosogattam. Előkészítettem a serpenyőt. Lezuhanyoztam. Sminkeltem. Nem szeretek sápadtan lődörögni. Közben meghallgattam két Mozart zongoraszonátát. Elolvastam a V. Sz.-szel készült beszélgetést, majd a verseit olvastam és jegyezgettem. Kérdéseket fogalmaztam. Telefonált K. P., megbeszéltük az ő Borostyán-estjét is. Megsütöttem a halat, megterítettem. Ebéd után ledőltem, tovább olvastam és jegyezgettem. Egy kocka fekete csoki. Bűntudat beállta. Felhúztam a vekkert, aludtam egy negyed órát. Ötödnapja éjjel háromkor fekszem. Feltámasztom a szemem. Újabb kávé. Öltözöm. Földalattival és villamossal zötyögök. Meglátogatom a kiváló, ám halk és szófukar költőt. Házában a liftajtót saját lakáskulcsommal nyitom ki. A liftajtó ott tollas kulcsra nyílik. Beszélgetünk. Érzem mögötte a félmúlt egész irodalmát. Vázolom, közös estünkön miféle kérdésekre számíthat. Nézegetem a könyveket, a cd-k feliratát. Bekövetkezik a teázás. Kritikákat, verses lemezeket szedünk össze. Megmutatja, hogyan lehet az internetről letölteni a rádióműsorokat. Az ablakokról beszélünk. „Ablakunk minden pórusunk” – mondja Illyés. Milyen sokféle, bonyolult zár van minden ajtón. Rengeteg zár mögött lakik a barátom. Gyalog csorgok le a harmadikról. Egyirányú lift. A lépcső csigaformán kanyarodik. Bemegyek egy drogériába. A biztonsági őr a nyakamon, nem tudok a polchoz lépni. Le kell guggolnom a flakonokhoz. Túl alacsonyan bujkál az apró árcédula. Beleszédülök a guggolásba. Az én korosztályomra már fütyül a kereskedelem. Az Yves Rocher-ba megyek át. Nem veszek semmit. Saját németországi vagy svájci üzleteikhez képest itt mindent legalább a kétszereséért adnak. Miért adják drágábban a szegényebb lakosságnak? A Quelle, a Neckerman ugyanígy tesz. Itt drágábban adják az árut, mint a nyugati üzletekben. Felháborodás. Utálom, ha hülyének néznek. Ha lenéznek. Lakosság vagyok. Van tajszámom, adót fizetek, én nyírom Cs. haját. Rendelkezem bérlettel. A metró lépcsőjére állok. Lassan csorgunk a mély kürtőbe. Rekedt és elmosódott hang beszél. A hangszóró recseg. Próbálom megérteni, mit mond. Valamire figyelmeztet. „… és tíz óra között…” Nem értem. Rossz kiejtéssel beszél. Az utasok szürke haptákban süllyednek a föld alá. Bezúg a szerelvény. Egy pincsi arcú nő habog. Mobilba tömi a szót. Mindenki hallgat. Őt hallgatja. Próbálok olvasni. A nő fecseg, nyomogatja a gombokat. Combig érő szoknyája alatt tengerbarna iksz-lábak. Tűsarkú szandál. Megérkezés. Az ajtóban hájas fiatalember. Sárga zsák. Szállnék ki, de ő ott cövekel. Kipréselődöm. Megcsap a francia férfikölni szaga. A hátam mögött döndülve csapódik a kocsiajtó, már indul is. Lépcsősor. Kihágás az estébe. Hogy jön le ide egy rokkant tolókocsival? Csak a lépcsőkig vezet a kétoldali rámpa. A metróperonig már nem. Este 10-ig nyitva a bolt. Sonka és zsemle a holnapi útra. 11-kor a Győri Könyvvásárban kell lennünk. Ez végre mellsonka - mondja az eladónő. Nem mindig az, a legtöbbjébe alsócomb-húst kevernek és még mi mindent… Minket is becsapnak, mi is becsapjuk a vásárlót. Ember embernek tolvaja itt. A kasszánál a bankkártyához nem kérnek pin-kódot. Kifelé menet vetek egy pillantást a hajléktalanok rögtönzött bolhapiacára. A pléden koszos kék üvegtál. Összeszáradt retikül. A kis technikus kézikönyve, három villanykörte. Egy kopott homokóra. Egy merülőforraló szakadt műanyagtokban. Magas szárú fűzős cipő, kipúposították a bogos lábujjak. Két férfi kuporog a rongyszőnyeg mögött, hátát a falnak veti. A girhesebbik szemüvege az orrára csúszott. A rezgő neonfényben olvas. Két fiatalember tűz el mellettem, vállukon összegöngyölt zászló. „Holnap is kimegyünk tüntetni? He!” „Kenguru azt mondja, kurvajó volt a Borsod!” Hadarnak. Kettesével veszik a lépcsőt. A szomszéd kávéházban villognak a nyerőgépek. A szemközti szolárium ajtajában nyiszlett tinik pöfékelnek. Kigyúrt, hurkás tarkójú pasas veti hátát a nyitott ajtónak, fölötte kék betűk cikáznak. Kaput nyitok. Megcsap a zsúfolt kukák gőze. Búg velem a lift, kivilágított kompótosüveg. Virágaimat megvilágítja a kiszűrődő méz-szín. Apró minták, indák fonták be, nőtték be napomat. A tömör semmi eltorlaszol saját életemtől. Hínár még a jószándék is. Lerakom a könyveket. Legszívesebben elterülnék az ágyon és olvasásba merülnék. Keresett L.: nem felel meg az időpont. Mobilomon egy elmulasztott hívás piktogramja. Ma fel kellett volna H. Á.-t, dr. T. Á.-t. Teát tehát! Világít, kéken és sárgán villog a képernyő.
Hozzászólás